Kereskedelmi jog, 1937 (34. évfolyam, 1-11. szám)

1937 / 3. szám - Közgyűlési határozatok megtámadása - Gold Simon

46 KERESKEDELMI JOG 3. sz. pénznemről, vagy számolási értékről szól, a fizetés az országban folyamatban levő pénznemben teljesíthető, viszont ez a kivétel sem áll akikor, ha a (kibocsátó iaí váltóban niiegjelölt pénzösszegben való fizetést ezized a sízóval): „valósággal" vagy hasonló kifejezéssel (kikötötte. További 'kérdés azonlban az, hogy mikor a váltótörvény a fizetendő pénznem, minit ia teljesítés eszköze felől a már idézett szabályok szerint rendelkezik, és ezzel együtt, — minthogy minden pénznemnek valamely adott időpontban mindig bizonyos adott érték felel meg, — a váltó alapján érvényesíthető jogok s illetve teljesítendő kötelezettségek belső értékét is meghatározza, kényszerítő jellegű szabályt állít-e fel, mely az adós kötelezettségének a váltójog szerint való elbírálásánál kivétel nélkül érvényesül és áitailában kiizárja-e a felek oly megállapodásának hatályosságát, mellyel a kizárólag saját érdekkörükbe eső teljesítés kérdését titérő módon szabályozzák? Ebben a kérdésben a kir. Kúria álláspontja az, hogy mivel a váltó forgalomra szánt papir, oly váltóbirtokosokkal való jogviszonyban, kik a váltót a forgalomban jóhiszeműen szerzik meg, és akikkel szemben egyedül a váltó tartalma irányadó, a Vt. 37. §-ának szabálya feltétlen alkalmazást inyer, ott azonban, hol a váltó alapjául szolgáló ügyletből folyóan egymással közvetlen viszonyban álló felek állnak szemben, a felhívott szabály helyes értelmezése szerint nincs akadálya annak, hogy azokban az esetekben, melyekben a váltótörvény nem zárja ki, hogy valamely idegen pónznembiein megállapított tartozás országos pénznemben rovassék le, — a felek valamelyike a váltón kívül létrejött oly megállapodásra hivatkoizhassék, mellyel a váltóban megjelölt idegen pénznem miként való leroivásának kérdését szabályozták. Ez a megállapodás ugyanis nem a váltóban megL jelölt pénznemben kifejezésre jutó kötelezettségnek a váltó tartalmával szemben való megváltoztatása, hanem az illető pénznem útján kötelezett szolgáltatás értéktartalmának a felek egyező akarata szerint való meghatározása. Nincs elfogadható indoka annak, .hogy a felek ily értelmű rendelkezésétől, közvetlen viszonyukkal való vonatkozásban, a joghatály megtagadtassák, sőt joghatályos voltának elismerését a közismert gazdasági viszonyok között fokozottan indokolttá teszi az, hogy míg a "Vt. 37. §-ában foglalt szabály az akkori viszonjrok szerint nyilván csak oly eseteket tarthatott sízem előtt, amelyekben a gazdasági élet rendes folyamatában jelentékenyebb árfolyamkülönbségek elő nem állhatnak, addig az utóbbi években egyes államok pénznemében oly rendkívüli árfolyamváltozások is történtek, melyek a felek szerződési megállapodásában kifejezésre jutott (egyensúly teljes felbomlását idézhették elő, melyek elhárítására szolgáló eszközöket tehát a felektől elvonni nem lehet. Azt az állásfoglalást, hogy a Vt. 37. §-át annak ellenére is, hogy .a váltó jogi természete1 azt követeli, hogy a váltóból eredő kötelezettségek a váltó1 vél tartalma s a váltójog ehhez fűződő szabályai szerint biráltassanak el, a fentebb előadott értelmezéssel kell alkalmazni, alátámasztja a nemzetközi egységes váltójogra vonatkozó 1930. évi genfi nemzetközi egyezménynek az itt felmerült kérdésre vonatkozó szabálya. Ez az egtyezmóny, illetve vonatkozó szabálya ugyanis mint az értekezleten képviselt államoknak a szóbanforgó kérdésről való általános véleménye (communis opinio), a Vt. 37. §-ának alkalmazása szempontjából is a jogfejlődésnek kétségtelen iránymutatója. Az egyezményen alapuló új váltójogok között az 1933. évi június 21-én kelt új német váltótörvény 41. §-ának 1. bek. amellett, hogy továbbra is fenntartja a váltóadós számára azt a lehetőséget, hogy a fizetési helyen folyamatban neim levő értékről kiállított váltót a lejárat napján a kereskedelmi szokásoknak megfelelő árfolyamon, országos értékben fizesse, az adós késedelme esetére feljogosítja a váltóbirtokost, hogy a váltóösszegnek a lejárat, vagy a tényleges fizetés árfolyama szerint való kiegyenlítését követelje, a felhívott §. 2. bekezdése szerint pedig a váltó kibocsátója a váltóban meghatározhatja azt az átszámítási árfolyamot, melyen a váltóösszeget kiegyenlíteni kell. Ugyanezeket a szabályokat tartalmazza az új magyar váltóiörvényről készült javaslat (II. előadói tervezet) 41. §-ának 1—3. bekezdése is. A váltójog fejlődésének újabb eredménye tehát kétségtelenül az, hogy a váltónak már fentebb kiemelt jogi természetével szemben is érvényesülhet az az elv, hogy a váltókövetelésnek idegen pénznemben való megjelölése esetében a lejárat és fizetési idő között beálló árfolyamkülönbözeteket meg kell téríteni s az adós késedelme esetén a váltóbirtokos ebből eredő jogát a váltó alapján érvényesítheti, emellett a kibocsátó a váltón kifejezetten is megjelölheti az átszámítási árfolyam kulcsát. Ebből pedig az következik, hogy ha az újabb általánosnak mondható jogfejlődés elvei szerint, ezek a szabályok, melyek pedi|g( a váltónak a forgalmi életiben való szerepéti érintik, a váltó jogi természetével nem ellenkeznek, akkor nem ellenkezhetik azzal, illetve az érvényben levő Vt. 37. §-ának értelmével az sem, hogy az érdekelt felek, kizáróan egymás közti viszonyukra kötelező hatállyal, az átszámítás kulcsát s az így lerovandó összeget, a váltón kívül való megállapodással szabályozzák. Önként értendő, hogy ha a váltóban valósággal idegen pénznemben való teljesítést kötöttek ki, a kötelezettségnek váltói úton való elbírálása esetén a váltó tartalma az irányadó és azzal szemben a váltökötelezettséget nyilván megváltoztató váltónkívüli (megállapodások figyeíeimlbe nem vehetők, mert jogszabály az, hogy ha a váltóban valóságos idegien értékben' való fizetést kötöttek ki, a hitelezőnek, váltói úton a lejárati nap után is csak az idegen értékben való fizetéshez van joga, de nem illeti őt a lejárati nap szerint való árfolyamértéknek váltói úton való megtérítése még akkor sem, ha az árfolyamérték a lejárati nap után csökkent. A fennforgó esetiben azonban ez inem lehet akadálya annak, hogy a felperes követelése peingőösszegben ítéltessék meg. A felek előadása ugyanis egyezik abban, hogy az alperes az idegen pénznemek forgalmának korlátozására most ifemnálló szabályokra való tekintettel valóságos dollárral nem fizethet és kötelezettségét csak pengőösszegben teljesítheti. Ha pedig, a dollárban megjelölt váltóösszeget úgy is át kell pengőössizegre számítani, a helyzet a fennforgó esetben ugyanaz, mintha a valóságban való fizetés kikötése a váltón nem is foglaltatnék és ekként nem volna elfogadható értelme annak, hogy az át-