Kereskedelmi jog, 1938 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 6. szám - A közös szabadalom társtulajdonosainak jogai

6. sz. KERESKEDELMI JOG 101 és külön a szenvedő vagyonrészeket és ezek öszszegének különbözete az, mely a mérleg végén kiteendő. Önként következik, hogy az eredménykimutatás csak akkor felel meg a K. T. 199. §-ának, ha a mérlegével azonos elvek és beosztás szerint külön tünteti fel a bevételeket és külön a kiadásokat és ennek a kettőnek egybevetése útján mutatja ki az üzleti év erdeményét. Nem felel meg tehát az eredménykimutatásra is kötelező K. T. 199. §-ának az az alperesi számadás, mely a bevételeket a kiadások egy részével •már csökkentett összeggel állítja szembe az általános kiadások tételeivel és így még általánosságban sem nyújt sem a bevételekről, sem az elleplezett kiadásokról semmiféle felvilágosítást. Az alperes eredménykimutatása tehát úgy a törvénybe, mint az alperes saját alapszabályaiba is ütközik és ezért a zárószámadásokat megállapító, valamint az azzal szerves kapcsolatban álló további közgyűlési határozatok mindkét okból megsemmisítendők, misítendők. Az alperesnek ezekkel ellentétes felülvizsgálati támadása tehát alaptalan, a felperesnek az a felülvizsgálati támadása viszont, hogy az eredménykimutatást megállapító határozat alapszabályellenes is, alapos s ezért ennyiben a fellebbezési bíróság végítélete .megváltoztatandó volt. A felperes azt állítja, hogy az alperes a m. kir. Miniszterelnökségnél a Műemlék-alapba, vagy más közérdekű célra 600.000 pengőt fizetett le avégből, hogy a vezérigazgatója és igazgatósági tagja kitüntetésben részesüljön. Ha ez a tényállítás való lenne is, akkor sem lehetne szó a 75. számú jogegységi döntvény szerinti igagatósági tagnak adott olyan juttatásról, amelynek megállapítása az alperes közgyűlésének hatáskörébe tartozik, mert az, hogy a magyar állam valamely jogi személynek kultúrális vagy más közérdekű célra történt adakozása folytán a jogi személyt képviselő természetes személyt kitüntetésben részesíti, nem minősül a vezérigazgató igazgatósági tagnak az alperes által adott juttatásnak. 69. A részvénytársaság igazgatósági tagjainak a K. T. 189. §. második bekezdése szerinti kártérítési felelőssége a kereskedelmi törvényen kívül más törvényben megállapított kötelezettség megszegése esetében is fennáll, mert a K. T. 189. §. második bekezdése a kártérítési felelősségnek nem valamely különleges alapja, hanem ez a törvényi rendelkezés csupán kifejezett megnyilvánulása a K. T. 1. §-a szerint alkalmazandó annak az általános magánjogi jogszabálynak, amely szerint az, aki másnak jogvédte érdekét jogellenesen és vétkesen megsérti, a sértettnek ebből eredő kárát megtéríteni köteles. A K. T. 189. §. második bekezdése a K. T. tizedik címének, tehát ebben a 187. §-nak rendelkezését megszegő igazgatósági tag kártérítési felelősségét pedig kifejezetten megállapítván, ez a kártérítési felelősség az ok és okozat azonossága folytán nyilvánvaló akkor is, amidőn az igazgatósági tag a csődkérvény benyújtását a Csődt. 244. §-ának rendelkezése ellenére mulasztja el. (C. P. IV. 407/1938. sz. a. 1938 március 16-án. i Kartel 70. A Ktt. 1. §. alá eső megállapodásnak vagy határozatnak leglényegesebb eleme a kötelezettség megállapításának a gazdasági verseny szabályozására irányuló közvetlen célja. — Szándékosan mellőzte a törvény azoknak megállapítását, akiktől a határozat vagy megállapodás eredhet, mert alkalmazandó a törvény nemcsak azonos Ipari vagy kereskedelmi szakmákhoz tartozókra, hanem bármely gazdasági ághoz tartozóknak, akár egymás közt, akár a szakmán kívül állókkal kötött s az 1. §. körülírásának megfelelő megállapodásaira. A választott bírósági kikötés egy részére nézve érvénytelen lévén, az egész érvénytelenné válik, hacsak nem forognak fenn oly körülmények, melyek arra mutatnak, hogy a felek a jogügyletet az érvénytelenné vált rész nélkül is megkötötték volna. (C. P. IV. 118/1938. sz. a. 1938 március 1-én.) Az 1931. évi XX. t.-c. nem foglalkozik a kartell forgalommeghatározásával, mert e részben — amint a törvényjavaslat kiemeli a közgazdasági elmélet sem jutott általánosan elismert eredményre; másrészt a törvényhozónak a törvényben megnyilvánuló akarata éppen arra irányult, hogy nemcsak a kartellt, hanem általában a versenyszabályozás vagy versenykorlátozás minden elképzelhető jogügyleti alakját és e tevékenység minden megnyilvánulási módját szabályozása és felügyelete alá vonja. A kartellszerződés helyett tehát az ezt is magában foglaló magasabb gyűjtőfogalom: a versenyt szabályozó vagy versenyt korlátozó ügylet nyert a törvényben meghatározást. „A gazdasági versenyt szabályozó megállapodásokról" szóló törvénycím alatt a törvény az első szakaszban határozza meg azoknak a jogviszonyoknak lényegét és tartalmát, amelyeket szabályozása körébe vont és habár ezeket a meghatározás szövege után zárjel között a „kartell és más hasonló célú jogviszony" megjelöléssel foglalja egybe, — a törvényjavaslat indokolása hangsúlyozza, hogy a kartell említésével csupán azt kívánja kifejezni, hogy itt nem olyan, a rendes forgalom körébe eső ügyletekről van szó, amelyek alkalomszerűleg, egyes üzletek lebonyolítása végett szabályozzák az ügyletkötő felek gazdasági viszonyait, hanem olyan megállapodásokról és határozatokról, amelyeknek közvetlenül az a céljuk, hogy már előre és rendszerint huzamosabb időre meghatározzák a gazdasági élet önálló szereplőinek bizonyos általánosabban körülírt üzleti körben követendő magatartását. Ezekből folyóan az 1931. évi XX. t.-c.-ben szabályozott jogviszonyok köre túlterjed a kartellnak a gazdasági tudományban tárgyalt vagy annak közhasználatú fogalmán és a törvény a benne foglalt rendelkezések hatályát úgy állapítja meg, hogy az a gazdasági verseny szabályozásának nemcsak meglevő típusaira, hanem minden olyan jövőben keletkezhető jogviszonyra is kiterjed, amely az 1. §. rendelkezése alá vonható. A törvény 1. §-ának meghatározása értelmében pedig a törvény rendelkezése alá esik az a meg-