Magyar igazságügy, 1877 (4. évfolyam, 7. kötet 1-6. szám - 8. kötet 1-6. szám)

1877/7 / 1. szám - A nyilvánkönyvek közhitelessége

13 Folytatván szemlénket a telekkönyvi rendelet felett, ki kell emelnünk az 53. § t; mely a jóhiszemű hitelezők föltétlen védelmére czéloz, midőn kimondja: hogy a tulajdonnak később bejegyzett korlátolásai a korább bekönyvezett hitelezők jogait a végrehajtás tekintetében nem akadályozhatják; — továbbá a Gl. §-ban tartalmazott azon elvet, hogy egyik hitelező csak annyiban engedhet a másiknak elsőbbséget, a mennyiben az által harmadik személyek jogai sérelmet nem szenvednek. A nyilvánossági elvre nézve első pillanatra hátrányosnak tűnik fel a G2-ik §-ban foglalt azon szabály, hogy „a bejegyzett jog közelebbi meghatározásai, melyek magából a telekkönyvből ki nem vehetők, azon okirat tartalma szerint itélendők meg, melynek folytán a bejegyzés megengedtetett". Tehát a telekkönyvön kivül talán az okirat-gyűjteményt is meg kell néznünk, ha az ingatlan iránt tárgyalásokba bocsátkozni akarunk? A bejegyzés alapjául szolgáló okiratban különös határozmányok is foglaltathatnak, például az eladó az átvevőnek az eladási szerződésben megterhelési tilalmat szabhat ki, vagy a tulajdon feloldó föltételhez vagy időhatározmányhoz lehet kötve. Igaz, hogy a 130. és 1:11. §§-ok értelmében e lényeges határozmányoknak a telekkönyvbe be kellene jegyeztetniük; ámde ha e határozmányok a telekkönyvbe be nem jegyeztettek, és harmadik jóhiszemű személy ott jogokat szerez: föl lehet-e azt vetni ellene, hogy mulasztást követett el, mert a 62. §. értelmében az okirat-gyűjteményt is megtekinteni tartozott volna ? Ezen ellenvetés teljesen alaptalan volna és a közhitelességi elvre nézve igem sérelmes praejudiciumot foglalna magában. A bejegyzés alapjául szolgáló okirat meg nem tekintése harmadik jogszerzőkre soha sem lehet ártalmas ; mert ezekre nézve a nyilvánkönyvi jogok kizárólagos ismeretforrása egyedül csak a telekkönyv; mig az okiratban tartalmazott meghatározások az eredeti szerződő felek és jogutódaik viszonyát s kölcsönös jogaikat érvényesen szabályozandják, ha mindjárt a nvilvánkönyvbe be sem jegyeztettek. Tehát a G2. §. szabálya csak a szerződő felek közt — inter partes — előforduló jogviszonyra nézve áll, de nem áll harmadik személyekre, mert a