Kereskedelmi jog, 1935 (32. évfolyam, 1-11. szám)

1935 / 7. szám - Német kötvényperek

102 KERESKEDELMI JOG 7. sz. Mikor az Északamerikai Egyesült Államok 1933. tavaszán az aranyalapról letértek és ennek folytán a dollárt Németországban — szemben a belső értékben nem változott márkával — mintegy 40%-kai alacsonyabban jegyezték: számos kötvényadós a kisorsolt címleteket és a lejárt szelvényéket csupán a dollár alacsonyabb árfolyamán volt hajlandó beváltani. Ez a körülmény egyes gazdasági testületeket elvi állásfoglalásra késztetett és a takarékosság védelmére szolgáló, ott igen tekintélyes egyesületek nagy ellenhatását váltotta ki. Végül is az ilyen kötvényadósok ellen több per indult, amelyekről annak idején a Jogtudományi Közlönyben*) volt szerencsém más vonatkozásban röviden megemlékezni. Minthogy időközben a perek a Reichsgericht ítéleteivel jogerős befejezést nyertek, indokoltnak tartom azokat e helyen egyenként ismertetni. Ezek az ítéletek, tekintve úgy a pénzjogi kérdést, mint a külföldi jog alkalmazhatóságát, valamint a ,,Treu und Glauben" (B. G. B. 242. §.) alapján álló ügyletértelmezést, rendkívül nagy jelentőségűek és a magyar jogalkotás, igazságszolgáltatás és jogi irodalom sok tanulságot meríthet belőlük. II. A „Provinzialverband Hannover" 1925 évben bemutatóra szóló kötvényeket bocsátott ki. A kölcsön aranymárkára (Goldmark) szóló címletekre oszlott és a kötvények szövegében az aranymárka egyenlővé tétetett 10/42 északamerikai dollárral. Az átszámításra a newyorki kifizetésnek a berlini tőzsdén jegyzett középárfolyama irányadó. A dollár értékcsökkenése után a kötvényadós a fenti átszámítási rendelkezésre való hivatkozással a lejárt szelvényeket nem az aranymárka teljes értékében, hanem csak a dollárnak a berlini tőzsdén jegyzett csökkentett árfolyama szerint volt hajlandó beváltani. A hannoveri Landgericht és a cellei Oberlandsgericht az adóst a teljes aranymárkaérték alapján marasztalta és a Reichsgericht az adós felülvizsgálati kérelmét VI. 370/34. számú 1934 november 12-én kelt ítéletével elutasította. A Reichsgericht lényegében magáévá tette a cellei Oberlandsgericht jogi álláspontját, amelyből kiemelem a következőket: „A B. G. B. 133. és 157. §§-ai alapján a felek valódi akaratát kell kutatni, nem pedig a szöveg betűje után indulni, s az értelmezés a „Treu und Glauben" elvének, valamint a forgalmi erkölcsnek („Verkehrssitte") kell, hogy megfeleljen. A kötvényadós német közjogi testület, a kölcsön csupán a belföldi piacra volt szánva, *) 1933. évf. 36. és 37. szám „Az értékálló kikötések válsága" IV. pont. — 1934. évf. 31. szám „Az aranykikötés Európa jogrendjében" IV. pont. a kötvénytőkét és kamatait belföldön fizetik. A jogviszonyokra tehát a német jog alkalmazandó. Az amerikai 1933 június 5-én kelt törvény az aranyzáradék hatálytalanítása tárgyában — mint a törvényhozó beavatkozása magánosok kötelmeibe és mint a hitelezők jogainak szándékos csorbítása — csakis a törvény saját hatályának területén nyerhet alkalmazást. A felek nem vitás szándéka az volt, hogy értékálló kötelezettséget alapítsanak. E célra az aranymárkát vették igénybe, amelyet a forgalom és a jogalkotás már 1923 óta (tehát még a felértékelés előtt) számolási érték gyanánt ismert. A ,,Dollargoldmark"-ot az 1923. évi aranymérlegrendelet határozza meg (10/42 U. S. A. dollár) a „Feingoldmark" az értékálló jelzálogokról szóló 1924. évi törvényben (1/2790 kg. színarany) van körülírva. Az adós kötvényeit Dollargoldmarkra állította ki, de ügyleti akarata ugyanaz volt, mintha a Feingoldmárkát vette volna igénybe. Szándéka az volt, hogy a tartozás aranyértékét biztosítsa. A dollár 1925-ben az arany pénzrendszer ideális egysége volt. Ha az 1933. évi amerikai törvényhozás a dollárt az aranyalapról le is vitte, a pénzrendszer azonossága megmaradt. Utóbbi csupán a pénznem teljes elértéktelenedése esetén szűnt volna meg (eine völlige Zerstörung der Wáhrung), ami Északamerikában nem következett be. Az aranydollár és a papirdollár azonossága azonban nem akadálya azon feltevésnek, hogy a peres kölcsön kibocsátásakor egyedül az aranydollárra gondoltak. Ügy az adós, mint a kötvények minden megszerzője egyedül arra a dollárra gondolt, amely aranyra mindig átváltható és a dollár kerülő útján ugyanazt akarták elérni, mint azzal, ha az aranymárkát 1/2790 kg. színarany egyenértékében jelölték volna meg. Ha azonban feltennők, hogy az adós kötvénye e részben hézagos (Lücke), mert abban a dollár értékcsökkenéséről gondoskodás nem történt, úgy a hézagot pótló értelmezésnek lehet helye. Ha az adóst a kötvények kibocsátásakor megkérdezték volna, vájjon a dollár értékcsökkenése esetén a teljes aranymárka összeget (1 G. M. = 1/2790 kg színarany) hajlandó-e fizetni: e kérdésre bizonyára igennel felelt volna. A kötvény egyetlen megszerzője sem tette volna ki magát a dollár értékhullámzásának, A méltányos érdekkiegyenlítés annak hallgatólagos ügyleti feltevését követeli (stillschweigend angenommene Vertragsgrundlage), hogy a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között a kellő egyensúly meglegyen, bárha itt kötvényből származó egyoldalú kötelezettség vállalásáról van szó. Már pedig, ha a kötvényadós kamatfizetési kötelezettségét ezen a belföldi piacon elhelyezett köl-