Magyar igazságügy, 1878 (5. évfolyam, 9. kötet 1-6. szám - 10. kötet 1-6. szám)

1878/9 / 2. szám - Der Zweck im Recht von Rudolf von Ihering, geheimem Justizrath und ordentlichem Professor der Rechte in Göttingen, Leipzich, 1877 [könyvismertetés]

171 Ezen három sarktételen építi fel Ihering társadalmi mechanikáját, mert ezen tételek szerint a társadalom semmi más, mint az életnek tényleges szervezése másokért és mások által. Valamint pedig az önzés emeltyűi a gyönyör és fájdalom, ugy az önzésen alapuló társadalmi mechanikának emeltyűi a jutalom és a kényszer. Csak a kényszer terén fejlődik a jog, mert a jog az erőszakból ered, a jog semmi más mint a fegyelmezett erőszak, az erőszaknak önmérséklése, a tapasztalat kifolyása az erőszak helyes alkalmazása iránt. A társadalmi kényszer készüléke az állam, mint a szervezett kényszerhatalom birtokosa; a kényszer által biztosított társadalmi czélok rendszere a jog. A jog tartalma, azaz czélja: a társadalom életfeltételeinek biztosítása, kényszer alakjában. A társadalmi életfeltétel azonban nem absolut, hanem relatív fogalom, s ebből következik a jog változatossága különböző népeknél, különböző művelődési fokon, mert a társadalmi életfeltételek kérdése a kultúra kérdése s a jog czélja nem az absolut igazság (absolute Wahrheit), hanem a relatív czélszerüség. Ez halvány vázlata az első kötetben foglalt érvelés eredményének. A második kötetnek tárgyát a társadalmi mozgalom erkölcsi emeltyűi, a kötelesség érzete és a „szabad önmegtagadás" (freie Selbstverláugnung), továbbá az érdek és a jogban uralkodó czél fogják képezni. Csak akkor lesz lehetséges a szerző intentióit teljes biztossággal megbírálni, annak elveit összefüggőleg mint bevégzett egésznek részeit felfogni és horderejűket eléggé méltányolni. De már most ki kell emelnünk azon különbséget, mely a jog szokásos értelemmeghatározása és az Ihering által megállapított között fenforog. A jog szokásos definitiója a következő: a jog az államban érvényben levő kényszerszabályok összesége. Ihering definitiójában a szokásosnak döntő momentumai, a kényszer és a szabály benfoglaltatnak, de az még a társadalmi czélok tekintetbevétele által bővíttetik. Nem mondható egészen új gondolatnak, mert a társadalmi czélok a mostani jogéletben és különösen a törvényhozásban is nagy szerepet játszanak. Ha a jogász a jogviszony és a jogintézmény beltermészetét vizsgálja; ha a törvényhozó valamely törvény alkotásánál az állam, azaz Ihering szerint a társadalom érdekeit fontolóra veszi: akkor nem törekszik másra, mint a czéleszme valósítására. Ihering érdeme abban áll, hogy czél-dialectikája (Zweckdialektik, nem Begriffsdialektik) utján a társadalmi czélt mint a jogfogalom nélkülözhetetlen criteriumát megállapította és azt a definitió előterébe szorítván, ily módon a czél-törvényt önálló jelentőségre emelte. A jog — a magán-, valamint a közjog — szerinte nem az eg}^én, hanem kizárólag a tár-