Kereskedelmi jog, 1934 (31. évfolyam, 1-11. szám)

1934 / 9. szám - Az idegen valutában meghatározott pénztartozások átszámítása

138 KERESKEDELMI JOG 9. SZ. számítás után a tartozás abban a pénznemben és abban az összegben, amelyre az átszámítás történt, fennmarad, tovább él, amíg végül egyszer a fizetés ebben a pénzben, vagy extinctiv átszámítás eredményeképpen egy másikban3) megtörténik. E két fogalom helyességének és célszerűségének kérdése módszertani és tudományi probléma, de ha valaki a pénztartozások átszámítása körében e két fogalmat megkülönbözteti, akkor nem lehet vele szemben tagadni azt, hogy pénztartozások extinctiv átszámítása csak a tényleges fizetés napján lehetséges, ez így lévén per definitionem.4) Vizsgáljuk mindenekelőtt, hogy szükség van-e erre a megkülönböztetésre? Kétségtelen, hogy a mai gazdasági életben lehetetlen elkerülni azt, hogy néha vagy gyakran ne kelljen pénztartozást a kirovó pénztől eltérő más pénzre teljesítéskor átszámítani önkéntes fizetés esetében éppen úgy, mint végrehajtás során, mert a kirovóban való effektív fizetés, illetve behajtás nem mindig lehetséges. Az extinctiv átszámítás matériája tehát kényszerű jogszabály-anyag: a gazdasági élet azt a jogtételt, hogy fizetéskor a valutatartozást a fizetés pénznemére — ha a teljesítés nem a kirovó pénzben történik — át kell számítani, a magánjogra ráoktrojálja és a jogalkotónak csak azt a legislativ területet hagyja, hogy az árfolyammegállapítás módját (melyik tőzsde, melyik árfolyam, stb.) szabályozza. Egészen más a konverziós átszámítás problémája. Jogszabály parancsa nélkül semminemű alap nincs arra, hogy a pénztartozás valamelyik fél nyilatkozata alapján vagy anélkül, egy más, az eredeti kirovótól eltérő pénzben meghatározottá átalakuljon. Az extinctiv átszámítás az életviszonyok által kikényszerített szükség, a konverzió csak pozitív jogszabály önkényes parancsának lehet a következménye. Az lehetetlen, hogy a mai gazdasági viszonyok között azt parancsolja a jogrend, hogy minden pénztartozást csak a kirovó pénzben lehet megfizetni, illetve behajtani. Már pedig az extinctiv átszámítás jogszabálya csak akkor lenne mellőzhető, ha a jogrend ezt parancsolná, ha tehát jogszabály megtiltaná azt is, hogy a hitelező a más pénznemben birtokába jutott pénzösszeget követelése kiegyenlítésére fordítsa. Egy ilyen jogszabály absurdum lenne. Ezzel szemben olyan jogrendszer lehetséges (vagy van is), amely szerint az idegen valutára szóló tartozást a tényleges teljesítés előtt s) Ez lehet véletlenül az alapkirovó pénz, amely ekkor mint idegen lerovó jelentkezik. 4) A fogalom és megkülönböztetés meg nem értésén alapszik teh|át Nyeviczkey (Valutajog 127. 1.) kritikája, mely szerint „a gyakorlati élet sokfélesége nem alkalmazkodik az ilyen merev elméleti szabályokhoz". sohasem kell konvertálni „hazai" pénzre. Ahhoz tehát, hogy valamely jogrendben egyszer vagy többször, lejáratkor, azelőtt vagy azután konvertálni kelljen a pénztartozást, pozitív jogszabály kell, mert enélkül az be nem következik. Nyilvánvaló az is, hogy extinctiv átszámítás per definitionem csak a tényleges teljesítés időpontjának (a fizetési napnak vagy az ezt megelőző utolsó jegyzésnek) árfolyamán történhetik. Ezzel szemben konverziós átszámítás elképzelhető theoriában a tartozás keletkezésétől megszűnéséig bármely időpont árfolyamán, pozitív jogtétel kell tehát a konverziós átszámításra Irányadó időpont meghatározásához is. E két elvi különbség a két átszámítás jogi természete és a jogszabályok jellege között elegendő már annak megállapításához, hogy a kétféle átszámítás fogalmi megkülönböztetése célszerű és szükséges. II. Vizsgáljuk meg ebben a megvilágításban az átszámítási jogszabályok tipikus szövegét, pl. a Polgári Törvénvkönyv Javaslatának 1106 §-t: „Külföldi pénzértékben meghatározott pénztartozást, ha a fizetés helye belföldön van, belföldi pénzértékben lehet fizetni, hacsak ennek ellenkezője kifejezetten — természetben, valósággal vagy más hasonló kifejezéssel — ki nincs kötve. Az átszámításban az az árfolyam szolgál alapul, amelyet a fizetés helyén és ha ott nincs tőzsde, az e helyre irányadó tőzsde helyén a fizetés idejében jegyeznek." Ebben a paragrafusban a következő jogtételek vannak benne: a) mikor kell effektive idegen pénzben teljesíteni, b) mikor jogosult az adós hazai pénzben fizetni, c) ki állapítja meg az irányadó árfolyamot. d) nem a fizetés napját megelőző, hanem az aznapi árfolyam irányadó. Nem tartalma ezzel szemben ennek a paragrafusnak, hogy a tartozást nem kell a lejáratkori árfolyamon átszámítani. Abban a pillanatban, amint elfogadjuk, hogy ez a paragrafus a fizetés módját, a tényleges fizetést szabályozza, a jogszabályi szabályozta átszámítás csak az extinctiv átszámítás lehet, vagyis a fizetéskori időpont a szabályozás tárgyának természetes következménye: azért a fizetéskori árfolyam, mert e jogtétel nem a pénztartozások konverziójával, hanem fizetési módjával foglalkozik. Az a jogtétel, hogy az idegen pénzben kirótt tartozást nem kell a lejáratkori árfolyamon átszámítani, — ha ez a Javaslat világában így van, — nem ebből a szakaszból következik, hanem abból, hogy nincs a Javaslatban egy ettől különálló olyan paragrafus, amely a lejáratkori árfolyamon való konverziót általában előírja.