Kereskedelmi jog, 1934 (31. évfolyam, 1-11. szám)

1934 / 9. szám - A versenyjog hatása a védjegyjogra

166 KERESKEDELMI JOG 9. SZ. Ezen idő óta a Reichsgericht állandó joggyakorlatában ahhoz ragaszkodott, hogy oly védjegy, amelynek bejelentése azzal a szándékkal történt, hogy idegen munka eredményét a maga javára gyümölcsöztesse, törlendő; például az 1925 december 4-i Ítélet. (II. 69/25.) Itt az 1909. óta fennálló Adria cigarettagyár, amelynek különféle cigarettafajai „Blaue, rote, grüne Adria" megjelölések alatt kerültek forgalomba, perelt egy kereskedőt, amely 1920ben a maga részére ,,Blaue Adria" védjegyet lajstromoztatott. Alperes elmarasztaltott, mert nemcsak ismerte felperesnek Besitz stand ját, hanem egyenesen az volt a célja, hogy a felperes eddigi eredményét a maga javára kihasználja. (,,Die von dem Kláger geleistete Arbeit für sich auszubeuten".) Az a körülmény, hogy felperes az általa használt védjegyet miért nem lajstromoztatta be a maga javára védjegyként, nem is tétetett kérdés tárgyává. A Reichsgericht azonban még tovább ment; nemcsak a használat folytán szerzett birtokállományt (Besitzstand) védte meg oly idegen védjegyekkel szemben, melyeknek bejelentése ezen, a forgalomban szerzett jognak (Verkehrsgeltung) kizsákmányolását célozta; hanem az oly védjegyekkel szemben is, melyeknek további használata idegen munka kizsáknányolását jelentette. A legismertebb döntések egyike e tekintetben az 1926 december 14-i ítélet. Felperes cigarettagyár 1920. és 1921. években egy drága fajtájú cigarettát „BatschariKrone" védjegyként belajstromoztatott elnevezés alatt hozott darabonként 15 fillérért forgalomba. Alperes 1924-ben 10 filléres cigarettát hozott ,, Waldorf-Krone" védjegy alatt a piacra. A Waldorf-Krone szó alperes részéről már 1913-ban bejelentetett és 1914-ben mint védjegy be is lajstromoztatott. Alperes azonban ezt a megjelölést nem használta. Felperes azt vitatta, hogy a ,,Krone" megjelölés időközben az ő cigarettáinak ismertető jelévé vált. Az alsóbíróságok felperest keresetével elutasították. A Reichsgericht azonban az ítéleteket feloldotta és az iratokat visszaküldte a felebbezési bírósághoz a következő indokolással: ,,A forgalmi felfogás szerint a felperes tisztességtelen befolyásolása nélkül keletkezett tényleges helyzet védelmet érdemel azzal a formális védjegyjoggal szemben, amelyet alperes egy oly védjegy alapján igényel a maga részére, amelyet 10 éven át nem használt és csak mint ,,Vorratszeichen"-t birtokolt." Ismeretes a „Typobar" ítélet is 1927 február 25-ről (II. 251/26.). Felperes 1906-ban belajstromozott, de használatba nem vett ^Typobar" védjegynek a tulajdonosa egy 1922-ben előzetes vizsgálat nélkül nemzetközileg belajstromoztatott „Typar" védjegyet támadott meg. A kereset elutasíttatott. Az alperes által emelt viszonkereset folytán a felperesi régebbi védjegy törlése elrendeltetett. A Reichsgericht egy 20 év óta nem használt és titokban tartott védjegyjognak érvényesítésénél közömbösnek találta, hogy az egy Abwehrzeichen (defensiv védjegy) vagy Vorratszeichen (készletvédjegy)-e? és az alperes erős propagandája folytán a forgalomba bevezetett védjegyével szemben a szabad verseny indokolatlan és túlzott befolyásolását látta a saját javára. Még tovább ment a „Sonnengold" esetben hozott 1928 április 30-i ítélet (II. 542/27). Ebben az ítéletben, a korábbi döntésekre való hivatkozással következő, az egyes eset felett jóval kiemelkedő irányelvek állíttattak fel: „Ez az ítélet az újabb joggyakorlatban mind nagyobb elismerésre jutó megfontoláson alapszik, hogy a védjegyjog csupán alkotórésze a versenyjognak, s tehát nem szolgálhat arra, hogy a versenytársat abból a pozíciójából, melyet a forgalomban a maga részére szerzeit, kitúrjon. Ezen eredmény tudatos előidézésére a védjegy nemcsak akkor szolgál, ha a tulajdonos, aki a védjegyet a versenytársakkal szemben érvényesíti, annak korábbi birtoklásáról bebizonyíthatólag már a belajstromozáskor tudott, hanem épp úgy akkor is, ha arról utólag szerzett tudomást. Hogy az első esetben, midőn a Reichsgericht 'a védjegyjog és a régebbi kiállításból folyó jog (W. Z. G. § 15) a tisztességtelen, versenyről szóló törvény 1. §-ának alkalmazhatóságát már korábbi ítéleteiben elismerte és a régebbi Besitzstandnak adta az elsőbbséget, azt a felülvizsgálat sem vonja kétségbe. A felülvizsgálat azonban a másik esetnek az alkalmazhatóságát tagadja, amá a felebbezési bíróság szerint fennforog, amelyet azonban a R. G. nem fogadott el. Lehetséges, hogy a jogbiztonságot emelné, amennyiben az előző használat a védjegy belajstromozását tűrni tartoznék. Ez a szempont azonban a verseny tisztességességének figyelembe vételével szemben nem döntő, miután ez akkor is irányadó, amennyiben a védjegy azzal az állítással támadtatik meg, hogy a tulajdonos tudomása az előbbi használatról már a belajstromozáskor fennforgott. Ugyanezen okból az a megfontolás is visszautisítandó, hogy a korábbi használó, aki elmulasztotta önmagát a belajstromozás által biztosítani, maga az oka annak, hogy egy másik őt megelőzte. A Reichsgericht nyilván érezte ezen döntésnek aggályosságát s ezért arra az indokolásra tért át, hogy az Ausstattungot, amelyet eddig tényleges állapotnak tekintett, önálló jognak (Rechtsgut) ismerte el. Itt is helyénvalónak látszik egy rövid történelmi visszapillantás.