Magyar igazságügy, 1878 (5. évfolyam, 9. kötet 1-6. szám - 10. kötet 1-6. szám)

1878/9 / 1. szám - A FRANCZIA BIRÓSÁGOK MAGÁNJOGI GYAKORLATÁBÓL

34 nehezebb és legfontosabb kérdéseinek egyike, külön értekezésnek képezné méltó tárgyát, vakmerőség volna azért vele csak ugy mellesleg végezni. Elég lesz itt constatálnom, hogy kivált a német jogászok részéről már is élénk mozgalom indult e kérdés körül és azon elv, hogy a vagyoni érdek a határ, melyet túllépve, teljes chaosban veszne el a jogtudomány, már nem talál mindenfelé oly buzgó híveket, mint még néhány évtized előtt. Ellenkezőleg a legünnepeltebb jogirók kezdik azt ostromolni, arra utalván, hogy már a római jogászok érvényeseknek, sőt keresettel érvényesithetöknek kezdtek elismerni oly kötelmeket is, melyekben vagyoni érdek nem forog fenn, hogy számos ily értelmű megállapítást találunk a „Corpus juris civilisu-ban, mik mellett Ulpiannak ismeretes mondása „ea enim in obligatione consistere quae pecunia lui praestarique possunt3) csak a régibb felfogás utóhangjának mondható, hogy egy,új elfogulatlan jogképzésnek ezen egészséges csirái Rómában csak azért nem juthattak már teljes kifejlésre, elvi elismertetésre, mert a római jogtudománynak a harmadik század második felében rögtön bekövetkező teljes hanyatlása egyszerre megakasztott minden további fejlődést, hogy azonban a mi feladatunk lenne ezen csirákat ápolni, általános elismerésre juttatni az azokban rejlő elvet, és igy vagy szűkebb körre szorítani a régi szabályt, vagy azt, ha egészen túlélte magát, a halottakhoz temetni. A nélkül azonban, hogy itt elveket feszegetnék, abban ugy hiszem t. olvasóim mindnyájan egyetértenek velem, hogy az éji nyugalom, tekintve annak gyakorlati fontosságát, nem csak beteg, de egészséges emberre is, és kivált szellemi foglalkozású személyekre, oly érdek, melytől a jog nem tagadhatja meg védelmét, akár aztán a közrendet is megbontó, tehát tilos cselekvényböl ered a háboritás, akár magában kifogástalan, csak alkalmatlan időben gyakorolt foglalkozás: zongorajáték, ének vagy mint a közölt franczia jogesetben üzleti tevékenység, a nyugtalanság forrása; sőt az utóbbi esetekben még inkább rászorulnak a jog segélyére, mint amott, mert ezeknél még a rendőrség közbelépése is ki van zárva. Másrészt az is bizonyos, hogy ily esetekben a magánjogi igény érvényesítése sok nehézségekkel jár; az, kit olynemü cselekvésért megtámadnak, rendszerint arra fog hivatkozni, hogy ö, mint bérlő-tulajdonos stb. kétségtelen jogosítva van ily cselekvésre, már pedig „qui jure suo utitur neminem laedit." Sikeresen tehát csak az fog ellene felléphetni, kivel szemben a köztük fenforgó különös viszonynál fogva ilynemű joga korlátolva van, pl. a bérbeadó a közte és a bérlő között fennálló 3) L. 9 §. 1 de statu liberis (40., 7.).