Magyar igazságügy, 1874 (1. évfolyam, 1. kötet 1-5. szám - 2. kötet 1-6. szám)

1874/1 / 3. szám - A pesti molnármesterek pere a m. államkincstár és szab. kir. Pestvárosa ellen

199 Iveket az 1851. január 20-án kibocsájtott hajómalmi rendszabály 11. §-sa épségükben világosan fentartott és a melyekre nézve a m. kir. közlekedési ministerium által lb67. évi september lG-án kibocsájtott ideiglenes hajómalmi rendszabály 6. §-ában is kimondatik, hogy azok, mint szerződésileg átruházhatók s elörökölhetök, a múltban sem elvileg sem gyakorlatilag személyes iparüzleti jognak nem tekintettek, jövőre pedig a magánjog méltányos figyelembevételével érvényükben fentartandók. És fentartotta az ily iparüzleti jogokat nem csak a m. kir. közlekedési ministerium 1808. évi márczius 14-én kelt rendeletével ismételten, hanem az 1N72. VIII t. cz. is. A kérdéses hajómalmi iparüzlet ezek szerint magán forgalom tárgyát és a felperesnek oly tulajdonát képezte, mely alá volt ugvan vetve bizonyos városi díjfizetéseknek s a folyamrendöri szabályoknak, de a melynek jogszerűségét, jóhiszeműségét s valódiságát sem ama városi u. n. karodijak, sem a rendőri korlátok nem csorbíthatták. Általános jogszabály pedig az, hogy senki kártalanítás nélkül igaz tulajdonától meg nern fosztható, még az állam által sem s még a közjó érdekében sem. E szabály alól kivételt követel az alperes kincstár képviselője az állam részére, midőn vitatja, hogy az államkormány jogositva volt felperes iparüzletét a dunaszabályozás czéljából Budapest határában kártalanítás nélkül megszüntetni; de a kormány ezen kivételes jogosultságát a kincstári képviselő nem bizonyitotta be. Ugyanis: A legfelsőbb uralmi, rendőri s föfelügyeleti jogból, mely az államot a hajókázható folyókon törvény szerint megilleti, nem következik, hogy a kormány az állam törvényei oltalma alatt keletkezett magán tulajdoni jogokat kárpótlás nélkül szüntethesse meg az országos s fővárosi érdekű dunaszabályozás czéljából. Az alperes kincstári képviselő által idézett törvények közül azok, melyek a vizi malmokra vonatkoznak, nevezetesen az íö'.iO. 5-2. és 1751. 14. t. czikkek oly malmokról szólnak, melyek hibás szerkezetük, álláshelyük s töltéseil;nél fogva a hajózást akadályozzák s a szomszéd vidéket árvízzel fenyegetik ; de a közi. ministerium felperes malmát nem ezen okoknál fogva, hanem az 1870. X. t. cz. által elrendelt dunaszabályozás czéljából tiltotta ki a főváros határából. Már pedig az 1810. IV. t. cz. 2. §-ában s az 1810. X. t. cz. 9. §-ában kimondotta a törvényhozás elvileg, hogy a folyamszabályozások által sértett magán érdekek kármentesitendök Es hogy a törvényhozás a magánjogok méltányos figyelembe vételével kívánta emelni az ország fővárosát: ez kitűnik különösen az 1868. LVI. t. cz. L2. §-ból, mely szerint még az egészségi s tűzbiztonsági szempontból káros gyárak, üzletek s vállalatok is, ha hatósági engedélylyel ellátvák, csak kisajátitás utján szüntethetők meg. Nem hivatkozhatik e részben 1 r. alperes az 1808. LV. t. cz. 4. §-ára, mert itt csak annyi mondatik, hogy kisajátítás tárgya ingó dolog nem lehet, vagyis hogy senki ingó vagyona kisajátitás utján el ne vétessék ; de felperesnek ép az a sérelme, hogy az ö — törvény által biztosított — fővárosi iparüzlete kárpótlás nélkül elvonatott tőle. Végre maga az 1867. september 10-ki hajómalmi rendszabály sem adott a kormánynak jogot arra, hogy a dunaszabályozás czéljából felperes üzletét a főváros határában kártalanitás nélkül megszüntethesse, s ha ilyest tartalmazna ama ministeri rendelet: ezt e részben, mint törvénybe ütközőt, az 1869. IV. t. cz. 19. §-a alapján figyelmen kivül kellene hagyni. Jogositva tolt a kormány — mint ezt felperes is elismeri — arra, hogy felperes malmát előbbi álláshelvéröl eltávolítsa s részére a főváros határában más helyet jelöljön ki, de ha ezt magasabb közérdekeknél fogva nem tehette: felperest kártalanítani tartozik; mert felperest személyi, polgári s vagyoni jogainak megsértése nélkül nem lehet kényszeríteni arra, hogy vagy helyezze át a főváros területére nyert reáljogú iparüzletét egy