Kereskedelmi jog, 1938 (35. évfolyam, 1-12. szám)

1938 / 6. szám - A közös szabadalom társtulajdonosainak jogai

6. sz. KERESKEDELMI JOG 99 SZEMLE Kunez Ödön 10 éves professzori jubileuma. 10 éve annak, hogy lapunk főszerkesztője: Kuncz Ödön elfoglalta a Pázmány Péter tudományegyetem hiteljogi tanszékét. Ebből az alkalomból volt adjunktusai baráti vacsorát adtak tiszteletére, amelyen HoíT György és Keszthelyi Nándor szeretetteljes hálával emlékeztek meg arról a hatalmas munkáról, melyet Kuncz Ödön az egyetemi ifjúság nevelése, a hiteljogi szeminárium népszerűsítése és a szemináriumi könyvtár naggyáfejlesztése terén kifejtett. Végezetül a jubiláns profeszszor közvetlen szavakkal fejezte ki a teljes számban megjelent volt munkatársainak köszönetét. „Dologi szemlélet a magánjogban" címmel dr. Bálás P Elemér szegedi egyetemi tanár tartott előadást a Magyar Jogászegyletben. Előadó főleg a tisztességtelen versenyről szóló törvény 1. és 2. §§-ainak taglalása alapján arra az eredményre jut, hogy a verseny csak akkor mondható tisztességesnek, amennyiben abban csak a dolgok, az áruk vesznek részt és a subjektív elemek teljesen háttérbe szorulnak. Ennek a dologi momentumnak kell érvényesülni a versenyjog egész területén, miként azt felolvasó példák kapcsán meggyőzően illusztrálta. Az előadáshoz dr. Kuncz Ödön, dr. Beck Salamon és az elnöklő dr. Nizsalovszky Endre egyetemi tanár szóltak hozzá, akik valamennyien kiemelték azokat az értékes új szempontokat, amelyeket előadó a versenytörvény fejtegetése kapcsán elénk tárt. Néhány népies szó a dollárvalorizáció kérdéséhez. Se vége se hossza a vitának, ki viselje az aranyalaptól való eltérés hátrányát, az adós-e vagy a hitelező. Jogászok törik rajta a fejüket és szellemesnél szellemesebb elmefuttatások látnak napvilágot úgy ítéletekben, mint jogászi cikkekben. Pedig ez nem jogkérdés. Nem jogkérdés, mert jogról, vagy igazságról itt szó sem lehet. A kérdés, amely eldöntendő, csak az. ki viselje a magasabb állami vagy nemzeti érdekből mesterségesen teremtett vagy kényszerhelyzet szülte jogtalanság következményeit. Szerény véleményem szerint mindenekelőtt különböztetni kell — pénzről, vagy áruról van-e szó. Más az elbírálás, ha pénzt adtam kölcsön és más, ha árut adtam hitelbe. A helyes eredményhez csak úgy tudunk eljutni, — ha elfelejtjük a jogtudományt és a kérdést nem jogi, hanem szociális és praktikus alapon próbáljuk megoldani, mert, mint mondám, nem jogkérdést kell megoldani. Ha valaki árut adott hitelbe, kétségtelenül azért, mert az adósnak kedvezett a hitel nyújtásával, nem kerülhet rosszabb helyzetbe, mint amilyenben lenne, ha az árut készpénzért adta volna el, — bár igaz, hogyha a pénzt megtartja, ugyanolyan helyzetbe kerül, mintha leértékelten fizetnék vissza a nyújtott hitelt, — de ez csak suppositio. Szociális szempontból itt a hitelezőt kell védeni, mert különben az adós gazdagodnék a hitelező kárára, holott a hitelező nem gazdagodik, ha azt kapja, ami neki eredetileg járt. Másképpen áll a dolog, ha pénzt hitelez valaki. A pénz tulajdonképpen CQndenzált vásárlóerő. A hitelnyújtás e condenzált vásárlóerő használatának átengedése bizonyos használati díj ellenében. A hitelező a pénz tulajdonosa, az adós a használója. 'A pénzt, a sűrített vásárlóerőt a belső értéknek mesterséges leszállítása által casus folytán baj érte, vis major folytán állagában változás állott be. Kétségtelen, hogy ezen vis majort nem viselheti más, mint az, aki a pénz tulajdonosa, aki úgy találta helyesnek és érdekében levőnek, hogy a pénzt ne áru vásárlására, hanem kamatra való kikölcsönzésre használja fel. Ha az adós többet fizet vissza, mint amit kapott, — jogtalanul gazdagodnék a hitelező az adós kárára, viszont ha csak azt adja vissza, amit kapott, az adós nem gazdagodik jogtalanul a hitelező kárán. Nem az a fontos kérdés, ki károsodik, hanem az, hogy ki gazdagodik a casus folytán. A vitát tehát minden esetben úgy kell eldönteni, — hogy ne legyen az egyik félnek jogtalan gazdagodása a másik fél zsebére megállapítva. Én a pénz leértékelést olyan objectiv károsodásnak tekintehiém, mely mindenkor azt terheli, akié, de megkülönböztetve, hogy finánchitelről vagy áruhitelről van-e szó. Nem értek tehát egyet a Curia azon álláspontjával, hogy a dollárbetétek valorizálva fizetendők vissza, mert a dollárbetétek tulajdonosai viseljék a fentebbi okfejtés folytán a dollár leértékelés konzekvenciáját, de nem értek egyet dr. Bátor Viktor okfejtésével sem, hogy az adós azt tartozik visszafizetni, amit igér, mert ha többet, vagy mást fizet vissza, mint amit igért, akkor vagy megszűnik az ügylet kölcsönügylet lenni, vagy összeütközik a kamattörvényekkel és jogtalanul gazdagítja a hitelezőt saját kárára. A jogszolgáltatásnak meg kell akadályozni egyrészt azt, hogy a gazdaságilag erösebb rákényszerítse a kárt a gazdaságilag gyengébbre, de meg kell akadályozni azt is, hogy a gazdaságilag gyengébb jogtalanul gazdagodjék a gazdaságilag erősebb kárán. Az osztó igazság ezen kérdések eldöntésénél ne keresse tehát a jogot és ne operáljon paragrafusokkal, mert ez nem vezet sehova. Egyetlen kérdést döntsön el a bíró esetről-esetre, melyik fél volna a jogtalanul gazdagodó? Azután hozza meg ítéletét. Dr. Hein István. Jogegységi ülés. A m. kir. Kúriának a közpolgári ügyekben alakított jogegységi tanácsa folyó évi június hó 13. napjára kiiűzött ülésében a következő vitás elvi kérdést fogja eldönteni: „A fővadak (szarvas, dámvad) által a vetésekben, ültetvényekben, vagy más gazdálkodási és erdészeti ágakban okozott minden kárért csak az a birtokos vagy haszonbérlő tartozik-e az 1883 : XX. tc. 7. §-a értelmében teljes kártérítéssel, aki olyan tervszerű, szándékos és huzamos ténykedést vagy mulasztást tanúsít, amelynek eredménye a fővadnak az illető területen való tartózkodása és szaporodása; vagy pedig felelős-e az említett károkért az ingatlan tulajdonosa vagy haszonbérlője pusztán azon az: alapon is, hogy a vadászterület a fővad tenyésztésére alkalmas, a fővad ott nagyobb számban fordul elő és a birtokos, vagy haszonbérlő annak tenyészését megfelelő intézkedésekkel nem akadályozza meg?