Magyar igazságügy, 1877 (4. évfolyam, 7. kötet 1-6. szám - 8. kötet 1-6. szám)

1877/7 / 1. szám - Bíráló megjegyzések fizetésképtelen adósok hitelezőinek kielégítéséről készítettt törvénytervezethez

28 volt és megállapodáshoz csakis akkor fog juthatni, ha a valószínűség esetei taxatíve lesznek felsorolva. Nyilván ebből kellett tehát a tervezetnek kiindulni, midőn megkísértette egyenként fesorolni, hogy a „valószínűség" kimutatottnak mikor legyen vehető. Sajnos, hogy a tervezet a helyes utat a legjavában elhagyja, mert egy-két eset taxativ felsorolása után intézkedését azzal fejezi be, hogy „a valószínűség a felsoroltakhoz hasonló más esetekben is kimutatható," mi által a gyakorlat emberét továbbra is kétségbe hagyja az iránt, hogy melyek tehát azon hasonló esetek, melyek a valószínűség kimutatására szintén alkalmatosak. Ha a tervezet szerzője úgy volt meggyőződve, hogy a valószínűség kimutathatásának esetei taxatíve egyáltalán fel nem sorolhatók, a mint meg vagyok győződve, hogy azok felsorolása nem épen túlságosan nehéz "feladat: akkor a gyakorlatra való tekintettel bizonyára helyesebben cselekedett volna, ha a valószínűség kimutathatásának eseteit csupán általános elvek szerint határozta volna meg, sem mint a taxativ felsorolás megkísértése után agyakorlatot egy oda vetett zármondat által továbbra is veszedelmes homályban hagyni egy oly kérdés felett, melyen a törvény életrevalósága in praxi culminálni fog, Ha a megtámadott az ingatlant (21. §. 3. kikezdés) a büntető törvények vagy „törvényes gyakorlat súlya alá eső" módon szerezte, a támadó per a telekkvi rendelet 152—154. §§-aihoz képest jegyzendő fel. Ez ellen észszerű kifogás aligha lesz tehető és csakis a „törvényes gyakorlat súlyának" jogi fogalma az, mclylyel hosszas vajúdás után sem tudtam tisztába jönni. Hasonló törvényes értelemmel és meghatározással nem biró általános kifejezések positiv törvénykönyvben annál is inkább mellőzendők, mert az azok által előidézhető zavar könnyen koczkára teheti a törvény jó szándékát. V. Ha a támadás tárgya a megtámadott által megtámadható módon szereztetett, már a szerzésnek ezen módja eléggé indokolja, hogy a szerzett dolog, — legyen az ingó vagy ingatlan, — a megtámadott birtokában illetve szabad rendelkezése alatt nincs eléggé biztonságban. Ezzel szemben feleslegesnek tartom, hogy ingó dolog esetében a zárlat elrendelésének további feltételéül annak igazolása követeltessék, hogy zárlat alkalmazása nélkül a dolgok értéke veszélyeztetnék, avagy a támadott jogai egészen vagy részben meghiusittathatnának. A dolgok értékének és a támadók jogainak ezen veszélyeztetése m ár a megtá m adható módon való s z e rzésben rejlik és ugyanazért ezen követelmény ingó dolgok tekintetében annál kevésbé indokolt; mert az ingatlan tekintetében! perfeljegyzésnél, mely pedig hatályára nézve a