Kereskedelmi jog, 1934 (31. évfolyam, 1-11. szám)

1934 / 9. szám - Megjegyzések az egységes váltótörvénynek (Loi Uniforme) az elfogadást szabályozó cikkeihez

9. sz. KERESKEDELMI JOG 145 (21. c.i, tulajdonkép a váltónak mielőbbi teljes hatású értékpapírrá válását akarja taz eddiginél fokozottabb mérvben elősegíteni. Ezért tiltja az E. T. azt, hogy attól, akinél a váltó az elfogadás végetti bemutatáskor van, bármiféle igazolást, pl. hogy jogszerű váltóbirtokos, vagy, hogy váltóképes, lehessen követelni, ami annál kevésbbé kifogásolható, mivel az elfogadás különben sem a bemutató, hanem az igazolt váltóbirtokos javára történik. Viszont a fizetés végetti bemutatásnál (38. c. 1. bek. és 40. c, 3. bek.) szigorúan megkívánja a váltóval jelentkezőtől azt, hogy a váltóhoz való jogát i forgatmányoknak meg nem szakított láncolatával vagy egyébként igazolja, mert az értékpapírban megtestesített követelés érvényesítésének jogi egyedül a jogszerű hitelezőt illeti meg. Az elfogadás végetti bemutatásnál ezért nem tartozik az intézvényezettre annak kutatása, hogy a váltó miként került a bemutatóhoz, aki tehát tekintet nélkül arra, vájjon birtokos-e vagy csak birlaló. jó- vagy irosszhiszemű-e, stb., az elfogadásra való felhívásra, feltéve, hogy ezt az erre megszabott időn belül teszi, minden további igazolás nélkül, viszont a fizetés felvételére csak váltóbirtokosi minőségének igazolása esetén jogosult. Az elfogadás végett való bemutatás határideje, mai jogunktól eltérőleg, már a lejáratot megelőző nappal telik le, mert a lejárat napján a váltó már csak fizetés végett mutatható be. (38. c.) Ezért a 'lejárat napján, mint a fizetés hiánya miatti óvás felvételére rendelt idő kezdő napján (44. c, 2. bek.) elfogadás megtagadása miatt óvás felvételének nincs többé helye, kivéve, ha a lejárat törvényes szünetnapra esik, amikor a fizetés is csak a lejáratot követő első köznapon lévén követelhető (72. c), az elfogadásra való felhívás, önként érthetőleg, még a lejárat napján is eszközölhető. 3. Az elfogadás érvényét természetesen nem érinti, ha az a lejárat napján, sőt később, egész az elévülési idő határnapjáig történnék is, de a most említett időkben elfogadás hiánya miatt felvett óvás a fizetési visszkereset megindítására nem használható. A bemutatási időre vonatkozólag fentebb említett szabály fa szükségbeli utalvánnyal lett. vájjon a váltónak az intézvénvezett kezeiből kikerülésére a „remise" vagy a „restitution" szót valasszak-e? Az előbbit Percerou indítványára elejtették, mnthogy a francia nyelvben annak használatánál: ..// faut indiquer á qui cetté lettre est remise", már pedig ezt el kellett kerülni, ha az „au porteur" szavakat is mellőzni óhajtották. Végül is abban történt megállapodás, hogy a 21. c-ben meghagyják a „simple détenteur" szavakat és a 29. c-be pedig a váltó visszaadásának megjelölésére a „restitution" szó kerül. Comptes Rendus, 387—388. o. ellátott váltóra is áll, mert a váltóbirtokos visszkereseti jogát csak a váltó bemutatása s az elfogadás megtagadásának óvással igazodása esetén gyakorolhatja. (56. c.) Ez az óvás azonban, mint említettük, a lejárat napján már nem vehető fel. Az elfogadásra megszabott időn túl történő felhívás eredménytelensége esetén, tehát névbecsülő elfogadásnak sem lehet helye, mivel a közbenjárás a lejárat előtt megnyílt visszkereseti jog elhárítására szolgál s érvénye ahhoz van kötve, hogy iá váltóbirtokos az elfogadás megtagadását óvással tudja igazolni. Ezek szerint a lejárat napján az elfogadás hiánya miatti óvás már nem, a fizetés hiánya miatti pedig még nem vehető fel, holott mai jogunk értelmében a váltót a lejárat napján úgy elfogadás, mint fizetés végett be dehet mutatni (V. T. 17. és 33. §§.) és legalább is a fizetés hiánya miatti óvás, már la lejárat napjának déli 12 órájától kezdve felvehető. Jelenlegi jogunk csak a telepített váltónál engedi meg, hogy annak kibocsátója az elfogadás végetti bemutatást a váltón megrendelhesse (V. T. 24. §.), de tudvalevőleg ennek a bemutásnak célja is tulajdonkép- nem annyira az elfogadás, mint inkább a telepes megnevezésének kieszközlése, mivel ezt la bemutatást elfogadott váltónál is kötelezővé lehet tenni s viszont telepes kijelölését tartalmazó váltó bemutatása meg sem rendelhető. A megtekintés után bizonyos időre szóló váltónál ugyan maga a V. T. (19. §.) hagyja meg taz ,.elfogadás végett" való bemutatást, de ennek valódi célja szintén nem az elfogadtatás, hanem csak a láttamoztatás, helyesebben kelteztetés. E két esettől eltekintve, mai jogunk értelmében, iá váltó bemutatását sem elrendelni, sem megtiltani, vagyis a váltóbirtokos jogát kötelességgé átváltoztatni, illetve bemutatási jogátóil őt megfosztani nem lehet. Ez az elvet a genfi egyezmény 22. cikke két irányban áttöri, mert megengedi, hogy: a) a kibocsátó minden váltóban, a forgató pedig abban, amelynek bemutatását a kibocsátó meg nem tiltotta, a váltónak elfogadás végetti bemutatását határidő kitűzésével,5 vagy anélkül kiköthette és fc) a kibocsátó az elfogadás végetti bemutatást egyáltalán megtilthassa, vagy csak az általa meghatározott nap utáni időre korlátozhassa. Ez a tilalom nem terjedhet ki a telepített, illetve a 3.-ik személynél fizetendő s végül a megtekintés után bizonyos időre szóló váltóra, amelynél a láttamozás, mint értelmetlen nem előzheti meg az elfogadást. Utóbbira ugyanis a szabály csupán abban az értelemben vonatkozik, hogy a lejárat megállapításához nélkülözhetetlen láttamozás végetti bemutatás nem tilthiató meg. Ennél-