Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 33-34. szám - Superficies és emphytheuzis. Tervezet 785-798. §§

4 MAGÁNJOGI KODIFIKÁCZIÓNK. tulajdonosnak, t. i. kérheti vagy a dolog átadását, vagy ha ez már nem volna lehetséges, a dolog értékét s az elmaradt hasznot. 137- §• _ Ha a dolog tényleges birtokosa ellen támasztható követelések tulajdonjoga vitás a telekkönyvi tulajdonos és a valódi tulajdonos között: törvényes vélelem a telekkönyvi tulajdonosnak adja az elsőbbséget, mindaddig, mig a valódi tulajdonos, valóságos és el nem évült tulajdoni jogát kétségtelenné nem teszi. A telekkönyvi tulajdonostól azonban a kereset beadása előtti azt a hasznot vissza nem követelheti (rosszbiszemüség esetét kivéve) még a valódi tulajdonos sem, melyet az alatt az idő alatt szedett be, mig az ingatlan tulajdoni joga az ő nevén volt telekkönyvileg kitüntetve. 138. §. Ingatlan dolog közösségének megszüntetése iránti kerese* beadására csak telekkönyvi tulajdonos van feljogosítva; e perben a közösség megszüntetésének módja is előadandó s ahhoz képest a térrajz is becsatolandó. Tényleges birtokos, ha nem telekkönyvi tulajdonos, alperesitendő; ha pedig tényleges birtokos felperesként akarja az osztályt foganatosíttatni, keresetében egyidejűleg telekkönyvi kitüntetését is kérelmezni köteles. 139. §. A dolog vagy a dologi követelés tulajdonjogának kérdése megítélhető 3 ik személyekkel szemben egyidejűleg a tényleges birtokos elleni perben, de ha ez czélszerüségi okokból mellőzendő, akkor a dolog zár alá és a követelés birói letétbe jut, mig a tulajdonjogi kérdés megoldatik. Ha a tényleges birtokos támaszt követelést, egyidejűleg érvényesítheti azt ugy a telekkönyvi, mint a valódi tulajdonos ellen, vagy* érvényesítheti azt külön-külön tetszése szerinti elsőbbséggel. 140. §. Az ingatlan adásvevése felett létrejött szerződésből kifolyólag nem tagadhatja meg jogosan sem a vevő a vételár lefizetését esetleg birói letétbe helyezését azon az okon, hogy az eladó nem adott a tulajdonjog bekfeblezéséhez alkalmas okiratot vagy a dolog tehermentesítéséhez megfelelő nyilatkozatot, sem az eladó az okirat és nyilatkozat kiadását azon az okon, hogy a vevő nem fizette be a vételárt; mindenik fél a másiktól a szerződés teljesítését van jogosítva követelni, kivéve, ha szerződést bontó okok és feltételek vannak jelen. 141. §. Nincs azonban kereseti jogosultsága a vételárhoz világos kötvény alapján sem az olyan eladónak, a ki a más nevén álló dolog birtokában ezen dolgot eladja a nélkül, hogy bekeblezésre alkalmas nyilatkozatot is adhatna, ha maga vagyontalan. 142. §. Adásvevés esetében, midőn a tényleg eladott ingatlannak csak egy része áll tulajdonjogilag az eladó nevén a telekkönyvben és ennélfogva csak ez a rész foglaltatott a szerződésbe és kebleztetett át, ez a körülmény még se gátolja a vevőt abban, hogy az eladót a szerződés valóságos (nem írásos) megállapodása szerint a tényleg eladott és birtokba vett egész terület telekkönyvi átadására szorítsa, vagy ha már ez lehetséges nem volna, megfelelő érték és elmaradt haszon fizetésére köteleztesse 143. §. Telekkönyvben ki nem tüntetett korlátozások (kiskorúság, gondnokság, csőd, szolgalom stb.) az uj telekkönyvi tulajdonost nem kötelezik rendesen; de azért az elbirtoklási határidőn belől sikeresen támadható meg 3-ik személyek által keresettel, kivéve hacsak nem olynemü a korlátozás, melynek fennállását az eladón kivül más nem tudhatta. 144. §. Birói végrehajtás alá került ingatlannak vagv jelzálog-követelésnek tulajdoni jogát igényelheti a végrehajíatóval szemben az alaki jog szerint meghatározott időben bárki, a ki beigazolja, hogy a végrehajtás alá vett ingatlan vagy követelés tulajdoni joga nem a végrehajtást szenvedőé, hanem a folyamodó igénylőé. Ilyen igényperben még az ellenfél költségét is az igénylő hordozza. Hasonló módon érvényesíthető a végrehajtás-megszüntetési vagy korlátozási kereset, itt is felperes hordozza a költséget tekintet nélkül az itélet érdemi intézkedésének tartalmára. Bölöni László bánffy-hunyadi ügyvéd. A Superflcies és emphytheuzis. (Tervezet 785—798. §§.) Az általános polgári törvénykönyv tervezetét előkészítő állandó bizottság jegyzőkönyvei szerint, amik az igazságügyminister mult évi 68145. számú rendeletével nyilvánosságra bocsáttattak, élénk vitát keltett a superficies kérdése. Ennek a szónak még a magyar neve sem mondható véglegesen megállapítottnak, annál kevésbbé lehet magát a jogintézményt ilyennek nevezni. Ami ugyanis a nevét illeti, az a szerint állapitható meg, amint a telek, vagy az azon lévő épület vétetik tekintetbe. Ha a telek vétetik tekintetbe, miután azt örökre ki kell bérelni, akkor ezen örökös bér után helyesen örökbérletnek volna nevezhető. Ellenben, ha az épület vétetik tekintetbe, akkor ennek tulajdoni joga után felülépitménynek lenne az nevezhető. Hogy pedig a két név közül melyik a helyesebb, ezt bajos lenne igy hamarosan eldönteni. Az azonban kétségtelen, hogy aki a földjét ily módon valakinek átengedte, nem fogja máskép mondani, mint, hogy: örökbérbe adta földjét. Ebből kifolyólag, aki bérbe vette, nem mondhatja máskép csak ugy, hogv örökbérbe vette a kérdéses földet. Az további kérdés, hogy építtet-e arra házat a bérlő vagy nem, hanem más módon kívánja azt használni. Ha szántásvetésre használja a földet, akkor a bérlet örökhaszonbérletté, emphytheuzissé válik. Eredetileg tehát ugy a superficies, mint az emphytheuzis egy alapból, az örökös bér fizetéséből állott elő, és aszerint, amint a kérdéses föld müvelésre használtatott, vagy csupán ház építtetett azon és lakásra használtatott, alakult az örökös bér fizetésének jogügylete emphyteuzissé vagy superficiessé, vagyis örökhaszonbérletté, vagy örökbérletté. Arra a felvetett kérdésre tehát, hogy az emphyteuzis elfogadtassék-e, vagy ne, hanem csak a superficies fogadtassék el, bátran meg lehet adni a feleletet a két jogintézmény ezen jelentősége alapján. Eszerint ugyanis az örökösbér tárgyát képező föld a használat mikéntje szerint lehetett örökbérlet, majd örökhaszonbérlet, majd pedig mind a kettő. Ha tehát a superficies mint önálló jogintézmény a törvénybe bevétetik, semmi értelme sincs annak, hogy az emphyteuzis, mint ikertestvére onnan kihagyassék és ezen egymás nélkül értelmetlen jogintézmény csak fele részben nyerjen tökéletlen receptiót. A használat ezen kétféle módjából fejlett különben ki ezen két jogintézmény a régi római jogban is. Itt található meg ezek történeti alapja, az úgynevezett ager vectigális és ager urbális intézményeiben. Rómának ugyanis nagy latifundiumai voltak, mert a provinciális telkeket a római polgárok nem aquirálhatták s igy az a tulajdonjog tárgya sem lehetett, hanem azok a Róma-város állami tulajdonaivá váltak, és akiknek azok kezelésökre adattak, azokat csak possessio és ususfructus illette. Igen, de a régi exclusiv római jog szerint tulajdonosa az ingatlanoknak csak római polgár lehetett. Ha már most az ily ingatlanokat a római polgárok nem aquirálhatták, hanem azok , a római állam tulajdonai maradtak, kénytelen volt azokat Róma haszonbérbe, vagy bérbe adni, mivel ez, mint állam, mint erkölcsi testület, az akkori jogfelfogás szerint nem tartatott alkalmasnak, hogy földmüveléssel foglalatoskodjék. És mert ezen birtokok közül némelyek, mivel nagy befektetéseket igényeltek, nem voltak sem rövid, sem hosszú időre bérbe, vagy haszonbérbe adhatók, és mert eladni sem volt kinek, nem lévén sehol oly nagymennyiségű pénzkészlet, mint az ily vásárlásokra igénybe venni lehetett volna, csakis örökös évi adó, vagy bér fizetése mellett lehetett ezen ingatlanokat értékesíteni, így jött létre az örökhaszonbérbeadás, az emphytheuzis önálló jogintézménye. De nemcsak a külső városi földekre nézve, hanem a város belterületire vonatkozólag az úgynevezett városi telkekre nézve is hasonló eljárás követtetett. Róma ugyanis az akkori politikai viszonyoknak megfelelően a városi telkek tulajdonjogát szintén magának tartotta meg és nem adomá-