Magánjogi kodifikációnk, 1902 (1. évfolyam, 1-52. szám)

1902 / 15. szám - Jogi elbánás a pazarlókkal, iszákosokkal, elmebetegekkel és gyenge elméjüekkel. Tervezet 2., 3., 6., 7-10. §§

2 MAGÁNJOGI KOD1F1KÁCZIÓNK. Nem akarom ismételni azon érveket, melyeket »A pazarlók jogi helyzete* czimü fentebb idézett czikkemben (5. pont) a pazarlás előfeltételeire nézve elmondottam ; kijelentem azonban, hogy az iszákosság eseténél is, ugy a liberalismus, mint a humanismus és a democratia elveinek sokkal megfelelőbb, ha nem az »elszegényedés«, hanem az »inség* veszélyétől való megóvást fogadjuk el a gyámhatósági felügyelet alá helyezés czéljául. Különben is az iszákosság — ha pazarlással és dorbézolással nincs összekötve — gazdag ember vagyoni állásál még csak annyira se ingatja meg, mini a játék-szenvedély. Inkább a kisebb "existentiákra s általában az Ínségre jutástól való megóvásra kell itt tekintettel lenni. A mi a közveszélyes iszákosoknak gyámhatósági felügyelet alá helyezését illeti : én is helyeslem a Tervezel ebbeli álláspontját; de mivel az itteni jogkorlátozás végrehajtásának súlya imint fentebb is emlitém) a közbiztonsági közegekre nehezedik, csak cura nem pedig lulela — alá helyezéssel vélem a czélt elérni a legbiztosabban Az iszákosok, még ha garázdák és közveszélyesek is, sohase jöhetnek olyan tekintet alá, mint a törvényes koron aluliak vagy az őrültek, mert részegségükben elkövetett tettéri felelősek, még pedig büntetőjogilag bár néha korlátozottan, de magán jogilag tel jes mértékben. Ezt a felelősségüket önjoguságuk elvételével se lehetne megszüntetni, csak legfelebb zavarosabbá lenni. A közbiztonság érdekét se lehetne hathatósabban óvni a tutela, mint a cura által 3. De van még egy fölötte fontos tekintet, mely a Tervezet szövegében nem jut kellőleg érvényre, habár az Indokolásban hivatkozás történik reá. Nem elég ugyanis, hogv az iszákosoknak gondnokság alá h ilyezésére csupán két ok, t. i. a közveszélyesség és az inség veszélyétől való megóvás vétessék fel a szövegbe. Van még egy harmadik, a mely nem kevésbbé lontos ezeknél. Az az eset ez. midőn az iszákossáq olyan mérvet öltött, hogy alaposan lehet tartani annak a szervezetre való romboló hatásától. Ezt az okot, nézetem szerint, mellőzni nem lehel, mivel sok esetben csak ilyen preventív intézkedés által sikerül a bekövetkező romboló kórnak elejét venni s nem egy hasznos tagot menteni meg a családnak és társadalomnak, szükség van erre azért is, mivel az iszákos sohase határozza el magát önként a gyógykezelésre; szükséges tehát bizonyos cselekvési korlátozás alá vetni, hogy gondnoka helyette és érdekében a szükséges intézkedéseket megtehesse, mielőtt az iszákosság romboló hatásai (az idült alkoholizmus, szeszmérgezés, delírium tremens, fokozatos elbutulás, stb.) bekövetkeznének. A Tervezet indokolásának (I. köt. 13. 1.) ezen kifejezése: »A Tervezet lehetővé kívánja tenni az iszákosnak hatósági oltalom és felügyelet alá helyezését már akkor, midőn az iszákosságnak romboló hatása még be nem állott*, az elszegényedés veszélyére vonatkozólag van ugyan felhozva, de még jobban illik az iszákos egészségének, testi szervezetének végleges megrenditésétől való megóvására. III. Következik az elmehetei/ékkel és a gyenge clméjüekkel való jogi elbánás. E pontnál se látom szükségét annak, hogy jogtörténelmi alapon kifejlődött s gyakorlatilag is bevált eddigi jogrendszerünkkel szakítsunk. Polgári magánjogunkban a nagykorúak gyámság alá helyezése ismeretlen. A gyámság intézménye csak kiskorúakkal szemben alkalmaztatik; a már egyszer teljes korúnak nyilvánított egyén abba vissza nem sülyeszthető. Legfelebb — ha alapos ok forog fenn — gondnokság alá helyeztetik. Ez a rendszer jogtörténelmi fejlődés alapján nyugszik. Verbőczy Tripartituma — a római jog felfogásán indulva el — csak a serdületlen korban levőkre (impubes) alkalmazta a gyámságot, mig a serdülteket gondnoki felügyelet alatt hagyta. Kifejezést adott ennek az I. rész 121. czim 3. §-ában e szavakkal: »Gyámokat a serdületlenek mellé s ezek akarata nélkül, gondnokokat pedig a serdültek mellé és ezek kérésére adnak.« (Tutores impuberibus et invitis, curatores autem puberibus et petentibus dantur.) A kiskorúak jogi helyzetéhez idomult a gyámok és a gondnokok jogköre is. Ehhez képest: minthogv a (Trip. I. K. 111. czim 3. §.) 12 évben megállapított törvényes koron alóliak se személyi, se vagyoni, se képviseleti tekintetben jogképességgel nem bírnak, sőt tetteik büntetőjogilag sem esnek beszámítás alá : ennélfogva a gyám hatásköre az ilyeneknek személvi, vagyoni, képviseleti és általában mindennémü ügveire kiterjed (126. czim 1. §.). Ellenben a gondnokok jogköre, gondnokoltjaik cselekvési jogképességéhez képest tágul, vagy szűkül. A gyámok tevékenvségének súlya a kiskorúaknak inkább személyi, a gondnokoké pedig inkább vagyoni ügyeik vitelére esik. Már a Tripartitum I. rész 113. czim 1. £-ban világosan ki van fejezve a gyámságra vonatkozólag azon elv, hogy fontosabb a személy megoltalmazása, mint a vagyon megtartása. ("Major namque reputatur tutela personae, quam bonorum conservatio.«i Ez az elv vonul végig gyámsági intézményünk ujabbi jogfejlődésén is. Midőn t. i. a gyámság mai alakjában (1877 : XX. t.-cz. 2. és 27. §§.) a serdült koruakra is kiterjesztetett, számol veled a törvényhozás azon sok águ fontos teendőkkel, melyek az előre haladott korszellem követelményeihez képest, a kiskorúak személvi ügyeire nézve, a gyám vállaira nehezednek : midőn már a gyámolt testi és szellemi épségének megóvásán, a tartáson, az élelmezésen kívül a taníttatásnak, a testi és szellemi neveltetésnek s a különböző irányú életpályákra való kiképzésnek szükségei fokozottabb igényekkel lépnek fel, ugy hogy — kivált a magasabb szakképzettség előkészítése esetén — a kiskorú személyi érdekeiről való gondoskodás, gyakran annak teljeskoruságával ér véget. A gondnokságnál már — ugy a római jog, mint honi törvényeink szerint — a gondnoki működésnek súlya a vagyonkezelésre esik. Némelv esetekben ugyan a személvre is kiterjed, de sohase oly sok águ tevékenység alakjában, mint a gyámságnál. Ezen felfogáson alapul gyámsági és gondnoksági rendszerünk ma is. Ehhez simul az elmebetegekkel és ggenge elméjüekkel való jogi elbánásunk is Ezekről Verbőczy Hármaskönyve, az I. rész 55. czim alatt kimondja, hogy az őrjöngő és bárgyú fiak mindig apai hatalom alatt maradnak, »mivel ugy tartjuk, hogy az értelmességnek és teljes koruságnak éveihez soha nem jutottak.< (»quia nunquam ad annos discretioniset perfectae aetatis pervenisse existimantur.«) Ez majdnem teljesen egyértelmű a kiskorúság meg hosszabbításával. Nem egyéb, mint az atyai hatalom meghosszabbítása. Ezen alapelven latszik nyugodni az 1877 : XX. t. czikknek 8. $-a, csakhogy ez utóbbi az Osztr. Polg. Törvénykönyv 172., 173. és 251. §§-ból van összeállítva s a szellemi fogyatkozáson kivül a kiskorúság meghosszabbításának több esetei is fel vannak benne sorolva. Csakhogy ezen intézményt az Osztr. Polg törvény apa hatalom, vany gyámság meghosszabbításának nevezi: melv elnevezés szabatosabb is amannál, mert a kiskorúság fogalma 24 éven aluli életkorhoz lévén kötve, a ki azt a kort átlépi, fogalmilag már nem kiskorú, habár cselekvési képessége korlátozva van is. Ugyancsak az 1877 : XX. t.-cz. (a 28. §. a), b) pontjai szerint) már a nagykorú elmebetegeket és gyenge elméjüeket gondnokság alá rendeli helyezni. Hogy eképpen, jogi elbánásra nézve, különbséget tesz a törvény egy részről a kiskorú, más részről a teljes korban talált elmebetegek és elmegyengék közt, annak is. megvan a maga elfogadható oka. Az elmebajok különböző nemeit magok az elmegyógyászok is két osztályba szokták sorozni, u. m. »veleszületett« és »s~zerzett* elmebajok osztályába A veleszületett elmebajok (minők a cretinismus, idiotismus, imbecillitás s a szellemi elfajulással kapcsolatos originair elmezavar) maradandó jellegűek szoktak lenni. Az is ki van mutálva statisztikai adatokkal, hogy az átöröklött elmebajok a pubertás korában szoktak legtöbb esetben jelentkezni az átörökléssel terhelt egvéneken. Viszont az is köztapasztalati dolog, hogy a szunnyadó elmebeli tehetség-ek, ugyancsak a fejlődés korában szoktak előtörni s erőre kapni. Mindezekből következtetésül levonhatjuk, hogv a ki elmebetegségéből a teljes kor bekövetkezéséig se gyógvul ki, arról alaposan feltehető, hogy baja maradandó s a"z ilyenekre nézve a gyámság vagy az apai hatalom meghosszabbítása eléggé indokolt. Más tekintet alá esnek azonban azok, a kik már teljeskoruságukban kapták az elmebajt, vagy elmegyengeséget. Ezek már kivétel nélkül szerzetU elmebajok, a hol már jobban feltehető a gyógyíthatóság, mint a veleszületett elmekórnál. Ezek a bajok általában a központi idegrendszer megbetegedéséből, vagy esetleg agybántalomból származnak, sőt