Közgazdaság és pénzügy, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 2. szám - A nemzeti munkaterv gazdasági programmja

KÖZGAZDASÁG ÉS PÉNZÜGY IX. évfolyam 2. szám 1933. február A nemzeti munkaterv gazdasági programmja. 1932. október 26.-án jelent meg a háború utáni Euró­pának egyik legérdekesebb kortörténeti dokumentuma, a Gömbös-kormány nemzeti munkaterve. Az elnevezés első pillanatban a fassizmus „Carta di Lavoro"-ját idézi emlé­künkbe; az eszmetársítás azonban hamisnak bizonyul, mert eltekintve a szabályozott matéria különbözőségétől, elte­kintve attól, hogy utóbbi kétségtelen kútfői erővel biró jog­szabály, míg előbbi csupán kormányprogramm, szembetü­nőleg más és más eszmei alapon épült fel a két alkotás. A Carta di Lavoro Európa legjobban megszervezett és leg­eredményesebb diktatúrájának főműve; a nemzeti munka­terv pedig ezzel homlokegyenest ellenkezőleg kísérlet a leg­szélesebb néprétegekkel való együttműködésre, szinte meg­lepetésszerű közlékenység és bizalomnyilvánítás azokkal szemben, akiket nemcsak a háború utáni idők oligarchikus, tisztára politikai diktátorai, hanem már korábban a szak­emberek nem kevésbbé antidemokratikus egyeduralma szükségességének hirdetői a közéletben való részvételre, az állam és társadalom irányítására, sőt saját egyéni sorsuk intézésére is alkalmatlannak találtak. A munkaterv őseiül — a maguk az állami és társadalmi rend minden vonatko­zására kiterjedő mivoltában inkább a ,,Déclaration des Droits de l'Homme et du Citoyen" vagy esetleg a „Kommu­nistisches Manífest" tekintendők és — calculus est omen — a kilencvenöt pont némileg arra a másik kilencvenöt pontra emlékeztet, amelyet majdnem napra pontosan négy­száztizenöt évvel előbb szögeztek ki Wittenbergben és amellyel közös jellemvonása, hogy mindkettő célja: egye­temes reform. A nemzeti munkatervnek ez a kihámozni vélt intenciója szinte kötelességévé teszi a magyar társadalomnak, hogy az abban foglalt célkitűzésekhez állást foglaljon. Ennek az állásfoglalásnak célját szolgálja a jelen — a munkaterv gazdasági vonatkozású t. i. III. (állampénzügyek), V. (ter­melési politika), VI. (mezőgazdasági és birtokpolitika), VII.

Next

/
Oldalképek
Tartalom