Közgazdaság és pénzügy, 1933 (9. évfolyam, 1-10. szám)

1933 / 2. szám - A nemzeti munkaterv gazdasági programmja

18 (iparpolitika), VIII. (kereskedelmi politika) és IX. (hitelpolitika) részeire — szorítkozó ismertetés. A gazdasági vonatkozású pontoknál nyomban szembetűnik, hogy azok majdnem kizárólag célkitűzéseket, még pedig teljesen általános, elvi jelentőségű célkitűzéseket és speciális igen részletbe vágó programmpontokat vegyesen tartalmaznak. Ezzel szemben csak elvétve vannak a kitűzött célok elérésére igénybeveendő eszközök megjelölve. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a munkaterv hosszabb időre szóló programm lévén, nem lehet előrelátni a véghezviteléig eltelő idő folyamán történő gazdasági változásokat és úgy látszik, ennek következtében szerkesztői fenntartották maguknak azt, hogy a mindenkori helyzetnek megfelelően tegyék meg programmjuk keresztülvitelét elősegítő intézkedéseiket. Ez a reálpolitikai meggondolás azonban bizonyos hiányérzetet kelt az olvasóban. A magyar gazdasági élet bajainak okáról ma többé-kevésbbé egységes közvélemény alakult ki, többé-kevésbbé egységesen ítélik meg azt is, hogy mi volna az az ideális állapot, amely felé törekednünk kellene. Az eltérések nem a ,,mit?", hanem inkább a ,,hogyan?" körül állanak fenn? Erre a kérdésre azonban a munkatervből csak közvetett feleletet nyerünk, amennyiben éppen részletekbe menő voltánál fogva az abban foglalt speciális célkitűzések szolgálnak útmutatásul, arra, hogy a programm generális klauzuláit miképen igyekeznek majd gyakorlati tartalommal megtölteni, A munkaterv nem inaugurált új gazdasági világnézetet. Ellenkezőleg, kifejezetten hangsúlyozza centrálisnak mondható 34. pontjában, hogy a közgazdaságot a magántulajdon elvén és a kapitalista termelés formái között akarja fenntartani, utóbbinak a nemzet egyetemére káros kinövéseit pedig erös kézzel akarja lenyesni. A nemzeti munkaterv ezzel mintha hitvallást tenne a kapitalizmus mellett s ezt a hítvallástételt a mondat második fele sem gyöngíti. A kapitalizmus kinövéseinek lenyesése u. i. csak olyasvalakinek lehet a célja, akinek a kapitalizmus szívügye és viszont a kapitalizmus bukását kívánónak áll érdekében, liogy ez a rendszer önmagát ad absurdum vigye. Ezt ennek a társadalmi berendezkedésnek éppen legnagyobb ellenfele: Marx fejtette ki, aki szerint a kapitalista géptermelés egyre csökkenti a munkaalkalmakat, ennek folytán túlkínálatot idéz elő a munkapiacon, ezzel csökkenti a munkabéreket és így az ipari proletáriátus életnívóját, másrészt a másik oldalon egyre fokozza a tőkeagglomerációt, úgy hogy végül a krízisről krízisre haladó fejlődése következményeképen: szemben áll egyik oldalon a nincstelen proletártömeg, a termelést monopolizáló néhány mammutvál-