Közgazdaság és pénzügy, 1931 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1931 / 2. szám - A karteljavaslat az országgyűlés előtt

45 állapodásaik fogyatékosságát pótolni hivatott, diszpozitív jellegű szabályozásra van szükség? Vagy egyszerűen a büntetőtörvénykönyv novellájáról van itten szó, amint azt különösen a gyáripar részéről elhangzott bírálatok hajtogatják? Vagy talán jogi eszközöket kívántak nyújtani a céltudatos, egységes, nagykoncepciójú állami gazdasági politika sikeres végrehajtása felett őrködő közigazgatási hatóságok számára, azoik ellen a magángazdasági alakulatok ellen, akik ebbe a koncepcióba nem akartak beleilleszkedni? És utóbbi esetben mire kell vájjon ügyelni ahatóságoknak, arra-e, hogy a kartel árpolitikája a kormányhatalom által elérni kívánt nemzeti jövedelemelosztást ne másítsa meg és ne idézzen elő ennek folytán szociális megrázkódtatásokat, vagy pedig arra, hogy a kartel ne hatalmasodjék el túlságosan, hogy az állami mindenhatóság és különösen mindenhovaelhatóság eszményének sérelmével ne jusson túlságos erőre egy magánalakulat? Bár a miniszteri indokolás többször is hangsúlyozza, hogy a kartelszabadság alapján áll, hogy „az 1. §. inkább abban az irányban jelent haladást, hogy a kartelszerű megállapodásról elismeri, hogy érvényesen jöhet létre", a javaslat a kartelmagánjog érdekében nem tesz semmit. Mert az az egyetlen intézikedés, hogy a kartelszerződés érvényességi kelléke az írásbeliség, édes-kevés. S a javaslat arra se igen ad módot, hogy a kartelmagánjogot kifejlesztő bírói gyakorlat alakuljon ki — erre a magánfél kereseti jogának, különben mindenképen helyeselhető, megvonása folytán nem nagyon van kilátás. Ha a karteltörvényjavaslatból törvény lesz, az rendszertanilag bizony a (közigazgatási jog keretében kell, hogy helyet foglaljon. A kartelügy a közigazgatási jogviszonyok sorába kerül, az állami bürokrácia belügyévé lesz. Erre igen élesen mutat a Kartelbizottság összetételében beállott változás. A miniszteri indokolás avval magyarázza ezt, hogy a bizottság pártatlanságának ez a legmegbízhatóbb garanciája. De nagyon kevéssé meggyőzőnek tartjuk Kelemen Sándorral együtt (1. Kelemen Sándor: Miért nem alkalmas a karteltörvényjavaslat jelenlegi formájában a kartelkérdés szabályozására. Budapest, 1931. 13. o.). Az állam nálunk sok mindenfélét monopolizál a gyufától kezdve a közlekedésig. Hogy a pártatlanság is állami monopólium tárgyát képezi, az mindenesetre új előttünk. Különösen mutatja a (közigazgatás felé való elfordulást, vagy ahogy a kereskedelem hivatalos érdekképviselete az OMKE álláspontját jogi formába öntő Kelemen mondja: „pálfordulást", a magánfél kereseti jogának kiküszöbölése. Ez a módosítás, amely bizonyára azon aggályok megnyugtatása végett vivődött keresztül, amelyek a zsarolások melegágyát látták ebben a kereseti jogban, nagyban-egészben