Kereskedelmi jog, 1937 (34. évfolyam, 1-11. szám)

1937 / 11. szám - A kereskedelmi könyvvezetés jogi problémái

166 KERESKEDELMI JOG 1 (. sí?. felfogásnak máról-holnapra való megváltozását, kellő jogászi felvilágosítását alig remélhetjük, megfontolást érdemelne oly megoldás, amely mindenekelőtt a bejegyzésre kötelezett, de ennek teljesítését elmulasztó kereskedőket, illetve iparosokat kényszerítené arra, hogy a törvény ezirányú előírásainak megfelelően eleget is tegyenek. A K. T. 21. §-a megfelelő rendelkezéseket tartalmaz abban a tekintetben, hogy aki a törvénynek a cégbejegyzésre vonatkozó rendelkezéseit be nem tartja, az az arra illetékes törvényszék által erre hivatalból, pénzbírsággal szorítandó. Minthogy természetesen a bíróság általában nincs abban a helyzetben, hogy a cégbejegyzési kötelezettség elmulasztásáról közvetlenül is tudomást szerezhessen, a kereskedelemügyi minisztérium már a csaknem 50 év előtt kibocsátott 2631/1890. K. M. sz. rendeletével a cégbejegyzési kötelezettség teljesítésének ellenőrzését a kereskedelmi és iparkamarák feladatává tette. Tudomásunk szerint e kötelezettségüknek a kamarák, különösebben régebben, számos esetben eleget is tettek. Újabban azonban e feladat teljesítése meglehetősen elhalványult, amint hogy a bíróságoknál szerzett információink szerint, a K. T. 21. §-ában foglalt rendelkezések alkalmazására csak igen ritkán került az utóbbi évek folyamán sor. A fentebb vázolt tényleges és jogi helyzetre való figyelemmel, megfontolást érdemelne ehhez képest oly rendszernek kialakítása, mely intézményesen gondoskodik aról, hogy a törvény értelmében cégbejegyzésre kötelezett cégek e kötelezettségüknek valóban eleget is tegyenek. A ma is érvényben lévő jogszabályra való figyelemmel, a kamarák ezirányú tevékenységének újbóli felvétele és annak megfelelő, rendszeres kifejtése látszanék a legkézenfekvőbb megoldásnak. Amikor lehetőség megteremtéséről, vagy a gazdasági körök által folyamatba teendő hatékony propagandának a megindításáról esik szó — amelyre dr. Kacsóh Bálint1 miniszteri osztálytanácsosnak a Pester Lloyd november 17-i számában megjelent cikke hívja fel igen helyesen a figyelmet —, akkor tisztában kell lennünk azal is, hogy biztosítani kell a propaganda eredményességének tárgyi előfeltételeit. Ha azt a kérdést vetjük fel, hogy a könyvvezetésre irányuló propaganda hatályosságát milyen gátlások akadályozzák, úgy itt a legkülönbözőbb jellegű motívumok megnyilvánulását kell megállapítanunk. Kényelemszeretet, tudatlanság számos esetben komoly szerepet játszanak, a kérdésnek azonban kétségkívül nem ez a súlypontja. Egyszerű üzletvitelnél a könyvvezetés is meglehetősen primitív s nagyobb nehézség nélkül, kis fáradtsággal eszközölhető. A közelmúltban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara dolgoztatott ki erre vonatkozólag megfelelő sémákat, melyeknek alkalmazása, a csak saját munkaere jé le utalt ember számára sem jelent különösebb nehézséget. Figyelembe kell amellett üt venni a/t a körülményt is, hogy nálunk — sajnos — a munkaerő, elsősorban éppen az irodai jellegű tevékenység körében, nagyon olcsó. Az óráskönyvelői rendszer széleskörű elterjedtsége mellett senki számára sem jelent túlságos anyagi terhet, a könyvvezetésnek ilyen ideiglenes munkaerők által való ellátása. Ujabban több oly vállalkozás létesítéséről is tudunk, amelyek éppen a kisebb cégek könyvvezetésének rendszeres ellátására alakultak, viszonylag igen olcsó tarifával. A könyvvezetési kötelezettség szélesebbkörű elterjedésének lényegesebb akadályait ezek szerint más irányban kell keresnünk. Nem szólva azokról az esetekről, amelyeknél a könyvvezetési kötelezettség teljesítésének elmulasztása, vagy a könyvek letagadása a nyilvánvaló rosszhiszeműség palástolására szolgál, gyakorlatilag a legnagyobb jelentőséggel e kérdés adóvonatkozásai bírnak. Dr. Hallá államtitkár úr cikke igen helyesen utal e kérdés jelentőségére, amikor megállapítja, hogy az általános kereseti adóra vonatkozó pénzügyi jogszabályok a kereseti alany kereskedőket és iparosokat a megfelelő könyvek vezetésére kötelezik és a könyvek alapján adózók számára azt az előnyt biztosítják, hogy adóalapjukat az általuk bemutatott mérleg, nyereség-veszteség-számla alapján kell megállapítani. Ha azonban a jogszabályokban lefektetett tételeken túl a kialakult gyakorlatot nézzük, úgy sajnálattal azt kell megállapítanunk, hogy a könyvvezetési kötelezettségeinek pontosan eleget tevő kereskedő vagy iparos ennek előnyeit az adóztatás terén nem élvezi. Pénzügyi hatóságainak gyakorlata abban az irányban fejlődött, hogy az adóalap megállapításánál a könyvek tanuságtételét, elsősorban és főként csak az adózó terhére eső vonatkozásokban fogadják el. Egyébként a mérlegből kitűnő üzleteredmény figyelmen kívül hagyásával becslés szerint állapítják meg az adóalapot ott is, ahol a könyvelés szabályszerűségéhez nem férhet szó. Ez a körülmény, a közterhek mai súlya mellett, döntő jelentőséggel bír a kereskedő- és iparostársadalom könyvezetési kötelezettségének teljesítésénél. Amikor a kereskedő- és iparos közvéleményében az a felfogás általánosul, hogy a könyvek alapján való adózásnak előnyei a legmegbízhatóbb, legszabályszerübb könyvvitel esetén sem mutatkoznak, sőt ez alapon a helyzet hátrányosabban alakul, akkor érthetőnek találhatjuk, hogy a legmegfelőbb érvekkel alátámasztott propaganda sem vezet egykönnyen eredményre. Ha ezek szerint a könyvvezetési kötelezett-