Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 23. szám - Örökbefogadás. Tervezet 221-248. §§ [12. r.]

MAGÁNJOGI RODIFIKÁCZIÓNK. 5 volt, hogy az örökbefogadásnak jellegéből folyik a szülő és gyermek közti viszony létesítése, a mi pedig kizárja az örökbefogadó szülői jogának a mellőzését. Egyéb tekintetben, pl. arra nézve, hogy az örökbefogadó a gyermek vagyonának a kezeléséből vagy haszonélvezetéből kizárható legyen-e, már megoszlottak a vélemények, mert ezek a vagyonjogi vonatkozások a dolog lényegének nem oly feltétlen aíkalelemei; azonban, hogy a szülői jog okvetlenül átszáll az örökbefogadóra, ez a kodifikáló bizottság egyhangú véleménye alapján a Tervezet imperativ intézkedései közé soroztatott. Minthogy pedig ez a jogelv a naturam imitatur princípiumának teljesen megfelel, én is csatlakozom a bizottság nézetéhez. Nincs azonban kizárva az, hogy az örökbefogadó jog- és cselekvőképessége idővel megszűnik" vagv korlátoltatik s igya szülői hatalmat nem gyakorolhatja az illető. Megtörténhetik, hogy az örökbefogadó elhal, vagy elmebeteg lesz; váljon akkor, ha az adoptált még kiskorú, ki lesz a szülője? (Nagykorúaknál ugyanis ez a kérdés alárendelt jelentőségű.). Visszaszáll-e a szülői hatalom a vérbeli szülőre, vagy pedig gyámság alá jut a gyermek, akárcsak mintha a vérbeli szülője "volna akadályozva jogai gyakorlásában? Ez nagyon érdekes kérdés annálinkább. mert daczára annak, hogy az adoptio a gyermeket egy uj családba hozta be. a régivel szemben fennálló kötelékeket mégsem szakította teljesen szét, a mennyiben a 239. §. szerint az örökbefogadottnak és rokonainak a rokonságon alapuló kölcsönös jogait és kötelezettségeit érintetlenül hagyta, sőt ezek a 253. §. szerint az örökbefogadottat szükség esetén még eltartani is kötelesek, bár csak akkor, ha az örökbefogadó erre nem képes. Tény. hogy az adoptio által a gyermek családi helyzete megváltozik, szülője helyett uj szülőt nyer, a ki, ha képtelenné válik bármi okból a szülői jog gyakorlására, akkor ugy kell tekinteni az esetet, mintha a vérbeli szülő képtelensége " állott volna be, azaz a gyermek részére akár a törvény erejéből, akár kinevezés által gyám rendelendő. A vérbeli szülők lemondtak a jogukról, tehát arra igényt nem tarthatnak. De máskép áll a dolog, ha az eltartási kötelezettségből folyólag azért, mert az örökbefogadó ezt nem képes teljesíteni, a kötelesség a vérbeli szülőre hárul Ha már egyszer a vérbeli szülők kötelezettsége feléled, akkor éledjenek fel a jogai is; ha reá hárítjuk a gyermek eltartását, akkor legyen ura is a gyermeknek. A Tervezet tehát helyesen jár el, a midőn ezt elvül kimondotta, de ott már nézetem szerint tévedett, a hol fölállította azt az elvet, hogy a törvényes képviselet joga még ez esetben se szálljon vissza a vérbeli szülőre. Az Indokolás azt mondja, hogy »az időközben a gyermektől elidegenített szülőre a más társadalmi körbe került kiskorú gyermek érdekeinek képviselete a szülőt megillető tág hatáskörrel nem volna megnyugtatólag rábízható; különösen akkor, ha az örökbefogadás nem helyeztetett hatályon kívül, hanem az örökbefogadó meghalt.«3) Ebben a felfogásban azonban nem osztozkodnatom és pedig több okból. Először is nem fogadható el az az érv, hogy a gyermek az adoptio által más társadalmi körbe jut, mert nem tagadom ugyan, hogy jómódú egyének adoptálnak szegény gyermeket, de ez nem szabály, minthogy számtalan esetekben a társadalmi helyzet egyáltalán nem változik. Másodszor pedig a többi szülői jog is csak akkor hárul a vérbeli szülőre, ha az eltartási kötelezettség ő reája száll, tehát ha az örökbefogadó erre már nem képes. Ily vagyoni dekadencia eseteiben pedig nem látom be, hogy miért derogálna a gyermeknek az, ha esetleg szegénysorsu szülője képviselné őt? Végül harmadszor, minthogy a gyermek és szülője közt a konnexus ugy sem szakadt meg teljesen már a vérség törvényeinél fogva sem, nem lehet elfogadni az Indokolás amaz érvét sem, hogy a gyermek szülőjétől elidegenült. Mindezek alapján a 240. §-t szövegének meghagyásával Ugy vélem módosítani, hogy: Ha az örökbefogadott" gyermek eltartásának kötelezettsége ismét a szülőjére hárul: szülő jogai — a törvényes képviselet jogává együtt — felélednek. 241. §. Az örökbefogadási szerződésben az örökbef ogadás jogkövetkezményeit csak annyiban lehet módosítani, hogy az örökbefogadót ki lehet zárni az örökbefogadott vagyonának kezeléséből és szülői haszonélvezetéből és ki lehet kötni, hogy az Örökbefogadottnak ne legyen az örökbefogadóval szemben törvényes örökösödési joga. Elérkeztünk a Tervezetnek egyik legfontosabb elvi kijelentéséhez ; az örökösödési jog. mely az örökbefogadottat az 3) Ind. I. köt. 329. lap. örökbefogadóval szemben megilleti, kizárható. Tehát a Tervezet szakított összes történelmi hagyományainkkal, egész jogfejlődésünkkel és mai joggyakorlatunkkal! A Werbőczy óta a köztudatba és a nemzet jogérzetébe átment amaz elvet, melynek az örökbefogadás már a nevével érvényt szerzett, hogy t. i. örökösödési jogot adott, a Tervezet el akarja törölni. Diadalmaskodott itl az a felfogás, a mely a külföldi törvényhozásokat hazai jogunknak elébe helyezi és idegen kódexekkel érvel akkor, midőn élő jogunkat akarja megváltoztatni. Ez az a pont, a melynél a kodifikáló bizottság tudós tagjai nem tud-i tak megállapodásra jutni s a melyet ennélfogva a bizottság határozattal el sem döntöttek. A Tervezetben az előadó felfogása jutott diadalra; azonban a bizottság sok kiváló tagja foglalt leghatározottabban állást az örökösödési jog kizárhatása ellen. A budapesti tudomány egyetem két kiváló tanára, dr. Zsögöd Benő és dr. Schwarz Gusztáv, élesen elitélték a Tervezetben kifejezésre jutott felfogást; hozzájuk csatlakozott Zalay István, az örökbefogadási ügyeknek igazságügyminisztériumi referense, tehát oly férfiú, a ki a gyakorlati életből, a legszélesebb körű praxisbői meriteüe érveit. Nem akarom mindezzel azt mondani, hogy a nevezettek egyénisége és tudománya kizárná azt, hogy a másik oldalon van az igazság. Távol áll ez tőlem. Hisz az ellenlábasok közt a tudós előadón, dr. Sipöcz Lászlón kivül is oly neveket találunk, mint dr. Imling Konrád, dr. Barna Ignácz stb. Azonban az kétségkívül kitűnik a mondottakból, hogy ősi jogunk szószólói a magyar jogászság előkelő alakjai, a miből következik, hogy az általuk védett álláspont a védelemre méltó. Lehetséges e az, hogy az örökbefogadott ezen jogügylet erejénél fogva ne legyen örököse az örökbefogadónak? Lehetséges-e, hogy a családi kapcsolat összes attribútumai ezen a lényeges ponton csorbát szenvedjenek ? Lehetséges-e, hogy az adoptált, a ki ott hagyja családját és belép egy neki idegen körbe, ott mégis idegennek tekintessék ? Nem és százszor nem. Hiába érvel az Indokolás azzal, hogy lehetséges ám oly eset is, midőn valaki adoptálni akar ugyan, de minden vagyonát nem akarja az illető adoptatusra hagyni. Erre csak az a válasz, hogy az ilyen egyén ne adoptáljon, mert ha nincs annyi hajlam benne fictiv gyermeke iránt, mint a mennyi volna vérbeli gyermekével szemben, akkor jobb, ha nem fogad senkit örökbe. A kodifikáló bizottság jegyzőkönyvei (6. füzet) élénk bizonyítékot szolgáltatnak arról, hogy mily meggyőzően érveltek a régi jog hívei a Tervezet felfogása ellen Zalay István határozottan kimondja, hogy ez »homlokegyenest ellenkezik ez intézménynek hazai jogunkban kimutatható alapgondolatával és fejlődésének történetével«. Majd megjegyzi, hogy a gyakorlatban az örökbefogadottnak a törvényes öröklésből való kizárása, bár jelenlegi praxisunk határozott tilalom hiánya következtében nem akadályozza meg ezt, mégis elenyésző csekély számú esetben fordul elő. »Azok az esetek, melyekben az örökbefogadott az öröklésből kizáratik, főleg színlelt jogügyletet képeznek, melyet külföldiek kötnek azért, hogy az örökbefogadás alapján az állampolgárságot könnyebben megszerezve, oly mellékczélt érhessenek el, mely elől őket hazai törvényeink elzárják (például házasságkötés vagy végleges elválás^. »Ha — úgymond tovább — megengedjük az öröklési jog kizárását és az örökbefogadóra bizzuk, juttat-e valamit az örökbefogadottnak, ugy az örökbefogadó közönyössége és a rokoni befolyás következtében az örökbefogadott leggyakrabban nem fog semmit kapni. Az a jólét és társadalmi pozicio, melyet az örökbefogadás az örökbefogadottnak nyújtott és mely igényeit fokozta, a nélkül azonban, hogy egyúttal az azok kielégítéséhez szükséges eszközöket részére állandóan biztosította volna, az örökbefogadó halálával megszűnik s igy az örökbefogadás jótétemény helyett átokként fog az örökbefogadottra nehezedni*. Minő igaz, minő az élet tapasztalataiból merített szavak ! Kifejti azután azt is Zalay, hogy volna még értelme az öröklési jog kizárásának, ha ugy, mint jelenlegi joggyakorlatunkban lehetséges, oly egyén is adoptálhatna, a kinek van vérbeli gyermeke; ilyenkor megmagyarázható az, hogy az adoptált ne vigye el a vagyont a vérbeliek elől. De a Tervezet elvileg kimondja, hogy a kinek van vérbeli lemenője, az nem adoptálhat. Mivel van tehát megokolva még ekkor is az adoptatus kizárása ? Dr. Schwarz Gusztáv szintén a történeti fejlődés alapján áll kivált azért, mert »az örökbefogadási viszonynak a szülő és gyermek közti viszony lehető teljes képét kell magán viselnie, és pedig nemcsak a személyi, hanem a vagyonjogi vonatkozásokban és következményekben is.< Dr. Zsögöd Menő szerinl az öröklési jog kizárása állal ->az örökbefogadási viszony legfőbb tartalmától fosztatnék meg és a gyermek, a ki az örökbefogadás folytán eddigi családi