Kereskedelmi jog, 1938 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 10. szám - Grosschmid Béni

134 KERESKEDELMI JOG 10. SZ. vannak ugyan olyanok, amelyek az alapjukat alkotó tételes jogszabályok változása folytán tárgytalanokká váltak, de olyanok, amelyekre a helytelenség bizonyult volna reájuk, nincsenek. Vájjon mi ennek az oka? Miben van Grosschmid lenyűgöző biztonságának kulcsa? Talán ennek a teljes felismerésére és felmérésére nemzedékek lesznek még szükségesek, egy szempontra azonban talán már most sem időelőtti rámutatni. A jogtudomány nemzetközi mértékkel mért óriásainak abban volt az erősségük, de egyszersmind a gyengeségük is, hogy nem annyira az egész anyaguk áttekintésének eredményeképen, mint inkább intuitív módon, nagy elméjük sugalatára hallgatva bizonyos alapvető fogalmakra, nagy elvekre építették fel tudományuk egész rendszerét. Ennek a magyarázata abban a communis opinio doctorumban volt, amelyet talán legélesebben Sohm fejezett ki s amely szerint a jogtudomány feladata kutatni: ,,nach dem Rechtssysteme, d. h. nach einer Form der Darstellung, welche die ganze Masse des Rechtes als die freie Entfaltung eines einzigen Begriffes, des Begriffes des Rechtes, zur Anschauung bringt". A rendszer kialakításának alapjául elfogadott ezek a fogalmak és alapelvek annyira berögződtek az alkotójuk eszmevilába, hogy képtelenek voltak bármely kérdésben is olyan álláspontot elfoglalni, ami az előre megrögzített alapoktól csak hajszálnyira is eltért volna. Megnyilatkozásaik az egy pontból kiinduló fényszóró hatalmas fénykévéjéhez hasonlít. A fénykéve által megvilágított legtávolabbi pont a fényforrás csak kissé pontatlan beállítása nyomán igen messze eshetik a megvilágítani kívánt ponttól. Ez a nyugat nagy tudósainál kivétel nélkül felismerhető hibaforrás az, amit a mi Grosschmidünk tökéletesen elkerült. Tervszerűen kerüli, hogy a valójában nem is a magánjogász, hanem a jogbölcsész kutatási területéhez tartozó problémák megoldását olyan módon keresse, hogy azután a megoldással a maga kezét is megkösse. Nem lehet azt mondani, hogy Grosschmid nem foglalkozott volna a jog fogalmával, a magánjognak a közjogtól elhatárolásával, vagy a jogi személy problémájával, sőt a kötelem fogalmáról a világirodalomban sem lehet találni pontosabb kifejtést, mint Grosschmid fejezeteiben. De mindezekben a kérdésekben mennyire óvakodik egy-egy definíció szavainak rabszolgaságába esni! Nem véletlen, hogy nem a jog fogalma, hanem a jogeszme után kutat és azt így írja le: „a joguralom alapeszméje emberi lényünkkel adott felsőbb isteni sugalat, amely ekként önönmagán nyugszik, miként az égi testek rendszerében az állócsillag. A fejlődés jogtudomány csak olyan mint a gyémánt nak a kiválasztása és csiszolása." Ezen i mélyértelmü felismerésén alapul, hogy i jogot nem tudta valamely fogalmi megható rozás paralelogrammájába beszorítani, ha nem — amint már oly sokszor idézték bölc: megállapítását — olyan elementumnak tar totta, amellyel birkózunk, amelyben tempó zunk, mint a végtelen tenger vízében, ara folyton más és más, és mindig csak egy éí ugyanaz. A magánjog és a közjog elhatárolásának problémájáról szólva egyenesen is rámutal az elméletileg megvont határvonal lehetetlenségére. „A magánjog és a köz- vagy nyilvánjog határai nem egyenes vonalak, miként az Amerikai Egyesült Államok egyes államai közti határok. Hanem csipkések, vagy mondjuk a fürészre emlékeztetők, mint ahogy Manzoni az ő I Promessi Sposi-iban a Comc tavát környező hegyeknek a panorámáját leírja. A határvonal ügyét minden egyes ponton épen ezért külön kell vizsgálni. Az úgyszólván minden egyes ponton külön van beszegve. S ezért végtelen is neki a casuisticája, amit csak növel az, hogy számtalan viszony . . . „egyik elemében közjog, másikában magánjog." Egyenesen kitér a jogi személy fogalmi meghatározása elől. „Egészen extra ictum hagyom azt az ú. n. controversiát, mely a jogi személyiségre vonatkozik. Kiindulok egyszerűen abból, hogy minden ember így beszél: ez a ház az árvaházé, fel-alperes az árvaház. A súly szerintem nem arra helyezendő, jól van-e ez mondva, hanem: hogy mi van véle mondva." A kötelem jogalkatáról szólva hasonló elhárítást találunk: „Volna még az az ösmert kérdés, lényege-e a követelésnek (jognak) a kénytetőség. Legalább is ilyen alakjában ez nem vág a tételes jogba." Grosschmidnak az az erőssége tehát, amellyel sikerült a magánjog tudósainak legveszedelmesebb hibaforrását elkerülnie, az a következetes elhatározása, hogy „csak" tételes jogász akart lenni. Ez azonban nála nem jelentette a tételes jogtudomány kisebbrendűségének elismerését. Ellenkezőleg, a saját feladatkör tudatos felismerését, amit a következőképen fejezett ki: „Minden jog . . . és következéskép a magánjog is, pozitív vagyis tételes jog — vagy egyáltalán nem jog. Észjog, vagy bölcseleti jog — ez tehát nem jog, hanem csak a jogról való elmélkedés." Ez az önkorlátozás, szellemi erejének kisebb területre koncentrálását idézve elő, előidézte egyszersmind a kutatásának sokkal mélyebbre hatolását, szilárdabb eredmények elérését. Mégsem lehet távolról sem azt mondani, hogy Grosschmidnek nem lett volna érzéke