Kereskedelmi jog, 1938 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 12. szám - A részvényes vagyonjoga

172 KERESKEDELMI JOG 12. sz. cselekmény rendkívüli következménye lehet mindaz, amit a kártokozó az eset körülményei között tőle elvárható gondosság mellett előre nem láthatott. (C. P. IV. 4073/1938. sz. a. 1938 okt. 26-án.) Valuta 145. Effektivitási kikötés ismérvei. (C. P. VII 2779/1938. sz. a. 1938 okt. 11-én.) A B.-jel alatt csatolt biztosítéki okirat nemcsak a keretbiztosítéki jelzálog megalapítását tartalmazza, hanem oly megállapodásokat is foglal magában, melyek a felek között létrejött kölcsönügylet tartalmát, ezek között a kölcsön visszafizetését szabályozzák. Alaptalanul panaszolja tehát az alperes, hogy a fellebbezési bíróság ennek az okiratnak értelmezésénél jogszabályt sértett. Nincs alapja az arra alapított panasznak sem, hogy ebben az esetben az értékállandóság biztosítására irányuló megállapodásról szó nem lehet, és hogy a peres felek ügyleti megegyezésének tartalmát abból a kijelentésből kell megállapítani, melyet a felperes (pénzintézet) az alperesnek arra a kérdésére vonatkozóan tett, hogy miért kellett a kölcsön összegét svájci frankban meghatározni? Az alperes álláspontja ugyanis az, hogy erre való tekintettel a svájci frankban való kötelezettségvállalást nem az értékállandóság biztosítására, hanem valóságban — effektív valutában — való teljesítésre irányuló kikötésnek kell minősíteni és a követelés kiegyenlítésének is ennek megfelelően kell történnie. Ezzel szemben a döntő szempont mindenekelőtt az, hogy a felperes ebben a perben váltó alapján érvényesíti követelését, tehát a Vt. 37. §-a szerint, mely a kibocsátó határozott kikötését kívánja meg ahhoz, hogy a váltó összege valamely valóságban fizetendő idegen valutában megállapítottnak tekintessék, ebben az esetben, ahol a váltó minden további meghatározás nélkül svájci arany frankról szól, elsősorban magának a váltónak ez a tartalma zárja ki, hogy a felperes által állított megállapodás figyelembe vétessék. Arra sincs azonban ebben az esetben alap, hogy ily kikötés a feleknek a váltó alapjául szolgáló, egymás között való közvetlen viszonyát szabályozó ügyletből folyóan fogadtassák el irányadóul, mert a valóságban való teljesítésnek az alperes által előadott értelmű kikötését, sem abból a körülményből, hogy az alperes a felperesnél fennálló amerikai dollár és font kölcsönét záloglevélben, dollárban, illetve fontban a Magyar Nemzeti Bank által jegyzett árfolvam szerint rendezhette, sem az A/2- és A/3-jelíí levélnek abból a tartalmából, hogy a felperes az újabb kölcsönt külföldi hitelezőire való tekintettel kívánta svájci frankban folyósítani, sem abból, hogy a felperes az alperes váltóját mily árfolyamon váltja vissza külföldi hitelezőjétől, vagy hogy a kölcsönt a folyósítás alkalmával mily alapon számolta le, megállapítani nem lehet. A fellebbezési bíróság tehát ennek megfelelő állásfoglalásával sem sértett jogszabályt. Nem helytálló végül az a panasz sem, hogy a fellebbezési bíróság helytelenül mellőzte a bizonyítás elrendelését abban a kérdésben, hogy a kölcsön leszámolása idején a svájci frank és a svájci frank érme között állott-e fenn árfolyamkülönbség? Magának az alperesnek az előadása szerint ugyanis a felperes a kölcsön gyanánt folyósított svájci frank összeget 100 sv. frankonként 110 P 70 fillér árfolyamon számolta el, ami akkor megfelelt a Magyar Nemzeti Bank által jegyzett papír sv. frank pénzárfolyamának. Ez az árfolyam pedig egy egészen csekély és pedig éppen az alperes javára szolgáló eltéréssel megfelel, a 0.29032258 gramm színarany tartalmú 1 sv. aranyfrank és 0.26315789 gramm színaranytarttalmú 1 aranypengő viszonyszámának. Dollárbetét 146. Pengőbetétből átalakított dollárbetét valorizációja. (C. P. VII. 2871/1938. sz. a. 1938 okt. 4-én.) Felperes eredetileg pengőbetétet helyezett el az alperesnél, majd utóbb abban az időben, mikor a közhiedelem a dollárt változhatatlan értékű pénznek tekintette, ugyanezt a betétet dollárbetétté alakította át. Ebből a fellebbezési bíróság az anyagi jog szabályainak megfelelően vonta le azt a következtetést, hogy a felperes ezzel az eljárásával a betétként elhelyezett pénzösszeg abban az időben fennállott értékének biztosítását célozta és egyszersmind kifejezésre is jutatta, hogy szándéka, a pengőösszegnek a dollár értékéhez való rögzítése útján — pénzének értékálló i-lhelyezésére irányul, viszont az alperes —, aki az akkori közfelfogással kétségen kívül szintén tisztában volt, — a felperesnek ezt a szándékát felismerte, és az eredeti pengőbetétről dollárbetétkönyv kiállítása által a felperes célzatához és kívánságához hallgatólag hozzájárult. Ezzel kétségen kívül ellentétben áliónak látszik az, hogy az alperes a betétkönyv átalakítása alkalmával a dollárbetétkönyvre azt a záradékot vezette, hogy „ezen betétkönyv terhére történő kifizetéseket dollárbankjegyekben fogjuk teljesíteni, de fenntartjuk magunknak a jogot, hogy esetleg 14 napos felmondással éljünk arra az esetre, ha a diszponálás idején nem rendelkezhetnénk dollár bankjeggyel." Ellentétben állónak látszik továbbá a fentebb levont következtetéssel az is, hogy mikor a felek a dollárbetétkönyvet ismét általakították és az alperes egy betétkönyv helyett a betéti összeg szétosztásával öt betéti könyvet állított ki, ezek mindenikén ezt a záradékot tüntette fel: „ezen betétkönyv terhére történő kifizetéseket lehetőleg dollárbankjegyekben fogjuk teljesíteni, de fentartjuk magunknak a jogot, hogy New-Yorkra szóló csekket is kiszolgáltathassunk". Az effektív dollárban való teljesítés kikötése ugyanis arra a szándékra mutat, mintha a felek a követelést mégis a dollár sorsához, illetve annak mindenkori értékéhez kívánták volna kapcsolni. Ez az ellentét azonban ebben az esetben csak látszólagos, mert ha a felek között a kifejtettek szerint oly megállapodás létesült, hogy a betétösszeg értékállandósága a felperes részére biztosíttatott, ebben a tekintetben a felek megállapodása szerint a dollár csak az értéket rögzítő pénz-