Kereskedelmi jog, 1933 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 4. szám - Hiteljogi gyakorlatunk 1932-ben

4. sz. KERESKEDELMI JOG 9 Nagy gyakorlati fontossággal bír a tisztességtelen verseny törvény és egyéb törvényt k közötti viszony tisztázása. Ujabban mind gyakrabban tapasztalható az a tendencia, hogy a versenytársak egyszerű kihágások alapján tisztességtelen verseny pereket indítanak, azzal az érveléssel, hogy aki törvénysértő cselekményt., pld. kihágást követ el, annak cselekménye egyúttal az üzleti tisztességbe is ütközik. E felfogás nyilvánvalóan helytelen, mert más a különböző közrendészeti és egyéb tilalmakat tartalmazó törvények és a tisztességtelen verseny törvény tényálladéka. A közrendészeti szabályok közrendészeti okokból tilalmat állítanak fel; aki e tilalmat megszegi, közrendészeti kihágást követ el. Ezzel szemben a tisztességtelen verseny törvény az üzleti tisztesség, a kereskedelmi etika védelvére van hivatva; tisztességtelen versenyt tehát az követ el, akinek cselekménye a kereskedői világ felfogása alapján az üzleti etikába ütközik. Kétségtelen, hogy nem minden rendészeti kihágás egyben tisztességtelen verseny, mert nem minden eo ipso tisztességtelen, amit valamely törvény tilt. Ehhez az szükséges, hogy a törvénysértő cselekményhez oly momentumok járuljanak hozzá, melyek azt a cselekményt függetlenül attól, hogy valamely törvényes tilalomba is ütközik, már önmagukban is tisztességtelenné teszik. Mert más a védett jogi érdek a közrendészeti szabályoknál'és más a tisztességtelen verseny törvényben. A közigazgatási jogszabályoknál a védett jogi érdek az iparűzésnek közérdekű megkötése, a szakképzettség biztosítása, stb. Ezzel szemben a tisztességtelen verseny törvény arra szolgál, hogy az üzleti versenyküzdelmeket oly módon korlátozza, hogy az üzleti verseny csak tisztességes módon és tisztességes eszközökkel legyen folytatható. A Kúria is azt az álláspontot vallja, hogy nem minden cselekmény tisztességtelen, amit a törvény tilt, de az lehet a cselekmény természete, vagy a kísérő körülmények folytán, így a Kúria P. IV. 8621/1931. sz. ítéletében (K. J. 8—9.) kimondotta, hogy az a körülmény, hogy alperes képesítés hiányában és csupán ruhakereskedői iparigazolvány birtokában jogosulatlanul foglalkozik esetleg szabóiparral, az iparrendészet körébe esik és az iparrendészet körében bírálandó el, de nem minősíthető egyúttal tisztességtelen versenynek. Ezen kétségkívül helyes megállapítással szemben áll a Kúria ugyanazon tanácsának egy valamivel korábbi keletű ítélete (P. IV. 6042/1931., K. J. 7.), mely ugyan elvileg a fent jelzett álláspontot foglalja el, mégis megállapította alperes részéről a tisztességtelen versenyt, mert alperes, bár nem volt gyógyszerész, a közönség számára gyógyszereket szolgáltatott ki. A Kúria szerint ez a cselekmény azért sérti az erkölcsi felfogást is, mert a gyógyszereknek arra nem képesített személy által való kiszolgáltatása a közegészséget veszélyezteti. Ez az álláspont nem fogadható el, mert a közegészségügy érdekeinek védelmére a közegészségügyi törvény és az annak alapján kibocsátott rendeletek büntető szankciói szolgálnak s a közegészségügy érdekei e büntető szankciók: alkalmazásával teljes mértékben megvédhetők. A versenytörvény alá az alperes cselekménye csak akkor vonható, ha oly tisztességtelen momentummal kapcsolatos, mely a cselekmény tisztességtelen voltát önmagában is megállapítja. A versenyjog legfontosabb elvi kérdései közé tartozik az a kérdés is, hogy tisztességtelen verseny címén fel lehet-e lépni a cselekmény elkövetője ellen akkor, ha. az nem versenytárs. A Tvt. 30. §. 3. bekezdése, mikor a versenytárs fogalmát megállapítja, ezt csak abból a célból teszi, hogy megállapítsa, hogy felperesként ki jogosult a Tvt. alapján fellépni. Hogy alperesként csak versenytárs perelhető, azt a Tvt. sehol nem mondja és ez a Tvt. semmilyen rendelkezéséből nem következik. Sőt eminens jogpolitikai követelmény az, hogy valamely tiltott cselekmény abbanhagyását a sértet i tettestől feltétlenül követelhesse, tekintet nélkül arra, hogy a tettes versenytárs-e vagy nem; annál is inkább, mert a jogsértő cselekmény abbanhagyását a sértett már az általános jogszabályoknál fogva is követelheti. Ennélfogva csak helyeselhctők a Kúria P. IV. 7076/1930. (K. J. 5.) és P. IV. 1307/1931. (K. J. 1933,, 3. sz.) ítéletei, amelyek a nem kereskedő alpereseket, akik a tisztességtelen versenycselekmény társtettesei voltak, lemarasztalták. A versenytörvény eredeti rendelkezése az volt, hogy minden tisztességes kereskedőnek önálló jogot adjon versenytársainak tisztességteíen versenyzési módja ellen. Az összes versenytársaknak megadott kereseti jog kétségtelenül helyes elgondolás, de sajnálatos, hogy sokan visszaélnek vele. A versenytörvény elsősorban a tisztességtelen versenycselekmény abbanhagyásának követelésére ad jogot. Az abbanhagyási igény célja az abbanhagyás kikényszerítése és annak biztosítása, hogy a sérelmes cselekmény a jövőben meg ne ismétlődhessék. Abbanhagyást akkor is lehet követelni, ha az alperes teljesen jóhiszemű. Ez igen gyakori eset és rendkívül sajnálatos, hogy a jóhiszemű alpereseket sem a törvény, sem a bírói gyakorlat nem részesíti kellő védelemben. Mert nagyon sok azoknak a jóhiszemű alpereseknek a száma, akik mihelyt a felszólító levelet vagy a keresetlevelet megkapják, a cselekményt önként abbahagyják. Ezzel tulajdonképpen az ellenük fellépő versenytárs célját el is érte; mégis sajnálatos,