Kereskedelmi jog, 1937 (34. évfolyam, 1-11. szám)

1937 / 2. szám - Hitelezési kötelezettség

20 KERESKEDELMI JOG 2. sz. senyjogi judikatura helyes utakon mozog és hogy iránya alapjában a többi államokban irányadó elvekhez igazodik. Hitelezési kötelezettség lila: Dr. König Endre, ügyvéd. Fenti című, mélyen szántó tanulmányában dr. Blau György arra az álláspontra helyezkedik, hogy általában nem köteles hitelezni, aki arra nem kötelezte magát. Ezen elv alól, dr. Blau György szerint, eltérések csak jogrend egyes állandó, bár kivételes rendelkezései (beszámítás kizárása különleges rendeltetésű követelésekkel szemben, az előzetes végrehajthatóság, veszély miatti kizárásának, vagy biztosíték adástól függővé tételének a mellőzése, tartás, élelmezés, stb. behajtásánál), vagy tágkörü de temporár intézkedései (moratórium, birtokvédettség, külföldre fizetés tilalma) által létesülnek, mely intézkedések bizonyos feltételeket néha hitel adására, többször pedig a már adott vagy egyébként előálló hitelnek meghosszabbítására kényszerítenek. Ez az álláspont kétségtelenül helyes a magánéletben, vagyis a magánjogi jogviszonyokra vonatkoztatva. Kérdés azonban, hogy az üzleti életben is mindig helytálló-e dr. Blau György felfogása, mely végeredményben azt jelenti, hogy valamely eladó cég tői hitel nyújtása vagy a már fennálló hitelösszeköttetés fenntartása még abban az esetben sem igényelhető, ha a cég áruját általánosságban a vételár kihitelezése mellett értékesíti, vájjon nem rejt-e ezen álláspontnak követése olyan veszélyeket is magában, amelyeknek elhárítása kívánatos volna. A fenti kérdésnek, megítélésünk szerint, a mindennapi üzleti életben rendkívüli fontossága lehet azért, mert azok a produktumok, amelyeknek előállítására hazai gyáraink berendezve vanak, sok esetben igen nagy vámvédelemben részesülnek, ami által azok importálását lehetetlenné teszi, eltekintve attól, hogy a valutában fizetendő vételár megszerzése önmagában is komoly akadályokba ütközik. A behozatalt ezenkívül sok esetben az is megnehezíti, hogy az import külön engedélyezéshez is van kötve. Kétségtelen tehát, hogy a fogyasztók, belföldön is előállítható ipari termékeknél, rendszerint a hazai gyárakra vannak ráutalva. Már pedig ipari vállalataink között, a legtöbb szakmában kartelmegállapodások állanak fenn, mely megállapodások az esetek túlnyomó többségében u. n. vevőkartelek és majdnem mindig arra irányulnak, hogy a kartelbe tömörült gyárak eladásaiknál bizonyos kondíciókat szem előtt tartsanak és hogy egymás vevőit ki ne szolgálhassák. A kartelmegállapodás által szabályozott kondíciók azonban a dolog természeténél fogva úgyszólván kivétel nélkül csak az eladási árak alsó határát és a gyárak által nyújtható legkedvezőbb fizetési feltételeket szabályozzák, mert céljuk az, hogy a kartelbe tömörült gyárak túlterhes fizetési kondíciók nyújtására, továbbá a kartelmegállapodásban szabályozott áraknál alacsonyabb vételár elfogadására, ne kényszerüljenek. Minthogy tehát a kartelmegállapodások a vevők javára is létesült szerződéseknek, amelyek alapján utóbbiak is esetleg igényeket támaszthatnának, aligha tekinthetők, mindenképpen indokolt annak a kérdésnek a megbeszélése, hogy milyen védelemben részesüljön a fogyasztó, ha a kartelbe tömörült gyár, termékeinek eladásával kapcsolatban hatalmi pozíciójával visszaélni kíván. Téves ugyanis az az ellenvetés, hogy az ilyen hatalmi pozícióval való visszaélés elvileg azért is ki volna zárva, mert minden ipari üzem minél több árut előállítani és gyártmányait eladni akarja; igen sok esetben ugyanis ennél hathatósabb szempontok u. n. konkurrens érdekek is közrejátszhatnak, amelyek arra irányulnak, hogy egyes fogyasztók, rendszerint az új versenytársak, a piacról ismét eltűnjenek, mely szempontokat a kartelbe tömörült ipari vállalatok akár azért, mert a régebbi cégek állandó nagy fogyasztóik, akár azért, mert valamely konkurrens vállalattal érdekközösségük áll fenn (pl. ugyanazon pénzintézet érdekkörébe tartoznak) előtérbe fogják helyezni azon általános érdekükkel szemben, hogy minél több árut eladhassanak. Az eladó vállalatoknak kétségen kívül több mód áll rendelkezésükre, hogy azt a fogyasztót, aki a jelenlegi gazdasági védettség mellett, külföldről árut be nem hozhat és szükségleteit belföldön, a termelő iparágak közötti kartelmegállapodás folytán, más gyárnál be nem szerezheti, versenyképtelenné tegyék. Idetartoznak mindenekelőtt azok az esetek, amelyekben az eladó cég a megrendelések késedelmes lebonyolítása, vagy nem megfelelő minőségű áru kiszolgáltatása által igyekszik, egyes vevői érdekében arra, hogy más vevőjét, rendszerint az új vállalatot, versenyképtelenné tegye; az ilyen magatartással szemben azonban kártérítési jogunk, ha a gyakorlati életben nem is mindig kifogástalanul, de végeredményben mégis védelmet nyújt. Lehetséges továbbá, hogy az eladó vállalat nyíltan arra. a merev álláspontra helyezkedik, hogy a vevőként jelentkező céget áruval ellátni egyáltalán nem hajlandó. Ilyen eset azonban, véleményünk szerint, a gazdasági életben aligha fog előfordulni, mert az eladó vállalat magatartásának tendenciája vajmi átlátszó volna és így igen