Kereskedelmi jog, 1934 (31. évfolyam, 1-11. szám)

1934 / 10. szám - Érdekmúlás hatása a biztosítási szerződésekre. Folytatás

180 KERESKEDELMI JOG 10. SZ. elvállalása s tehát maga a veszélyviselés? A kérdés feltevése már csak azért is szükséges, mert Ehrenberg és Kisch éppen azért nem tudják á veszélyviselést a biztosító ellenszolgáltatásának tekinteni; mert nézetük szerint a veszélyviselés épp annyira jogásziatlan, légies valami és ez okból épp annyira alkalmatlan arra, hogy jogi értelemben vett szolgáltatásként jöhessen számba, mint ahogyan nem tekinthető szolgáltatásnak a biztonságérzetnek (securitas) a régebbi írók által28 emlegetett nyújtása sem. A veszélyviselést a biztosító szolgáltatása gyanánt supponáló felfogás ő szerintük gazdasági, a securitas-nézet pedig psychológiai, lélektani fogalommal helyettesíti a veszélyviselés tiszta jogi fogalmát..29 És valóban a biztosítási jog klasszikusainak ebben a figyelmeztetésében nagy igazság rejlik, olyan, amelynek megszívlelése nélkül a biztosító szolgáltatását a veszélyviselésben látó és alapelgondolásában föltétlenül helyes tan, jogászilag megnyugtató eredményhez nem juthat el. Csak ha sikerül a veszélyviselés fogalmának oly tartalmat adni, amelynek jogi szempontból is van értelme és jelentősége, állíthatni azt, hogy a veszély viselési teória a tiszta jogászi analízis szempontjából is megállja a helyét. És éppen ez az a pont az, amelyen a biztosítás terhelő szolgáltatás (veszélyviselés) mibenállásának a kérdése érintkezik a bennünket foglalkoztató azzal a másik kérdéssel, alkalmazást nyerhetnek-e a kötelmi jognak a kétoldalú (kölcsönös) szerződésekre vonatkozó általános szabályai a b. sz.-re. Ha egyszer ugyanis igaz az, amit a fentiekben helyesnek ismertünk föl, t. i., hogy a veszélyviselésben, nem pedig az esetleges pénzbeli teljesítésben áll a biztosító szolgáltatása, akkor, ha valóban a magánjog szabályozása alá eső és itt szem előtt tartott kölcsönös szerződés a b. sz., úgy ez azt jelenti, hogy egyfelől a veszélyviselés, másfelől a díjfizetés — nem pedig utóbbi és a vagyoni szolgáltatás — állanak oly kölcsönösségi (kicserélési) viszonyban, amely az ily szerződéseknek jellemzője. Ez a kölcsönösségi, függőségi viszony azonban, amelynek lényege abban áll, hogy ,,a felek mindegyikének kötelezettsége lényeges, még pdig a felek akaratához képest abban az értelemben, hogy az egyik fél szolgáltatása alkotja ellenértékét a másik szolgáltatásának"30 (ú. n. kiegyenlítési, Áquivalenz28 Különösen Fick: Der juristische Charakter des Lebensversicherungsvertrages, 1884. 29 Hasonló aggály vezeti Nagy Ferencet is: „A veszély viselése nem jelentkezik mint önálló jogi kötelezettség, .. . hanem az csak a kártérítési kötelezettségben rejlő lélektani eleme", id. h. 30 Jager: Kommentár zur Konknrsordnung, (). és 7. kiad. 1931. 298. 1. verháltnis), s amelynek következményeit a magánjogi kódexek fentebb már idézett szabályai vonják le, csak az ú. n. tökéletes, vagy szabályszerű kölcsönös (voltaképpeni synallagmatikus) szerződéseknél található föl, amelyeknek az a karakterisztikuma, hogy a szemben álló felek mindegyikét már a szerződés megkötésének a tényénél fogva terheli feltétlenül kötelezettség valaminek a kötelmi jog értelmében vett szolgáltatására (valaminek adására, tevésére vagy abbanhagyására. Mtj. 945. §. II.; BGB. 241. §.). Éppen ezért a magánjogi kérdések szabályozása alá eső tökéletesen kölcsönös szerződésről és a szolgáltatásoknak synallagmatikus kapcsolatáról csak olyankor lehet szó, amidőn már a szerződés tényénél fogva illetvén meg követelés mindegyikét a feleknek a másik ellenében, a feleket megillető jogok és kötelezettségek már keletkezésükben feltételezik egymást, amidőn tehát a felek mindegyike már a szerződésnél fogva szükségképpen hitelezője és egyben adósa is a másik félnek. Ehhez képest magában véve az, hogy valamely szerződés visszterhes, nem jelenti föltétlenül egyben azt is, hogy az synallagmatikus szerződés is a kötelmi jog általános szabályainak értelmében. Nem szoros értelemben vett kölcsönös szerződés tehát az, amelynél a felek egyike nem már a szerződéskötés ténye alapján, tehát szükségképpen (feltétlenül), hanem csak bizonyos körülmények utólagos hozzájárulása esetében, vagyis csupán feltételesen van valamire kötelezve, pl. az ingyenes letétszerződés, amely a letéteményes részére önmagában nem alapít meg követelést, hanem pl. csak akkor, ha ő költekezett a letett dologra vagy az neki (a letevő hibája folytán, pl. robbanóanyag, amelynek ebbeli minőségét a letevő elhallgatta) kárt okozott. A római civiljogi doktrína által egyenlőtlenül kölcsönösnek mondott ezek a szerződések (contractus bilaterales inaequales) nem igazi synallagmatikus szerződések a fenti értelemben, jóllehet a csupán esetlegesen (mert csak valamely utólagos ténykörülmény hozzájárulása esetében) előálló követelésnek a másik felet már a szerződésnél fogva terhelő kötelezettséggel (szolgáltatással) való összefüggését a jog is elismeri a viszonos teljesítés szabályának ily esetre való kiterjesztésével (Mtj. 1132. §.). A szemben álló szolgáltatásoknak csak a lebonyolítás során kifejezésre jutó ez a funkcionális kapcsolata még nem tesz valamely szerződést igazi synallagmatikus szerződéssé, hanem csak az, hogy ez a kapcsolat már a kötelem keletkezésével van adva.31 31 Hedemann. Schuldrecht, 84. 1. által úgynevezett genetikus synallagma. A synallagmatikus szerződésnek ez a fogalma már régen tisztázott dolog. V. ö. Oertmann: Entgiltliche Gescháfte (1912) 16. és k. lap; Tuhr: Der alig. Teil des deutsch. bürg. Reohts