Magyar igazságügy, 1880 (7. évfolyam, 13. kötet 1-6. szám - 14. kötet 1-6. szám)

1880/14 / 1. szám - A köteles rész. A m. tud. akadémia által jutalmazott pályamű Dr. Zsögöd Ernőtől. 6. [r.]

7 átalánvéve a befolyása az ajándékbontás elvének a köteles rész jogi természetét és mennyiségét illetőleg, a római jogban sok bizonytalansággal állunk szemközt. Az ajándékok figyelembevétele külömben sem a könnyebb feladatai közé tartozik a köteles rész tudományának, tehát kétszeresen érdemes a köteles rész római jogi elmélete befejezéséül e dolgot e helyütt kissé történetileg is bemutatni. Erre nézve, követve egy-egy német jogiró példáját, alkalmatos előrebocsátani a római jog egv sajátságos intézményének Ösmeretét, a mely bár nem vonatkozik a vérek köteles részére, mégis, jogalkatának sokoldalú hasonlóságánál fogva, erre nézve hasznos összehasonlításul szolgálhat. Ez intézmény az actio Faviana és Calvisiana, a mely mind a kettő a patrónus köteles részére vonatkozik az ö szabaddá tett rabszolgája irányában. P) A patrónus köteles részéről. Mikor a római a maga rabszolgáját szabaddá, s ezzel a semmiből *) civis romanus-sá tette, nem cselekvé ö ezt csupa jóakaratból, hanem kereste az ember ebben is mint rendesen önérdekét. így történt, hogy a rabszolga (servus) a gazdája (dominus) részére a a szabaddátétel (manumissio)2) fejében kénytelen volt fut-fát igérni, a miből igen kegyetlen következések származtak a felszabadult szolga (libertus vagy libertinus)3) terhére a volt gazda (patrónus) javára. Különösen szokásban volt, hogy a patrónus a libertussal ennek összes szerzendöségére nézve társaságra (societas) lépett, minek erejéből ötet társ (socius) gyanánt osztályrész illetné mindenben a mit a libertus a mig csak él keresni fog. így állván a a dolgok Rutilius praetor tehát kimondotta, miszerint ö a patronust az efféle kötésekben törvény szerivel ótalmazni nem fogja, kivéve az olyan libertus irányában, a ki csakugyan megszegné a patrónus iránt tartozó tiszteletet (obsequium). De utóbb aztán a praetorok jónak látták behozni, hogy a patronust a libertus javaiból törvénynél fogva illesse bizonyos osztályrész (certa pars), de csakis örökösödésképen vagyis ugy hogy a libertus éltében azt ne lehessen követelni, a libertus holtán ám ez osztályrész oly erővel járjon, hogy ne tehessen az ellen a libertus sem végakarattal sem élők közt való elidegenítés által4). így lön a patronusnak szemben a liber1) Quod attinet ad ius civile servi pro nullis habentur. L. 32. D. 50. 17. a) Manumissio est datio Iibertatis pr. J. 1, 5. 3) Libertini sunt qui ex iusta servitute manumissi sunt. pr. J. 1, 5. 4) Hoc Edictum (de bonis Libertorum) a Praetore propositum est honoris quem liberti patrono habere debent moderandi gratia. Namque, ut Servius seribit, antea soliti fuerunt a libertis durissimas res exigere, scilicet ad remunerandum tam grandé beneficium, quod in libertos confertur, quum ex servitute ad Givitatem Románam perducuntur §. 1. Et