Kereskedelmi jog, 1937 (34. évfolyam, 1-11. szám)

1937 / 3. szám - Védjegyek értékesítése külföldön

34 KERESKEDELMI JOG 3. SZ. igen hamar ki fog ábrándulni ebből. „Rossz árut el lehet adni, de csak egyszer". Tehát komoly kárt csak a védjegytulajdonos szenvedhet, mivel a külföldi áru rossz minősége előbb-utóbb a hazai áru hírnevét is tönkre fogja tenni. Hosszú gyakorlati tapasztalatom alapján mondhatom, hogy egyetlen esetről sem tudok, amelyben egy értékes védjegy tulajdonosa a külföldnek átengedte volna védjegyét anélkül, hogy magát a most mondott veszély ellen biztosította volna. Értékes és külföldön is ismert védjegyek tulajdonosai rendszerint értelmes gyárosok és kereskedők, akik nem szorulnak gyámkodásra, ők majd gondoskodnak iáiról, hogy a védjegy megvásárlója azt saját országában az utánzók ellen hathatósan megvédje, ihogy ne váljék szabad jelzéssé; mert ha ez egyszer egy országban megindul, más országok is hajlandók lesznek a védjegyoltalmat megtagadni. Mindez a védjegytulajdonos érdekében áll és amíg szakértő tanácsadók vannak, akikhez a védjegytulajdonos a védjegy elidegenítése előtt fordulhat, az államoknak nem lehet feladata, hogy a védjegy felett gyámkodjanak és a védjegy átruházását megtiltsák, vagy csak meg is nehezítsék. — Az államnak csak akkor kell közbelépni, amennyiben az átlag fogyasztóinak érdeke veszélyeztetve volna. Ez előfordulhat, amennyiben a védjegy nem tisztára a vállalatra utaló jelzést képez, hianem amennyiben az a származási helyre is rámutat és amennyiben az arra való utalás az áru minőségére is befolyással bír. Pl. Budai keserűvíz, karlsbadi víz, müncheni sör, tokaji bor stb, amelyek a származási országon kívül nem állíthatók elő. Más vizek, sörök és borok éppen olyan jók lehetnek, de mégis mások; és ameddig a fogyasztó joggal vagy anélkül az áru származási helyére döntő súlyl helyez, abban nem szabad csalatkoznia. Ez ellen azonban megvédnek a különféle országoknak a hamis származási jelzések elleni rendelkezései. Amennyiben azonban, mint pl. a „kölni" víznél az eredeti származási hely megjelölés minőségi jelzéssé alakult át és kölnivizet más városokban is előállítanak, nem forog fenn ok arra, hogy pl. a Ferd. Mülhcns kölni cégnek megtiltsák, hogy 471 l-es világmárkáját Budapesten is előállíthassa. Egész nyugodtan rá lehet bízni a cég kereskedelmi tapasztalatára, hogy gondoskodjék arról, hogy a Budapesten előállított kölnivíz ne veszélyeztesse az ő eredeti kölni gyártmányát. Épp ezért, ha ő jónak találja védjegyét budapesti üzletbarátjára átruházni, ez ellen nem lehet tiltakozni. Véleményem szerint a fogyasztó érdeke nem szenved kárt az által sem, hogy ha a magyar védjegylajstromban akár egy kölni cég, akár egy budapesti cég fog szerepelni tulajdonosként. A védjegyátruházás kérdése nagy részben jelentőségét vesztette, amidőn az 1934. évi londoni konferencia a párisi Unió egyezményébe az Art. 6. quatert beillesztette, amely következőleg hangzik: „Amennyiben valamelyik egyezményi állam törvényhozása szerint a védjegy átruházása csak akkor érvényes, ha egyidejűleg a vállalat vagy az az üzem, amelyhez a védjegy tartozik, szintén átruháztatik, az átruházás érvényességéhez elégséges, amennyiben a vállalatnak vagy üzemnek abban az országban levő része azzal a kizárólagossági joggal, hogy az e védjeggyel ellátott áruk kizárólag ott állíttatnak elő és adatnak el, a védjegy megszerzőjére átruháztatik." Németország az 1936 május 5-én hozott törvényében már számolt ezzel ia londoni határozattal; amennyiben a védjegytörvény 7. §-át, amely a védjegyeknek a vállalat nélküli átruházását érvénytelennek tekinti, az új 8. §-ban megfelelően megváltoztatta. Ezzel a védjegyátruházásról tovább nem is kell beszélnem és a gyakorlatilag talán sokkal fonfosabb kérdésre térhetek át: a védjegyeknek külföldön való értékesítésére a védjegy átruházása nélkül. II. Induljunk ki a következőből: A védjegy a tulajdonos részéről úgy az anyaállamban, mint külföldön lajstromozva van akár mint nemzetközi védjegy, akár pedig mint a különböző államokban belajstromozott védje»v. Vagyis formális védjegyjogi oltalomban részesül az összes figyelembe jövő államokban'. A védjegy tulajdonosa nem akar lemondani erről az oltalomról, nem akarja védjegyét másra áruházni, hanem meg akarja tartani magának. Majdnem minden állam törvényhozása szerint a védjegy egy megkülönböztető eszköz jellegével bír. Elméletileg ez kétségtelenül így is van. De a gyakorlatban a védjegy az idők folyamán még más jelleget is felvett, amelyről azonban a világ egyetlen védjegytörvényében sem esik szó. A védjegy a versenytevékenység tárgya /lett, amelyre sok költséget és fáradságot fordítanak, hogy a védjegyet ismertté tegyék. Folytonos, gyakran igen költséges reklám útján a védjegy idegződik be a fogyasztó képzeletébe. Naponta és óránként megjelenik előtte plakátok, újsághirdetések és más propaganda formájában. Mindig csak ezeket a neveket olvassa: Odol, Chlorodont, Pebeco, Niveai, 4711, Lux, Diana, Persil stb. stb. Ezek a védjegyek válnak jó ismerősökké; ezek szerepelnek mint jó hírnevű áruk nevei; de hogy ki állítja élő az árut. hogyan hívják a gyárost, hol lakik, ezt a fogyasztó nagyközönség nem tudja. A védjegy nem szól erről; a gyáros rendszerint szándékosan teszi