Magyar igazságügy, 1878 (5. évfolyam, 9. kötet 1-6. szám - 10. kötet 1-6. szám)

1878/9 / 1. szám

I 6 z é s t is meghiúsíthatná. A polgárnak tudatában kell lenni annak, hogy jogsértő cselekményének mily következménye lesz, hogy ezzel vagy azzal a büntetéssel fog-e sújtatni. Annál aggasztóbb volna a minimum mellőzése oly országban, a melyben eddig codiricált jogállapot nem létezett, a hol ellenkezőleg az új törvénykönyv lesz hivatva, hogy arra szoktassa és nevelje a bírákat, hogy a rendes esetekben minél egyformábban alkalmazzák a törvényes büntetési tételeket. A minimumokot egyébiránt valamennyi újabb legislatio fentartotta; sőt ezek közül némelyik, mint például az olasz javaslat (Man'cini) ennél sokkal tovább ment, a mennyiben az egyes büntetési tételeket a biró által alkalmazandó fokozatokra osztja. (L. bírálatomat az olasz javaslatról 21. 1. Bécs, 1877.) Azért megfoghatatlan experimentum lett volna a javaslat szerzőjétől, ha indokolatlan módon és ellentétben a tudomány és élet eredményeivel Magyarország számára a minimumok nélküli rendszert fentartotta és ezzel az eddigi arbitrarius büntetések fentartására alkalmat szolgáltatott volna. A mi a büntetéseket illeti a javaslat, eltéröleg a német büntető törvénykönyvtől, némely újabb legislatiotól egy külön büntetési nemet vett át, t. i. a börtönbüntetést és ezzel az átmenetet a fegyház legsúlyosabb büntetésétől a fogház kevésbé súlyos büntetéséhez közvetítette. Valószínűleg azon indok volt e tekintetben döntő, hogy vannak cselekmények, melyekre a fegyház nagyon is súlyos, mig a fogház ismét nagyon enyhe büntetés volna. A fegyház é> börtön a büntettek rendes büntetése, a fogház a vétségek rendes büntetése. A ki, mint e sorok szerzője, hosszabb idei; részt vett a büntető gyakorlatban, az a büntettek kétféle büntetését, mint a büntetési rendszer lényeges hézagának ez áthidalását csak helyeselni fogja. Ezen büntetési nemen kivül a javaslat összhangzásban a német büntető törvénykönyvvel, és az osztrák s olasz javaslatokkal az á 11 a m f o g h á z a t is felvette; mint custodia honesta, természetéhez képest arra van számítva, hogy egyrészt politikai delictumokra, másrészt oly delictumokra nyerjen alkalmazást, melyeknek elkövetését a közmeggyözödés nem tartja gyalázatosnak, például a párviadalt (a m. j. 282. §-a). Lehet-e oly törvényről, mely az egyes büntetési nemek között hasonló fokozatokat állit fel, azt állítani, hogy túlságosan szigorú? Nincs-e az ekként czélszerüen szervezett büntetési rendszer által biztosíték nyújtva arra nézve, hogy az egyes delictumok azzal a büntetési nemmel fognak sújtatni, melyek természetöknek megfelelnek? A mi a fegyház, illetőleg az államfogház leghosszabb tartamát illeti, a javaslat jelentékenyen enyhébb, mint az osztrák javaslat, mely erre vonatkozólag az 1852-diki büntető