Magyar igazságügy, 1880 (7. évfolyam, 13. kötet 1-6. szám - 14. kötet 1-6. szám)
1880/14 / 1. szám - A köteles rész. A m. tud. akadémia által jutalmazott pályamű Dr. Zsögöd Ernőtől. 6. [r.]
8 tusával valóságos köteles része (debita pars, debita portio patron i), mely köteles rész felényije vala a libertus vagyonának (Gai. III. 41.) miglen Justinián császár leszállitá egy harmadrészre1). Annak előtte, mig nem volt a patronusnak köteles része, a patrónus a libertusa után csakis törvényes örökösödési joggal birt. Ezt már a XII. táblás törvény megadta, de ugy, hogy megelözék a patronust a libertusnak suus gyermekei. Örökösödés dolgában igy a patrónus azelőtt teljesleg a libertus kényére vala bizva, ki öt kirekeszheté nemcsak ugy hogy a végrendeletben mellőzi, hanem azáltal is, hogy nem lévén neki vérszerint való gyermeke, örökbe fogad avagy feleségül vesz magának valakit, és igy a fogadott vagy nőül vett gyermekben szert teszen suus-ra a ki a patronust a törvényes örökösödésben megelőzze. Tehát biztosítani kellett a patrónus köteles részét nemcsak a végakarat ellen, hanem az olyan suus-ok mint törvényes örökösök ellenében is, kikre nem a természet adományából, hanem mesterséges uton tett volna szert a libertus. Ehhez képest a patronusnak a libertusa irányában ugy adatott meg a köteles rész, hogy az mindenkor és csak akkor illesse a patronust, a mikor vérszerint való suus gyermeke nem marad libertusnak2). Hogy mely okokból lehet a libertus feljogosítva arra, minélfogva a patrónusától a köteles részt megvonja3), továbbá hogy quidem prius Praetor Rutilius edixit se amplius non daturum patrono, quam operarum et societatis actionem, videlicet, si hoc pepigisset, ut nisi ei obsequium praestaret libertus, in societatem admitteretur patrónus. §. 2. Posteriores Praetores certae partis bonorum possessionem pollicebantur; videlicet enim imago societatis induxit eiusdem partis.: praestationem, ut quod vivus solebat societatis nomine praestare id post mortem praestaret. L. 1. D. 38, 2. de bonis Libertorum (Ulpianus). *) Ex nostra constitutione non dimidiam ut ante, sed tertiam partém bonorum liberti. consequantur §. 3. J. 3, 7. 2) Olim itaque licebat liberto patronum suum in testamento praeterire; nam ita demum lex XII. tabularum ad hereditatem liberti vocabat patronum, si intestatus mortuus esset libertus, nullo s u o herede relicto : itaque intestato quoque mortuo liberto, si is suum heredem reliquerat, nihil in bonis eius patrono iuris erat; et si quidem in naturalibus liberis aliquem suum heredem reliquerat, nulla videbatur esse querela ; si vero vei adoptivus filius filiave, vei uxor, quae in manu esset suus vei sua heres esset, aperte iniquum erat, nihil iuris patrono superesse. Qua de causa postea praetoris edicto haec iuris iniquitas emendata est: sive enim faciat testamentum libertus, iubetur ita testari, ut patrono suo partém dimidiam bonorum suorum relinquat, et si nihil, aut minus quam partém dimidiam reliquerat, datur patrono contra tabulas testamenti partis dimidiae bonorum possessio ; si vero intestatus moriatur suo herede relicto adoptivo filio vei uxore, quae in manu ipsius esset .... datur aeque patrono adversus hos suos heredes partis dimidiae bonorum possessio. Prosunt autem liberto ad excludendum patronum naturales liberi. Gaii Jnst. III, 40. 41. 3) Ilyen két okra utal Ulpián : Qui libertum capitis accusaverit, aut in servitutem petierit removetur a contra tabulas bonorum possessione. L. 14. pr. D. 38. 2. Továbbá: Communi liberto si ex duobus patronis
