Kereskedelmi jog, 1936 (33. évfolyam, 1-11. szám)

1936 / 1. szám - Megjegyzések a 75. számú polgári döntvényhez

1. sz. KERESKEDELMI JOG níint olyan, másrészt annak igazgatósági tagjai reászoríttassanak arra, hogy ez utóbbiak javadalmazását, illetve honorálását illetőleg tiszta helyzet teremtessék. Nyilván a fenti megfontolások vezettek azután gyakorlati szempontból oda, hogy a részvénytársaság, illetve azoknak igazgatósága ez utóbbinak egyes tagjaival valóságos szolgálati szerződéseket is kötöttek. A dolog természetéből következik, hogy ezekben a szerződésekben, amennyiben azok magasabb vezérigazgatói, vagy ügyvezető igazgatói munkakörre vonatkoztak, magában a szerződésben nem emeltetett ki, hogy a vonatkozó szolgálati jogviszony az illető igaz gatósági tagnak a K. T. 182. §-ában körüíírott tevékenységi körét meghaladó részére vonatkozik csak. Az, hogy igazgatóság, mint olyan elvileg leköthet megbízási, illetve szolgálati szerződéseket, lényegileg nem is volt vitás és éppen ezért a felvetett kérdés nem arra irányul, hogy az igazgatóságnak joga van-e hasonló jellegű szerződések megkötésére, hanem, hogy ha ez de facto megtörtént, kiterjed-e ; z igazgatóság kompentenciája a végzett szolgálatok ellenértékének megállapítására is. Igaz ugyan, hogy a szolgálati szerződésnél a munkabér megállapítása annak lényeges tényálladéki elemét képezi, azonban tudvalévő, hogy a bírói gyakorlat, kiindulva nyilván a szolgálati szerződés szociális jellegé bői, arra az álláspontra helyezkedik, hogy ha a munkaügyi szerződésben munkabér kikötése nem foglaltatik, úgy ez a körülmény egymagában a szerződést nem teszi érvénytelenné. Már most ha az igazgatóságnak nem is állana jogában megállapítani az igazgatósági tag munkabérét, úgy a szerződés nem lesz ab lunc érvénvtelen, hanem bekövetkezik az az Állapot, melyre a P. IV. 559911932. sz. kúriai ítélet is ulal, hogy mivel a munka ingyenessége nem vélelmezhető, a végzett szolgálatokért való dí jazás megállapítása azután a bíróságra fog tartozni. Ez a megoldás tehát tekintettel van a kérdés ama szociális vonatkozásaira, melyek annak munkajogi részét érintik, természetesen a fenti megoldás mellett a munkabér megállapítását illetőleg a bíróság szabadkezet nyer és tulajdonkép a bírói szó fogja pótolni a közgyűlési jóváhagyást, illetve megállapítását. Mindezek a körülmények tehát arra utalnak, hogy a problémának közmegelégedés szempontjából való elintézése nem könnyű feladat, mert nem hagyható teljesen figyelmen kívül az a szempont sem, mely a publicitás minél nagyobb térben való érvényesülése érdekében, a törvény keretén belül, tiltakozik minden olyan törekvés ellen, mely a közgyűlés jogkörének bármily irányú szűkítését vonhatná maga után. Ennek a szempontnak további taglalása azonban már részvénypolitikai kérdés, mely kapcsolatos az úgynevezett kisebbségi védelemmel, mindezzel azonban e cikk keretén belül nem kívánok foglalkozni, mert az de lege ferenda a részvényjog esetleges reformja kapcsán lesz aktuális. Foglalkozni kívánok ezekután magával a jogegységi döntvénnyel. Figyelemre méltó mindenekelőtt, hogy maga a döntvény is mint általános szabályt — a K. T. 182. és 179. §-ainak felhívása mellett — alkalmazandónak véli a 884. számú elvi határozatban kimondott azt a tételt, hogy az igazgatósági tagok díjazásának megállapítása a részvénytársaság közgyűlésének elhatározási körébe tartozik és onnan el nem vonható.4) Vannak, kik helyesnek vélték volna, ha a fenti főkérdés is jogegységi döntés alá kerül, pl. abban az irányban, hogy az igazgatósági tagok díjazása a részvénytársságok közgyűlésének elhatározási köréből, esetleges alapszabályi rendelkezés folytán elvonható-e. Részemről a kérdésnek a fenti értelemben való feltételét azonban már csak azért is szükségtelennek vélem, mert annak eldöntése de lege lata tulmenne a K. T. jelenlegi rendelkezéseinek értelmezhetőségén és itt már nem anynyira jogegységi határozatra, mint inkább novelláris intézkedésre lenne esetleg szükség. Mármost a jogegységi határozat annak indokolásában felveti a kérdést, hogy a 844. sz. elvi határozatban lefektetett és fent érintett általános szabály alól vannak-e kivételek és pedig olyan irányban, hogy: „előfordulhat-e a társaság üzletmenetében az igazgatóság valamely tagjának olyan teendője, mely mint az igazgatósági tagsággal járó hatáskör, vagy teendő körébe nem eső tevékenység, a közgyűlés döntése alá tartozó javadalmazás által ellenértéket nem nyer? Ha igen, melyik az a szerv, mely ily külön tevékenység ellenértékének megállapítására jogosult. Fontosnak tartom annak leszögezését. hogy a fent feltett kérdésnél a szabály aluli kivételt illetőleg nem szerepel az, hogy az igazgatósági tagsággal járó hatáskör, vagy teendők körébe nem eső tevékenység külön megbízási, vagy szolgálati szerződés alapján végeztetik. Ebből most már az a következtelés vonható le, hogy ha a fenti plusztevékenységre nézve az igazgatóság az illető igazgatósági taggal külön szolgálati vagy megbízási szerződést nem is köt, a végzett többletmunkáért igényelhet ellenértéket. Hasonló esetekben azután a lényeg azon lesz, hogy arra vonatkozó szerződésen kívül megállapítható-e olyan tevékenység, mely a rendes igazgatósági hatáskör vagy teendők keretébe nem tartozik. *) Nizsalovszky Endre: Az igazgatósági tagok javára szóló juttatások, Kor. Jog, 193."). évf. 10. k.