Kereskedelmi jog, 1935 (32. évfolyam, 1-11. szám)
1935 / 7. szám - Német kötvényperek
KERESKEDELMI JOG HITELJOGI ÉS GAZDASÁGPOLITIKAI FOLYÓIRAT Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST V., Pannónia -ucca 9. szám »•< Telefon: 27—1-65 ALAPÍTOTTA néhai GRECSÁK KÁROLY m. kir. igazságügyminiszter FŐSZERKESZTŐ: FELELŐS SZERKESZTŐ: Dr. KUNCZ ÖDÖN Dr. SZENTÉ LAJOS egyetemi nyilv. rendes tanár ügyvéd Előfizetési ár TŐZSDEI JOG melléklettel együtt: Egy évre 16 P — Félévre 8 P Egy füzet ára 1.60 pengő Harminckettedik évi. 7. szám Megjelenik minden hó elején Budapest, 1935 július 1 Német kötvényperek írta: dr. Liebmann Ernő ügyvéd, A német márka elértéktelenedése 1923 év végén érte el tetőfokát és még emlékezetünkben élnek a milliós számok, amelyekkel akkori gazdasági életük dolgozni volt kénytelen. A valuta teljes értékvesztése után az újjáépítés ott hamar megindult és az megfelelő jogszabályokban nyert alapot. Ezek a régi pénzegységet, a Reichsmarkot fenntartották és új értékállandóságának biztosítása végett az általános pénzrendszeri szokás szerint egy bizonyos súlyú színaranymennyiséghez kapcsolták. E főbb jogszabályok az értékálló jelzálogról szóló 1923. június 23-án kelt törvény (Gesetz über wertbestándige Hypotheken), amely megengedte a jelzálog olyképi alapítását, hogy a lekötött ingatlanból fizetendő pénzösszeget a színarany vagy más áruk bizonyos mennyisége határozza meg. Az 1923 június 29-én kelt végrehajtási rendelet 2. §-a szerint a színarany árát annak londoni jegyzése alapján a gazdasági miniszter állapítja meg; annak német pénzre való átszámítása pedig a berlini tőzsde jegyzése alapján történik. A 3. végrehajtási rendelet (1923. nov. 2.) az értékálló jelzálogot csak arra az esetre engedte U. S. A. dollárban kifejezni, ha e jelzálog oly kölcsön biztosítására szolgál, amelyért a birodalom vagy egy Land vállalt fizető kötelezettséget. Az 5. végrehajtási rendelet (1924. április 17) megengedi, hogy finomarany jelzálogok mint aranymárka jelzálogok kebeleztessenek be.Egy aranymárka egyenlő ^2790 kg színarany árával. Az aranymérlegről szóló 1923. december 28-án kelt rendelet szerint az aranymárka az U. S. A. dollár 10/42-ed részének ellenértéke. A német pénzegység újjáépítése az 1924. augusztus 30-án kelt „Münzgesetz"ben nyer kifejezést. Amint látjuk, e jogszabályalkotás főszempontja oly értékálló biztosítékról intézményileg gondoskodni, amelyek alapján a hitelezés újból megindulhat, egyben az e célra kiválasztott színarany, mint értékmérő viszonylatát az új belföldi pénzegységhez megállapítani. De emellett a bizalom akkor az északamerikai dollár iránt annyira általános volt, hogy az új értékálló márkát egyes szabályok a dollár értékéhez is párhuzamosan viszonyítják. A rendkívüli mértékben megnyilvánult hitelszükséglettel szemben — tekintettel az akkori nagy pénzbőségre — hitelforrások is bőven állottak a gazdaság rendelkezésére, úgy hitelek, mint hosszúlejáratú kölcsönök formájában. E kölcsönöket túlnyomó részben északamerikai hitelezők nyújtották, s az adósok közt nagy tételekkel szerepel a rendkívül magas fejlettségű német nehézipar. E kölcsönök gyakran több trancheból állottak, s azokból egyeseket Északamerikában, másokat a belföldön, továbbá főkép Hollandiában, Svédországban helyeztek el az erre a célra alakult bankcsoportok, melyek rendszerint amerikai és német bankokból állottak. A szerződésekben gondoskodás történt a B. G. B. 1187 §-ában szabályozott biztosítéki jelzálogról, továbbá az 1189 §-ban szabályozott bizalmi személyről (Vertreter), aki a kötvénybirtokosok érdekét van hivatva képviselni, a fenti törvényszakasz, valamint az 1899. évi december 4-i törvényben foglalt különleges rendelkezések alapján. A német tranche-okat német bank német prospektus alapján, Németországban bocsátotta jegyzésre, s a tőke és a szelvények is ugyanott kerültek beváltásra. A kötvényekben ígért fizetést — különböző szóhasználattal — de általánosan német pénzben fejezték ki; mivel azonban röviddel előbb lezajlott pénzromlás után a bizalom az új pénz iránt nem volt általános — amit számos felsőbírósági ítélet kifejezésre juttat és azzal számol: szükségesnek látszott a kötvények fizetési ígéretében a márkában kifejezett teljesítést párhúzamosan — az akkor értékállónak ismert U. S. A. dollár egyenértékében is kifejezni.