Kereskedelmi jog, 1932 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 3. szám - A késedelmi kamat

48 KERESKEDELMI JOG 3. sz. sedelem esetén nyer alkalmazást. Mint ok­irati kikötés ez kétségtelenül érvényes lesz. Vita legfennebb csak a körül lehet, hogy ez az igény a váltóperben, vagy köztörvényi per­ben — a váltóra mint bizonyítókra való hivat­kozás mellett — érvényesíthető. A késedelmi kamat nem a váltóösszegére vonatkozó kikö­tés, az a váltó összegét nem nagyobbítja, tehát ezt a kikötést nem kell nem létezőnek tekin­teni. De ettől eltekintve is azt hiszem, hogy a cikkírónak sem aiz az álláspontja, hogyha pld. váltó alakú szerződóst kötnek a felek és abban kikötik, hogy az adós a tőke és annak a hitelnyújtás időpontjától járó mondjuk 6% jkaimatát tartozik a hitelezőnek egy későbbi időpontban megfizetni, hogy akkor a feleknek ez a szerződéskötő akarata érvénytelen volna, kétségtelen ugyanis, hogy még ilyenkor is, amikor a Vt. 3. §-ának 2. bek. szerint az ilyen kikötés nem létezőnek tekintendő, nem váltó­perben, hanem köztörvényi perben a váltóra, mint bizonyítékra való hivatkozás mellett a kamatígényt is lehet érvényesíteni ép úgy, mintha a kamatkikötés nem váltó alakú sze­ződésben, hanem más magánokiratban szere­pelne. A Vt. 3. §-árnak 2. bek. csak annyit jelent, hogy az ilyen kötelezettség váltói úton nem érvényesíthető. Mondanom sem kell, hogy a kellékhiányos vagy más okból váltó­perben nem érvényesíthető váltó mint szer­ződés köztörvényi perben a váltó alapját tevő jogügylet alapján érvényesíthető. Előző cikkemben csupán dr. Töröknek azt az aggo­dalmát kívántam eloszlatni, hogy a kamat­rendelet folytán a váltókat közjegyzői okira­tok fogják helyettesíteni és hogy a váltó for­galom csökkenni fog. Úgy látszik a cikkíró előző cikkemnek vonatkozó hat sorát téves irányba értelmezte, mert nem is tettem emlí­tést, hogy ez az igény váltóperben érvényesít­hető-e vagy sem. Ad 3. Továbbra is fenntartom azt az álláspon­tom, hogy az 1923. XXXIX. t.-c.-t, különös­képen annak 2. §-át a pénz elértéktelenedé­sével járó kár megtérítésének a gondolata hozta létre és hogy e törvény keletkezésére már nem az elmaradt és elvont haszon, hanem a pénz értéktelenedósóből folyó kár fogalma vezetett. Fenntartom azt is, hogy ez a ren­delkezés régebbi jogrendszerünkbe bele nem illeszthető. Álláspontom helyességét maga az 1923. évi XXXIX. t.-c. szövege bizonyítja. 4. §-ának második bekezdése a következő­képen rendelkezik: „Nincsen helye ennek a t. i. mérsékelt kártérítésnek sem, ha a szerző­dés, vagy a bírói ítélet a késedelmi kamatot a tőketartozás-ra irányadó forgalmi cikk (ter­mény) mennyiségében fejezi ki. Az előbbi be­kezdésekben foglalt szabályok állanak az aranyra, ezüstre, és a külföldi pénznemre szóló tartozások esetében is. ' Vizsgáljuk, hogy mit jelent ez a törvényes rendelkezés? Olyan esetekben, amidőn a tar­tozást nem a csökkenő értékű pénznemben kell visszafizetni, és a kamatok is az eredeti értékálló (terményben, aranyban külföldi valutában) dologban fizetendők, az 1923. XXXIX. t.-c. 2. §-ában meghatározott kár­térítés nem alkalmazható, hanem a törvényes késedelmi kamatot kell fizetni. Ez a rendelkezés félreérthetetlenül bizo­nyítja annak az álláspontomnak a helyessé­gét, hogy a 2. §-ban meghatározott kártérítés a pénzünk értékcsökkenése folytán beálló ká­rosodás megtérítését, illetve csökkentését cé­lozta ós hogy ez, miként a törvény szövege is mondja, nem kamat, hanem kártérítés. Olyan kártérítés, mely a hitelezett tőke % -ában nyer kifejezést (a %-os megjelölés miatt nevezik az ón nézetem szerint sem helyesen, kár­kamatnak). A törvényhozó azért állapította meg a tőke % -ában a kártérítést, mert a pénz értékcsökkenése % -ban kifejezhető. Mellet­tem bizonyít a kártérítés mértékül szolgáló % -nak váltózhatásia is. Álláspontom helyességét bizonyítja a tör­vény 9. §-ának második bekezdése is, mely szerint a törvényhozó a törvény hatályát csak két év tairtamára irányozta elő, tehát minden esetre csak átmeneti szabályozást akart. Nyil­ván abban a feltevésben volt, hogy két év alatt pénzünk értékének csökkenése megszűnik. Fenntartom azt az álláspontom, hogy az 1923. XXXIX. t.-c.-ben foglalt kártérítés, nem késedelmi kamat, hanem kifejezetten kártérí­tés. A törvény sem nevezi késedelmi kamat­nak, hanem kártérítésnek. Felfogásom szerint tehát az 1923. évi XXXIX. t.-c.-ben szabályo­zott kártérítés a vélelmezett átlagos kár meg­térítése. Ezt a fogalmait én az 1923. XXXIX. t.-c.-ben foglalt kártérítés fogalmára tartom fenn és nem az ettől eltérő késedelmi kamatra alkalmazom. Az említett törvény meghoza­tala folytán szükségesnek találtam, hogy a késedelmi kamat fogalmát ettől szigorúan el­különítsem és az elvont, elmaradt haszon fo­galmával hozzam kapcsolatba. Amikor Gros­schmid a késedelmi kamat kérdésével foglal­kozván annak általános, kártérítési jellegét domborította ki, előtte ismeretlen volt még az 1923. XXXIX. t.-c.-ben foglalt vélelmezett kár megtérítésének fogalma s így nem vált szük­ségessé, hogy az elvont és elmaradt haszon megtérítését a vélelmezett felmerült kár meg­térítésének fogalmától elkülönítse. A cikkíró álláspontja és az én álláspontom között a lé­nyeges különbség az, hogy a cikkíró „leg­kisebb átlagkárnak" tekinti úgy a késedelmi kamatot, mint az 1923. XXXIX. t.-c.-ben meg­határozott kártérítést, míg én a törvény szö­vegével élve, nem késedelmi kamatnak, ha-

Next

/
Oldalképek
Tartalom