Magyar igazságügy, 1880 (7. évfolyam, 13. kötet 1-6. szám - 14. kötet 1-6. szám)
1880/14 / 1. szám
3 dominálja s kinek müve az e téren ismert legjelesebb alkotásokhoz hasonlítva is nevezetes haladást tanúsít. Mikor a „Magyar Igazságügy" 1874-ben megindult, Löw Tóbiás már tekintélyes szakember volt; már akkor a sikerbiztositékát találta személyében a közönség. „Mit akarunk" czímü dolgozata, melylyel az első kötetet bevezette s mely programmczikk létére is igen érdekes jogirodalmi tanulmány, minden hangzatosság mellőzésével egész tárgyilagosan vizsgálja egy új folyóirat szükségét és lehetőségét, s a megelőző kísérletek meghiúsultának okait. Hat évvel az alkotmány helyreállítása után időszerűnek tartja az újbóli megpróbálkozást, miután most a jogtudomány szabad működését sem a a feudalismus, sem az idegen uralom, sem a politikai viszonyok bizonytalansága nem gátolja többé. Okulva a „Jog- és államtudományi folyóirat" példáján, mely azért bukott meg, mert „nem támaszkodva jogéletünkre, a jogtudománynak szerves vonatkozását az igazságügyre majdnem egészen mellőzte", a megindított magyar jogi review homlokzatára e szavakat irta : „Csak az az igazi tudomány, mely jogéletünket, igazságügyünket képes megtermékenyíteni, eszmékben gazdaggá, formákban czólszerüvé tenni". Lapunk barátai, kik a „Magyar Igazságügy" fejlődését figyelemmel kisérték, legjobban tudják, mily lelkiismeretesen törekedett az elhunyt e programm beváltására. Egy kiváló hazai jogtudós még csak nem rég ugy nyilatkozott e sorok írója előtt, hogy a folyóirat, melynek egyébkép fennállása óta buzgó munkatársa, „törvényhozási" szaklapnak tekinthető, mely mellett még egy tisztán a magasabb tudományos buvárlatot képviselő közlönyre volna szükség. Bár létesülne a szép eszme! De ily tekintélyes férfiú abbeli nézete, hogy lapunk a legislativ törekvések képviselője, fényesen bizonyítja, hogy Löw Tóbiás hat és félévi vezetése alatt azzá lettünk, a mivé az alapításkor lenni akartunk. Hogy mily eszközökkel érte el e sikereket, néhány szóval elmondani nehéz. Mint szerkesztőnek az volt legszerencsésebb tulajdonsága, hogy megnyerni, buzdítani és a kellő helyen alkalmazni tudta a dolgozó társakat. Maga volt a legszorgalmasabb munkás s azért még a szerény dolgozatban is megtalálta és megbecsülte a munka aranyát. A mint nem volt az 1*
