Magyar igazságügy, 1874 (1. évfolyam, 1. kötet 1-5. szám - 2. kötet 1-6. szám)

1874/1 / 4. szám - A magyar büntetőtörvénykönv javaslatának indoklásából

229 ben a biró, e czímen nem Ítélheti el a tettest. Mi képezi a bűntett és a vétség alkotó elemeit ? s mely elemeknek kell létezniök, és melyeknek kell kizárva lenniök, hogy valamely büntetendő cselekmény létezzen? ennek meghatározása ezentúl kizárólag a törvény feladata. Ezzel szemközt a biró feladata nem lehet egyéb, mint a törvény rendelkezésének — ennek szavai és értelme szerinti alkalmazása a tettleg fennforgó, egyes esetekre. A törvényjavaslat szövege nem ád helyet sem annak, a mit „analógia legis", sem annak, a mit „analógia j u r i s" alatt ismer a jogtudomány ; annál kevésbbé enged tért arra, a mi szükségszerüleg előfordul mindenütt, a hol nincsenek kodifikált büntetőtörvények, vagy a hol a törvényhozás a kor fejlődéséhez nem alkalmazkodva, az erkölcsi követelmények színvonalától messze elmaradt, — arra t. i. hogy a bíróság vegye át a törvényhozó hivatását, s a konkrét eset megítélésé nél, nem a törvényből fejtve ki az irányadó szabályt, hanem saját egyéni szempontjából viszonyítva a cselekményt az er kölcsi és állami rendhez: azt büntetendőnek nyilváníthassa a szerint, a mint azt — saját egyéni eszméje szerint — amazzal ellentétben lenni véli. Ezen állapotnak, mely hazánkban mai napig fennáll, véget vetend a büntetőtörvénykönyv, s ezzel egyidejűleg s ennek 2. §-a értelmében, legalább a büntetőtörvénykezés terén — az egyéni nézet és annak ingatag megállapításai helyébe, a törvény szilárd és határozott rendelete jön hatályba. A 2. §. második bekezdése, kiegészítése az elsőnek. Nemcsak nem konstruálhat büntettet a biró : hanem nem is szabhat más büntetést, mint azt, melyet arra, a cselekmény elkövetése előtt — a törvény megállapított. Igen természetes, hogy ez mind a büntetés nemére, mind pedig annak mértékére egyaránt értetik. De nem zárja ki ezen rendelkezés, a biró enynitési jogát azon esetben, melyekben azt, a további szakaszok — 84—9.1. §§. — neki megengedik. De nem is jönnek az utóbbi szakaszok ellentétbe a 2. szakaszszal; mert az enyhitési jog mind tényi föltételei, mind pedig határai tekintetében a törvény által lévén megállapítva : a föltett esetek tényleges fennforgásánál, s azok esetében, ismét a törvényben találja a biró az enyhébb büntetés kimondására nézve, Ítéletének irányadó szabályát. Az egyes kitételekre nézve fölemlitendők az első bekezdésnek ezen szavai: „a jelen törvény annak nyilvánít." Ez visszaható erőt is tulajdonit a törvénynek s összefüggésben áll a 3. § al. A mi az előbb fennállott törvények és gyakorlat szerint bűntett vagy vétség volt, ha nem vétetett fel a jelen törvényben: megszűnt az lenni. Lehet ugyanazon cselekmény kihágás — erről a kihágásokról szóló törvény átalános