Kereskedelmi jog, 1935 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1935 / 2. szám - Tulajdonfenntartással kötött vétel és az áru továbbeladása

22 KERESKEDELMI JOG 2. sz. Tulajdonfemitartással kötött vétel és az áru továbbeladása Irta: Dr. Komin Ferenc. Már a címben jelezni próbálom az ellenmondást, amely két össze nem férő jogi célkitűzésnek egyazon jogügyletben való összekapcsolása által előáll és amelynek logikus következménye csak az lehet, hogy az egyik célkitűzést, minthogy már a jogügylet létesítésének időpontjában előreláthatóan megvalósíthatatlan, meghiusultniak kell tekinteni és ezáltal kérdésessé válik, hogy maga a jogügylet megáll-e: nem veszti el hatályát, illetőleg nem forog-e fenn kezdettől fogva érvénytelensége? Az eladó tudja, hogy a vevő továbbeladási szándékkal veszi meg tőle az árut. Ehhez, legalább hallgatólagosan, beleegyezését is adja és az áru leszállításával lehetővé teszi, hogy a vevő az áru továbbeladásával foglalkozzék. Ha az eladott árura vonatkozólag a vételár teljes kifizetéséig tulajdonjogát mégis fenntartja (pactum reservati dominii), az ilyen tulajdonfenntartásnak gyakorlati jelentősége és értéke kétségessé válik, minthogy a vevő az árut nem tartja meg magának, harmadik jóhiszemű jogszerzők ellen pedig az eredeti eladó nem fordulhat. A származékos jogszerzésnek a római jogból vett, ma is érvényes szabálya szerint .,nemo plus iuris ad alium transferre potest quam ipse habét". A dolog tulajdonát illetőleg csak a tulajdonos rendelkezhet. Ismevünk azonban kivételeket a jóhiszemű jogszerzők javára. A nyilt vásári vétel (offener Marktkauf) alkalmával a külső tényékbe vetett bizalmat védi a jogrend. Aki kereskedőtől annak üzletkörében vesz dolgot, tulajdonjogot szerez akkor is, ha az eladó nem volt tulajdonos. (K. T. 299., 300. § 25. polg. JE. döntvény ind., Szladits: Dologi Jog 102., 104. 1.) Hiába adta el az árut tulajdonfenntartással az első eladó, harmadik személyek ellen, akiknek a tulajdonfenntartással eladott árut a vevő tovább eladta, nincsen akciója. A vevő viszont, aki a tulajdonfenntartással vett árut továbbadja, kiteszi magát a sikkasztás büntetőjogi szankciójának (Btk. 355. § sköv.). Mindebből az tűnik ki, hogy továbbeladásra rendelt áru esetében a tulajdonfenntartás kikötése az áru továbbeladását akadályozza meg, ami által viszont az ügylet a vevő szempontjából értelmét veszti. A tulajdonfenntartás az eladó által hitelezett vételár biztosítására hivatott, az áru továbbeladásának lehetősége ezt a hitelezői érdeket veszélyeztetné. Vannak, akik ezért továbbeladásra rendelt áru eladása esetében a tulajdonfenntartás komolyságát tagadják és a feleknek erre vonatkozó megállapodását hatálytalannak tekintik.* Minthogy azonban szerződésük szabályozása elsősorban a feleket illeti meg, önhatalmúlag nem járhat el a bíró és nem változtathat át egy tulajdonfenntartással kötött vételt tulajdonfenntartás nélkül kötött vétellé. Valószínűnek tekinthető, hogy tulajdonfentartás nélkül, azaz vételárkövetelésének kellő biztosítása nélkül az eladó a szerződést egyáltalában nem kötötte volna meg. Ha a tulajdonfenntartás kikötése érvénytelen, a tulajdonfenntartással kötött vételszerződés érvénytelenségét kellene kimondani. Ugyanehhez az eredményhez jutunk, ha a vevő szempontjából, aki szintén kereskedő és továbbeladás céljára vette az árut, nézzük a tulajdonfenntartássall kötött vételügyletet, melynek folytán ugyan az árut birtokába veheti, de vele nem rendelkezhet, nevezetesen fogyasztóinak tovább nem adhatja. Az előbb elmondottak ellenére kétségtelen mindazonáltal, hogy a felek a szerződést létre kívánták hozni és pedig olyképen, hogy az eladó számára a vételárhitel megfelelőképpen biztosíttassék, másfelől a vevő részére a továbbeladás lehetősége is fennforogjon. Kérdés most már, hogy mi az a jogi forma, melyben e jogi célkitűzések megvalósíthatók. Az élet a tulajdonjogfenntartás felé hajlott, melynek kikötése mind általánosabbá lett„ ha a vevő a vételár megfizetésére részletfizetési kedvezményt vett igénybe. Akármilyen régi múltra tekint vissza a pactum reservati dominii intézménye, meg kell állapítanunk, hogy sem a nyugati jogéletnek a római jog dologi jogi és kötelmi jogi alapjain való továbbépítése, sem a forgalmi élet fejlődése csodálatos módon nem járult hozzá, hogy a pactum reservati dominii lartalma és hatályossága szabatosabb formában nyerjen meghatározást. Ha azokat a kodifikációkat vesszük figyelembe, melyek a mai jogélet alappillérei, látni fogjuk, hogy a Code Napoléon, az osztrák ABGB egészen hallgat róla, de a német BGB és a svájci ZGB is éppen csak megemlítik. A mi törvénykönyvtervezetünk teljesen a német mintát követi és nem hoz e tekintetben újat vagy többet. (BGB: 455. §: „Hat sich der Verkáufer einer beweglichen Sache das Eigentum bis zur Zahlung des Kaufpreises vorbehalten, so ist im Zweifel anzunehmen, dass die Übertragung des Eigentums unter der aufschiebenden Bedingung vollstándiger Zahlung des Kaufpreises erfolgt und dass der Verkáufer zum Rücktritte von dem Vertragé berechtigt ist, wenn der fKáufer mit der Zahlung in Verzug kommt". — Mtj.: 1367. §: „Ingó dolog eladása esetében azt a kikötést, hogy az eladó a vételár megfizetéséig fenntartja tulajdonjogát a vevőnek átadott do-