Kereskedelmi jog, 1935 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1935 / 7. szám - Hiteljogi joggyakorlatunk 1934-ben [2. r.]

7. sz. KERESKEDELMI JOG 111 senyt, ha nem ír alá reverzálist. Ellenben szerintünk azért követi el a tisztességtelen versenyt, mivel annak tudatában, hogy versenytársai az árakat betartják, ezeknek a szerződéshez hű versenytársaknak okoz kárt azáltal, hogy ő ezeket az árakat nem tartja be. A versenytörvény egyes speciális rendelkezéseiből kihagyandónak tartjuk a 2. §-ra vonatkozó döntéseket, mert azok teljesen az esetre szabott határozatok és így általános jelentőségű értékkel nem bírnak. Ellenben kiemeljük a Tvt. 9. §-ára vonatkozó azokat a rendelkezéseket, amelyek gyakoriságuknál és elvi jelentőségüknél fogva megemlítendők. így mindenekelőtt a versenytörvény és a védjegytörvény egymáshoz való viszonyára vonatkozik a P. IV. 2978/1933. szám alatti ítélet (K. J. 1934. 4. szám), amelyre korábbi években már rámutattunk, nevezetesen, hogy a versenyjogi oltalom független a jelzés védjegyképességétől s hogy a versenytörvény értelmében oltalomban részesül az áru minőségére, külső alakjára és anyagára utaló árunév is akkor, ha azt olyan jellegzetes alakban használják, mely a pusztán ezeket az adatokat feltüntető elnevezéssel szemben megkülönböztetésre alkalmas s hogy ily esetekben egyedül a tényleges, minősített használat az irányadó. Hogy valamely árujegy megkülönböztetésre alkalmas-e, jellegzetes-e, az összes körülményeknek, főként a tényleges forgalmi viszonyoknak és az árujegy használat időtartamának figyelembe vételével döntendő el; mert a tényleges helyzet és a használat ideje és módja folytán egy meghatározott vállalatra utaló jelzésekké válnak olyan jegyek, formák is, melyeknek egyébként önmagukban megkülönböztető erejük nincsen. (P. IV. 3291/1933. K. J. 1934. 2. szám.) — Igen nagy fontossággal bír a Kúriának az állásfoglalása, hogy mit kell figyelembe venni a megkapó hasonlatosság és ennek folytán az összetéveszthetőség vizsgálatánál. A Kúria ismételten kimondta, hogy itt sem különös éles megkülönböztetőképesség, sem pedig a tökéletes figyelem nem jöhet szóba, hanem kizárólag a vásárló nagyközönség felületes megfigyelése és felfogó képessége az irányadó; miért is az összevéveszthetőség szempontjából nem a részletekben jelentkező kisebb-nagyobb eltérések, hanem az összképnek a futólagos figyelem és pillanatnyi rátekintés mellett a szemre gyakorolt hatása, ennekfolytán az emlékezetben megmaradó összbenyomás bír jelentőséggel. (P. IV. 3178/1933. K. J. 1934. 3. szám.) A Tvt. 13. § (hírnévrontás) kérdésében a Kúria azt az elvi jelentőségű álláspontot foglalta el, hogy nemcsak valótlan tény állítása képez hírnévrontást, hanem azt nem zárja ki az állított tény valósága sem; mert valóságos ténynek is csak tárgyilagos közlését tekinti megengedettnek. (P. IV. 2458/1933. sz. K. J. 1934. 2. szám.) A versenytársi minőség elbírálásánál a Kúria — a törvény intenciójának megfelelően — a legliberálisabb álláspontot foglalja el, midőn kimondja, hogy a versenytársi minőség megállapításánál nem szükséges, hogy az egymással szemben álló üzletek terjedelme és minősége teljesen azonos legyen, hanem elégséges már az is, ha a versenytársak üzleti köre bizonyos ponton összeütközésbe kerül. (P. IV. 3087/1933. K. J. 1934. 3. szám. — Kimondta továbbá azt a gyakran felmerült és igen fontos és megszívlelendő elvet, hogy: az a körülmény, hogy a versenytárs üzleti tevékenysége szünetel, egymagában sem a versenytársi minőséget, sem pedig az annak alapján a Tvt. rendelkezéseiből folyó kereshetőségi jogot nem szüntetheti meg; mert erről csak akkor lehet szó, ha az eset körülményeiből megállapítható, hogy az üzleti tevékenység abbahagyása végleges. (P. IV. 2963/1933. K. J. 1934. 2. szám.) Ugyanennél a kérdésnél a Kúria szintén csak a tényleges helyzetet vizsgálja, nem pedig az iparrendészeti szempontokat. (P. IV. 91/1934. K. J. 1934. 7. szám); és kimondta, hogy a versenytársi jogosultságot nem szünteti meg az a körülmény, hogy a vállalat a cégjegyzékből töröltetett. A törvény ugyanis a vállalat fogalmát a tényleges működésben tartott üzemhez köti, s így a formai jogosultság kérdése versenytörvény szempontjából jelentőséggel nem bír. (P. IV. 5247/1933. K. J. 1934. 4. szám,) Még csak az abbanhagyás kérdésében hozott ítéleteket akarjuk megemlíteni. Az abbanhagyási ítélet célja az ismétlés veszélyének elhárítása. Abbanhagyás tehát csak akkor követelhető, ha a versenytárs a cselekményt már elkövette, de nem követelhető, ha a cselekmény elkövetésének még csak a lehetősége, veszélye forog fenn. (P. IV. 5936/1933 K. J. 1934. 6. szám.) Nem marasztalható tehát abbanhagyásban a fentiek figyelembe vételével az sem, aki a perindítás előtt a sérelmezett cselekményt önként abbahagyta és oly magatartást tanúsít, amelyből kétségtelenül megállapítható, hogy a cselekmény jogellenes voltát felismerve annak ismétlésétől tartózkodik. (P. IV. 2324/1934. K. J, 1934, 10. szám.) DREHER BAKSÖR