Kereskedelmi jog, 1934 (31. évfolyam, 1-11. szám)

1934 / 8. szám - A font és a dollár értékcsökkenésével kapcsolatos kérdések szabályozásához

8. sz, KERESKEDELMI JOG 123 viselet között meglevő és idevágó különbséget, a consensualitás alapján állva, hajlamosak lennénk olyankor is az Írásbeli kötelem létrejöttét megállapítani, amikor az nem jött létre, pl. harmadik személyek nem jogszerű cselekménye folytán, amiből a jogi személyre nézve másnemű felelősség származhatott ugyan, de váltókötelem nem jött létre. Ezekben a kérdésekben az előbb tárgyalt szabályok fognak bennünket eligazítani, amelyek alapján állva kell értékelnünk azokat a jogéletben felmerülő tényállásokat, amelyeket embereknek akár jóhiszemű, akár rosszhiszemű eljárása okozott. Az egyesület aláírása. A magánjogi egyesületnél ezek után csak annak megállapítására szorítkozunk, hogy annak törvényes képviselője az u. n. intéző szerv.9 úgyhogy tőle kapott megbízás alapján a váltóra harmadik személy csak az ő nevét Írhatja, míg a közgyűléstől kapott megbízás itt sem lesz érvényes, helyesebben csak az intéző szerv megfelelő megbízásával együtt lesz hatálya. Ennek dacára előfordult a gyakorlatban, hogy a bíróság érvényes váltónyilatkozatot állapított meg. amikor az egyesület neve alá a közgyűlési megbízottak saját nevüket irták. mert a hitelező váltóbirtokossal való bérleti szerződés kötésére és a bér fedezetére váltó adására kaptak megbízást. A bérleti szerződés kérdését itt nem tárgyaljuk; nem lehet azonban váltókötelem létrejöttét a társaság részéről megállapítani az említett megbízás alapján, ha egyébként a megbízottak, ha netalán váltó adására irányuló, tehát mondjuk nem megtévesztő szándékkal, de váltót tényleg nem adtak, illetve azon, amit adtak nem jött létre az egyesület váltónyilatkozata. Ilyen esetekből látható, hogy melyek azok a kérdések, amelyekben való tévedés ma is mindennapos. A font és a dollár értékcsökkenésével kapcsolatos kérdések szabályozásához Irta : Dr. König Endre ügyvéd Köztudomású, hogy a koronaromlás keserves tapasztalatain okulva, a hitelezők az utolsó évtized folyamán úgy kölcsönügyletek, mint egyéb megállapodások esetében olyan értékmérőt kerestek, amelynél az elértéktelenedés veszélye emberi számítás szerint ki van zárva 9 L. Mtkj. 64. és következő §-ai. Az intéző szervnek nevezett törvényes képviselő hatáskörének részletes tárgvalása már az egyesületi jog körébe tartozik. Kiemelendő azonban, hogy a gyakorlat egyedül az elnök hatáskörét tekinti átruházhatatlannak és korlátozhatatlannak: egyébként teljes mértékben az alapszabályok az irányadók. és amely ennek folytán alkalmas arra, hogy a hitelezőket a pénz elértéktelenedése folytán előállható veszteségektől megóvja. Eleinte, nevezetesen az 1923—1926-os években, az érdekelt felek főleg a búzát alkalmazták értékmérő gyanánt, ami azonban nem vált be, mivel kitűnt, hogy a búza olyan rendkívüli árhullámzásoknak van alávetve, amely alkalmatlanná teszi arra, hogy értékmérőképpen szerepeljen. A búza értékmérő szerepének fiaskója után a hitelezők elsősorban a legstabilabbnak ígérkező külföldi pénzértékeket, tehát főleg az északamerikai dollárt (sokszor kifejezetten mint aranydollárt) és az angol fontot kezdték alkalmazni. Mindnyájan tudjuk, hogy a külföldi pénznemeknek értékmérő gyanánt való szerepeltetése a hitelezőkre nézve semmiféle praktikus eredményt nem jelentett, mivel az érdekeltek fizetést, annak dacára, hogy pénzünknek aranyban kifejezett értéke az elmúlt három év folyamán kétségen kívül csökkent, még azokban az esetekben is csak pengőkben, a Nemzeti Banknak úgynevezett hivatalos árfolyama alapján követelhetnek, amidőn a felek megállapodása értelmében a teljesítés valóságos külföldi pénznemben lett volna eszközlendő. A legstabilabb külföldi pénznemeknek értékmérőképpen való megválasztása azonban nemcsak, hogy gyakorlati előnyöket nem eredményezett a hitelezőkre nézve, hanem éppen ellenkezőleg, azokban az esetekben, amidőn a szolgáltatás tárgyát északamerikai dollárok, illetve angol fontok képezték, ezen pénznemek értékének köztudomású csökkenése folytán súlyos veszteségeket vont maga után. A hitelezők körében természetszerűleg kísérletezések indultak meg abban az irányban, vájjon nem volna-e lehetséges a dollár, illetve font értékének csökkenése következtében előállott veszteségeket az adósokra áthárítani. Az ilyen irányú igényeket eleinte minden valószínűség szerint maguk a hitelezők sem tarthatták komolyan megalapozottnak, sőt érdekes, hogy ezt megelőzően, amikor a búza értékcsökkenése által előállott veszteségekről volt szó, a közzétett felsőbírósági döntésekből kitűnően, az érdekelt hitelezők még csak meg sem kísérelték, hogy az értékcsökkenésből folyó veszteségeket adósaikra áthárítsák, annak dacára, hogy a helyzet teljesen analóg volt. Megjegyzendő, hogy príma vista az angol font és az északamerikai dollár értékcsökkenése körül előállott jogvitáknál a hitelezői álláspont vajmi komolynak már azért sem számíthatott, mivel maguk az elsősorban érdekelt országok, tehát Anglia és Amerika feltétlenül ragaszkodtak az u. n. névértékelmélet alkalmazásához, amely szerint minden tartozás, még ha annak teljesítése aranydollárban, illetve aranyfontban is köttetett ki, leromlott értékű pénzben, névértékben is kiegyenlíthető. A hazai bíróságok azonban, minden várakozás ellenére, ezzel ellentétes álláspontot fog-