Kereskedelmi jog, 1935 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1935 / 8. szám - Perjogi bizomány a gyakorlatban

122 KERESKEDELMI JOG 8. sz. nyok, amiket perekből is ismerünk, megismétlődnének. De szinte lehetetlenség fúziók esetében eldöntetlenül hagyni éveken keresztül olyan jogvitákat, amelyek bénítólag hatnak a vállalatok ügyvitelére és éveken keresztül bizonytalanságban tartanak halasztást nem tűrő ügyeket. De még a felek tetszésére sem bíznám azt, hogy ők kit kívánnak bíró gyanánt megnevezni és minő magánválasztottbíróságot alakítanának. A feleknek rendelkezési szabadsága igen tág teret nyújthatna olyan visszaéléseknek, amelyek — a választott bírósági intézménnyel szemben fennálló minden bizalom és elismerés dacára — elég gyakran tapasztalhatók, de ilyen természetű ügyekben egyenesen jóvátehetetlen következményekre vezethetnének. Jogász számára érdekes lehet ugyan az a vita, vájjon a fúzióra vonatkozó megállapodás, különös tekintettel a Kt. 208. §. 3. pontjára, szerződésnek minősül-e, vagy sem, s hogy a szerződési kötöttség már a vezetőségek között létrejött előzetes megállapodással, vagy csupán a közgyűlés határozataival jön-e létre, s érdekes probléma lehet az is, hogy mi a helyzet abban az esetben, ha ia közgyűlés az ily előzetes megállapodásokat nem tenné magáévá, praktice azonban ezeknek a kérdéseknek azért nincs jelentőségük, mert a fúzióra vonatkozó előzetes megállapodások természetesen a főrészvényesek hozzájárulásával köthetők csak meg. A technikai lebonyolításnak ezek szerint oly módon kell végbemenni, hogy az egyes vállalatok vezetősége és főrészvényesei határoznak elvileg a fuzionálás kérdésében. Ha ez az elhatározás megtörtént, s ennek folyományaképpen a tárgyalások a fuzionáló intézetek között lefolytak, azoknak eredményeképpen ideiglenes megállapodásban kell lefektetni azokat a pontozatokat, amelyek alapján a megegyezés létrejöhet és amelyeket Ü7 egyes vállalatok e célból összehívandó közgyűléseik elé terjesztenek. A bírói gyakorlatból ismeretes az az elv, hogy iá közgyűlési határozatoknak teljesen konform szövegüeknek kell lenni, mert eltérés esetén a cégbíróság nem veszi tudomásul a vonatkozó határozatokat és megtagadja a fúzióval kapcsolatos bejegyzéseknek keresztülvitelét. S hogy a fejtegetések szürkeségébe valami szín is beköltözzék, felidézem azt a kedves jelenetet, amikor a „Bolygó hollandi"-ban, az öreg Daiand, az ámulattól mozdulatlanná vált leányát és a magával hozott jövevényt szép szavakkal biztatja, hogy közeledjenek végre egymáshoz, hiszen úgylátszik mindketten ezt akarják, s tetszenek is egymásnak. De a két fiatal csak áll és egyik sem mozdul. Lehet, hogy az idézet túlságosan poétikus és annyiban nem találó, hogy a tetszésnek különösebb jeleit hiába keressük. De közeledni akarnak, mert közeledniük kell egymáshoz, csak azt várják, hogy melyikük mozdul meg először. Nem kell félni ettől a mozdulattól, félre kell tenni minden kicsinyes szempontot és addig kell az iniciatívát megragadni, amíg ez szabad elhatározásból és nem kényszerű parancsra történik. „Quid statis? . . . atque licet esse beati." (Horatius ad Maecenatem.) „Perjogi bizomány" a gyakorlatban Irta: dr. Katona Gábor ügyvéd. Amidőn első fecskeként a Kúria IV. P. 5563/1924. számú ítélete először állapította meg azt, hogy „nincs törvényes akadálya annak, hogy a hitelező valakit nemcsak a követelés beszedésével, hanem egyúttal saját nevében a per útján való érvényesítésével is megbízhasson", elsőnek hívtam fel a jogászközönség figyelmét azokra az anomáliákra, amelyek ebből az ítéletből előállhatnak akkor, ha az ítéletben foglalt újszerű jogelvek szabályként fognak alkalmaztatni. A furcsaság kedvéért neveztem el ezt az újszerű intézményt perjogi bizománynak.1) A Polgári Jog-ban megjelent tanulmányomban kimutattam azokat a viszszásságokat, amelyek az intézmény esetleges meghonosításából fakadni fognak. így felhoztam a Pp. 124. §.-al kapcsolatosan adandó perköltségbiztosíték alól való kibúvás lehetőségét; rámutattam a szegény joggal való viszszaélés lehetőségére, amikor a dúsgazdag gróf „számadó juhászát fogja megbízni" a milliós per saját nevében való érvényesítésével; kiemeltem azt a veszélyt, amely előállhat abból, hogy a megbízhatatlannak bizonyult perbizományossal szemben, aki saját nevében már végrehajtást kért s a tulajdonomat képező követelést behajtotta, csak büntető úton léphetek fel; nincs módomban megvalósítani azt, hogy a perbizoniányos végrehajtató nevében elrendelt végrehajtás helyett én léphessek fel, a jog magánjogi alanya. Rámutattam még egyéb anomáliákra is. A Kúria IV. tanácsa (Kolos-tanács) két évvel később hozott IV. 1074/1926. számú ítéletével a felperesként fellépő ügyvédfeleséggel szemben, akit a férje arra hatalmazott fel, hogy „perbeli követeléseket a maga nevében és a saját felperessége alatt érvényesíthessen", kimondotta, hogy „a felperesnek nincs meg a kellő perbeli legitimációja. Ehhez a követelés engedményezése szükséges." Ugyanebben az időben a német és osztrák judikatúra is foglalkozik ezzel a kérdéssel. A csaknem egyöntetűnek mondható és a negál) „Az új jogintézménynek bátran adhatjuk a „perjogi bizomány" elnevezést, amely „perjogi bizományt" — remélijük — a hivatkozott kúriai ítéleten kívül más jogforrás szankcionálni nem fog." (Dr. Katona Gábor: „Perjogi bizomány" a Kúria gyakorlatában. Polgári Jog II. évf. 6. szám. 7. szám. 8. szám,)