Kereskedelmi jog, 1934 (31. évfolyam, 1-11. szám)

1934 / 8. szám - Uj csődtörvény Lengyelországban

126 KERESKEDELMI JOG 8. sz. közadós külön egyességet köthet. Az egyesség csak akkor hatályos, amennyiben a külön kielégítésre jogosult hitelezők, továbbá a tömeggondnok igényei 100%-ig kielégíttettek. Az egyesség érvénytelennek nyilvánítható, amennyiben az adós annak megkötése után a hitelezők hátrányára cselekszik. Az elvállalt egyességi kötelezettség be nem tartása szintén az egyesség megdőltét vonhatja maga után. Amennyiben az egyesség nem jön létre, a tömeggondnok a csődbíró felügyelete alatt a csődtömeg felszámolása iránt intézkedhetik. Hazai irodalom Ujabb fejezetek a válságjog köréből. Irta dr. György Ernő, az OE igazgatója. Budapest, 1934. — Szerző kiadása. Dr. Fuchs Lajos: Mozaikok a m. kir. Kúria hiteljogi joggyakorlatából. Nyíregyháza, 1934. 31 lap. Dr. Újlaki Miklós: A magyar magánjog módosulásai Romániában. — Budapest: Grill 1934. — 194 oldal. — Szerző, aki már eddig is jelentős érdemeket szerzett a békeszerződés által elcsatolt területeken érvényben lévő jogszabályok ismertetése körül, most megjelent könyvében azokat a módosulásokat mutatja be, amelyeken a magyar magánjog a Romániához csatolt magyar területeken esett át a békeszerződés óta. Ezt a könyvet is a szerzőtől eddigi könyveiben megszokott lelkiismeretes alaposság jellemzi: a magánjog szokásos rendszerében haladva öt részben ismerteti a szóbanforgó jogszabályokat, illetőleg a magyar magánjog szabályaiban beállott változásokat. Nagy érdeme a munkának az, hogy — különösen jegyzetekben — nemcsak a szoros értelemben vett magánjognak, hanem egyéb jogterületek szabályainak módosulását is ismerteti; könnyű áttekinthetősége, világos stílusa gyakorlati használhatóságát nagyban emeli. Külföldi irodalom Die Devisenvorschriften in der Advokaturspraxis. Von Dr. Ladislav Sik, Rechtsanwalt in Zagreb. HAZAI JOGGYAKORLAT A m. kir. Kúria jogegységi tanácsának 65. számú polgári döntvénye 126. Ha a balesetet szenvedő szolgálati viszonyban állott és az ebből a viszonyból származó jövedelme jogszabály vagy a szolgálati szerződés rendelkezései értelmében a baleset időpontját követő időben a szolgálat kifogástalan teljesítése esetén minden más feltétlektől függetlenül (automatikusan) emelkedett volna: részére arra az esetre, ha a jövedelem emelkedésére megszabott időben még életben lesz, ettől az időtől fogva már az emelkedett jövedelem mennyiségének megfelelő járadék Ítélhető meg. IAZ 1874: XVIII. törvénycikk megalkotásának a Iörvénvjaivaslat miniszteri indokolásában tudatosan és nyomatékosan kifejezett célja, hogy az általános kártérítési elvek sikeres alkalmazását a vasúti baleseteknél is a jognak és a méltányosságnak megfelelően biztosítsa. iA bírói gyakorlat az li874j; XVlIlII. törvénycikket így is alkalmazza. Ezt a célt valósítja meg bírói gyakorlatunk akkor és azáltal, hogy a törvényben kizárólag a vasutak üzeménél bekövetkezett haláleseteikre és testi sértésekre megalkotott jogszabályokat több elvi határozatban csupán az általános kártérítési jogelvek egyik alkalmazási esetének tvesizi. Ennek megfelelően a m, kir, Kúria az 1874: XVIII. t.-c. jogszabályait fokról-fokra haladva kiterjesztette: a légszeszvilágítási vállalatokra (180. E. H.), a vízvezetéki üzemekre (181. E. H.), a közutakon géperővel vontatott járóművekre (1(86. E. H.), a robbanékony anyagok tartására (531. E, H.), a liftüzemre (546. E. H.), az erősáramú villamosságot szolgáltató vállalatokra (547. E. H.), majd egész általánosságban is valamennyi olyan üzemre, amelynek működése másokra különös veszéllyel jár. Az 1874:XVIII. törvénycikknek ezt a célját, valamint a baleset folytán egymással szembekerült vagyoni érdekek méltányos figyelembevételét is szolgálja a bírói gyakorlat akkor, amikor a vaspályákra rótt törvényes kártérítési felelősség terjedelmének az elhatárolásánál szintén az általános kártérítési elvekkel való összhangra törekszik. Mindaddig tehát, amíg törvény vagy törvényerejű egyéb jogszabály ezt ki nem zárja, az 1874: XViin. t.-c. 2. §-ának az értelmezésénél a vaspálya által megtérítendő károk alatt az általános kártérítési elvekkel egyezően mindazokat a vagyoni hátrányokat kell érteni, amelyek a balesetet szenvedőre a sérülés következtében ennek ideiglenes vagy állandó munkaképtelenségéből, vagy keresetképességének a csökkenéséből hárultak. Ez az értelmezés a vagyoni kárnak úgy hazai jogunkban, mint a külföldi jogrendszerekben is általánosan elfogadott felfogását veszi alapul. A vagyoni kár t. i. eszerint azzal a különbözettel egyenlő, amely a károsult vagyoni állapotának — e határozat eldöntési körében a károsult kereseti viszonyainak — a kárát előidéző tény előtti és utáni összehasonlításból adódik. Az 1874:XVIII. t.-c. 2. §-ának 1. pontja a sérültre a keresőképességének csökkenéséből hárult vagyoni hátrány megtérítését rendeli. Sem a kár megtérítésére vonatkozó általános elvek, de az 1874:XVIII. t.-c. rendelkezései sem foglalnak magukban olyan korlátozást, amelynél fogva a baleset okozta sérülés vagyoni következményei csupán annyiban volnának megtérítendők, amennyiVben azok nyomban a baleset után, vagy legkésőbb a kártérítés bírói megítélésének az időpontjában már be is álltak vagy felismerhetőkké váltak. Ennek felelt meg az a régebbi bírói gyakorlat, amely a baleset folytán a szolgálatából elbocsátott közalkalmazottnak azt az ősséget is megítélte, amelytől a károsult az egyébként szükségképpen 'bekövetkező fokozatos előlépésének az elmaradása folytán esett el. (iKúria 3330/1907. szám.) Ezek szerint sem tételes hazai magánjogunk, sem régebbi bírói gyakorlatunk nem indul ki abból, hogy a baleseti járadék megítélésére és annak mérvére vonatkozó tényállást akár a baleset, akár a kártérítés felett döntő bírói ítélet már szükségképen és végleg lezárja.