Kereskedelmi jog, 1934 (31. évfolyam, 1-11. szám)

1934 / 10. szám - Érdekmúlás hatása a biztosítási szerződésekre. Folytatás

182 KERESKEDELMI JOG 10. sz. zásnak, tartózkodásnak, sőt kételynek, amelyet tankönyvében még önmaga szab tétele érvényesülése elé, illetőleg amely helyenként még tankönyvében kiütközik36 — ebben a műben már nyomát sem látjuk. Tankönyvében ugyanis jelentékenyen korlátozza a tétel hatóerejét annak a megállapításával, hogy az általános kötelmi jogi szabályok alkalmazása csak viszonylag szűk körben jöhet szóba, még pedig nem csak azért, mert speciális biztosításjogi szabályok számos kérdésben (pl. a díjfizetés elmulasztása, a biztosító vagyoni bukása, a közlési kötelezettség megsértése, a veszélynövekedés tekintetében) eltérően rendelkeznek, hanem főként azért is, mert az általános magánjogi szabályokban rendezett egyik legfontosabb problémakör, t. i. a lehetetlenülés kérdése sem a díjfizetés, sem a biztosító szolgáltatását tevő veszélyviselés tekintetében, legalább is szabály szerint, nem merülhet fel, s így az idevonatkozó általános szabályok alkalmazására sem kerülhet sor. Brucknál Grieshaberrel szemben csak annyi újat látunk, hogy ő — attól a gondolattól vezérelve, hogy a veszélyviselési teóriát megvédje az Ehrenberg részéről azt ért támadással (jogásziatlanság) szemben — öntudatosan törekedett a veszélyviselésben jelentkező biztosítói szolgáltatásnak a b. eset bekövetkeztekor esetlegesen sorrakerülő vagyoni szolgáltatással szemben való önállóságát kimutatni. S ezt azzal vélte elérhetni, hogy ha a veszélyviselésnek oly tartalmat tulajdonít, amely prima vista alkalmassá teszi azt arra, hogy jogi értelemben vett, vagyis kötelem tárgyaként szereplő szolgáltatásként számításba jöhessen. Ezért nem elégszik meg Grieshaberhez hasonlóan annak a megállapításával, hogy a veszélyviselés a biztosító állandó készenléte (das dauernde Bereitsein) valamely pénzbeli vagy pénzértékű teljesítés elvégzése, hanem explikálja azokat a részszolgáltatásokat, amelyek szerinte a maguk összességében kiteszik a biztosító veszélyviselését. Ezek a részszolgáltatások bizonyos technikai természetű intézkedések tételében és berendezések létesítésében merülnek ki, (mint pl. gyűjtése a különböző tartalékoknak, veszélyközösségek létesítése, viszontbiztosítások kötése) s bár 36 Pl. abban a kérdésben, lehet-e a BGB. 325. §-ában a szolgáltatásnak a kötelezett hibájából leheletlenné válása tekintetében megállapított rendelkezéseket alkalmazni abban az esetben, ha a biztosító a szerződés dacára kijelentené, hogy nem vállalja a veszély viselését: „Die Weigerung des Versicherers trotz abgeschlossenen Vertrages die Gefahr zu tragen, ist eine positive Vertragsverletzung, die den Versicherungsnehmer zum Rücktritt berechtigen würde, wenn auf das Verháltnis die Vorschriften des §. 325 zur Anwendung kámen" 367. 1. a biztosítás különböző ágai vagy nemeivel kapcsolatban mások és mások lehetnek ugyan, de végeredményben mindannyian és mindig azt a célt szolgálják, hogy garantálják a biztosító állandó készségét az esetleges vagyoni szolgáltatás teljesítésére. Hogy milyen intézkedéseket tesz, vagy mily berendezéseket létesít a biztosító az említett célból, ennek a megítélése természetesen Bruck szerint is a biztosító kötelességszerű belátására van bízva. Ámde az, hogy egyáltalán foganatosít-e az említett célból ily intézkedéseket és létesít-e ily berendezéseket, már nem függ a biztosító merő tetszésétől, mert mindennek a teljesítésére a biztosított bírói úton is szoríthatja a biztosítót. Bruck szerint éppen ez mutatja azt, hogy a veszélyviselést kitevő ezek a szolgáltatások önállóak; s éppen az érintett szempont (kikényszeríthetőség) az, amely kizárja, hogy ezek az intézkedések oly sekundár jellegű cselekményeknek legyenek minősíthetők, amelyeknek rendeltetése csupán afitnyi, hogy előkészítik a végleges szolgáltatásként jelentkező pénzbeli teljesítést. Mindez azonban nem változtat azon, hogy Bruck is magáévá tette Grieshaber által képviselt azt az első álláspontot, amely szerint a fentebb érintett részszolgáltatásokból összetevődő veszélyviselés mint ilyen, a kötelmi jog értelmében vett olyan „Leistung", amelyet a biztosított, mint hitelező a kötelem tárgyaként „követelhet" a biztosítótól.37 Bruck állásfoglalása hazai jogfejlődésünk szempontjából is figyelmet érdemel azért, mert újabb elméleti irodalmunkban Kuncz Ödön teljesen magáévá tette, anélkül azonban, hogy a veszélyviselés mibenlétével közelebbről foglalkozna. Szerinte (id. m. 166.) ugyanis ma már nem is vitás az, hogy a b. sz. ,,típusosán" kétoldalas szerződés — se tételének alátámasztására minden félreértést elkerülendő, ismét hivatkozott a Mtj. többször idézett 1130. §-ára — amelynél a biztosító „főkötelezettsége" a veszélyviselés. Tételét Bruck nyomán azonban szintén korlátozza annak a kiemelésével, hogy a magánjognak a kétoldalú szerződésekre vonatkozóan 37 Bruck szemléletének elhibázott volta a veszélyviselés tekintetében kiviláglik már abból a fogalommeghatározásból, amelyet Bruck a b. sz. tekintetében ad (tankönyv 57. 1.): „Der Versicherungsvertrag ist ein entgeltlicher Vertrag, kraft dessen der eine Teil (Versicherer) selbstándig eine Gefahr trágt und infolgedessen . . . eine geldliche oder geldeswerte Leistung zusichert". Holott a pénzbeli szolgáltatás igérése (biztosítása) nem következménye a veszélyviselésnek, hanem maga a veszélyviselés (1. alább). Ugyanígy id. m. 51. 1.: „Die Gefahrtragung muB eine Folge einer ... Abmachung sein." — Azután (367. 1.): a biztosítási eset bekövetkeztével „aus der möglichen Haftung wird tatsáchliche (?) Haftung"; holott helyesen: a felelősség most már valóságos szolgáltatási kötelezettségben (Leistungspflicht) konkretizálódik.