Kereskedelmi jog, 1932 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 3. szám - A késedelmi kamat

3. sz. KERESKEDELMI JOG 49 nem kártérítésnek tekintem az 1923. XXXIX. t.-c. rendelkezését, és a késedelmi kamattal azonos fogalomnak tekinteni nem tudom. Ha a törvényhozó a törvényes késedelmi kamat felemelését célozta volna az 1923 : XXXIX. t.-c. meghozatalával, akkor a fizetni kötelezett kártérítést késedelmi kamatnak nevezte volna és nem kártérítésnek. Az a körülmény is, hogy a 2. § kétféle kártérítést különböztet meg, azt bizonyítja, hogy a törvényhozó a pénz értékcsökkenéséből eredő kárt kívánta az adósra hárítani s ennek a kárnak az átlagos összegét kívánta % -ban meghatározni. Az első bekezdésben aiz egész kárt a vétkes adósra rója, míg a második bekezdésben meghatározott százalók már a kár megosztásának elvét domborítja ki; a vétlen aidó'S és a vétlen hitelező között a felmerültnek vélelmezett kárt megosztja. Tehát: semmiesetre sem késedelmi kamat! A késedelmi kamatnál közömbös az, hogy az adós vétkes avagy hibáján kívül esett késedelembe. A két fogalom között a különbség nagyon nagy. A kártérítés fogalma nem az 1923. évi 39. t.-c.-kel keletkezett. Magánjogunkban már régen fennálló fogalom és jogelv, hogy a fizetéssel késedelmes adós a késedelemből származó kárt a hitelezőnek megtéríteni tartozik, ha az kárelhárító kötelezettségének megfelelt. Az 1923 : 39. t.-c. 1. §-a tehát csak egy régebbi jogszabályt foglalt törvényszövegbe, csakhogy nézetem szerint nem elég szabatosan; új rendelkezés csupán a 2. §., amely vélelmezett kármennyiséget határoz meg. Nem osztom a cikkírónak azt a felfogását, hogy a kamat-rendelet 14. §-a az egész 1923. 39. t.-c.-et hatályon kívül helyezi, mert az 1. §-t hatályában nem érinti. Ezt bizonyítja a rendelet 5. §-a. Csak a kártérítés mértékére vonatkozó rendelkezéseket helyezi a rendelet hatályon kívül. A törvény 1. §-a ugyanis régi jogszabályt tartalmaz, mégis a szövegezése eltérő magyarázatra is adhat alapot. A jogszabály ugyanis az, hogy a tartozás teljesítésével késedelmes adós a hitelezőnek a késedelemből eredő kárát megtéríteni tartozik; a hitelező a késedelmi kamatot meghaladó kárának megtérítését követelheti. Az a szövegezése a törvénynek, hogy a késedelmi kamat ,,helyett" kártérítéssel tartozik a hitelezőnek, nem szabatos szövegezés, mert arra a téves gondolatra juttatja némelyik olvasót, miként azt e lap előző számában Pethő Tibor tollából megjelent cikkből is tapasztalhattuk, hogy a késedelmi kamat igénylésének joga megszűnt s ennek helyébe a kártérítési igény lépett. A helyes értelem ezzel szemben az, hogy a késedelmi kamat nem szűnt meg, továbbra is fennáll, miként azt a m. kir. Curía az 1923. XXXIX. t.-c. után is számtalan határozatában kimondottál A hitelezőnek azonban jogában áll, ha kívánja, a késedelmi kamat helyett kártérítést igényelni, ami tulaj donképen egyértelmű azzal a jogszabállyal, hogy a hitelező a késedelmes teljesítés folytán a késedelmi kamatot meghaladó kárának megtérítését igényelheti, vagyis a késedelmi kamat feltétlenül megilleti őt, ha pedig ennél nagyobb kára merült fel, a többletet kártérítés címén kapja meg. Természetesen megteheti a hitelező s az eredmény ugyanaz lesz, ha nem kér késedelmi kamatot, hanem kára felmerültének megtérítését igényli. Az én felfogásom szerint a törvény 1. §-a hatályon kívül helyezve nincsen, de ha hatályon kívül volna helyezve, az abban foglalt rendelkezés korábbi jogszabályaink értelmében amúgy is fennállana, mert az 1. §. nem egyéb, mint korábban fennállott jogszabályunk pongyola szövegezése. Ezt bizonyítja az a körülmény is, hogy a törvény az 5. §-ának második bekezdésében kimondja, hogy a törvény nem zárja ki, hogy a hitelező az e törvény szerint járó összegen felül bizonyított magasabb kárának megtérítését az általános jogszabályok szerint követelhesse. Bizonyítja ez a szöveg azt, hogy az 1. §. magát a kártérítési kötelezettséget foglalja törvényszövegbe, a 2. §. pedig azt, hogy e kötelezettségen belül bizonyítás nélkül milyen mennyiségű vélelmezett kár megtérítésére kötelezhető az adós, de megengedi az 5. §., hogy a 2. § mértékét meghaladó kár bizonyítása esetén a tényleges kár megtérítése továbbra is igényelhető legyen. A kártérítés mértékére vonatkozó rendelkezések hatályon kívül helyezése folytán megszűnt a bizonyítás nélkül megállapítható, vélelmezett átlagkár, vagy amint a cikkíró nevezi, minimál kár fogalma és kártérítés csak a régebbi jogszabályok szerint igényelhető. Ami már most a cikkírónak dr. Pethő Tibor cikkére való észrevételeit illeti, teljesen egyetértek vele abban, hogy dr. Pethő elmélete már az alapja tekintetében elhibázott, tarthatatlan és így egyetlen okfejtése sem helytálló. Számos indokkal tudnám téves elméletét megdönteni, de dr. Besnyő Bernát cikke után ezzel a kérdéssel foglalkozni annál kevésbbé szükséges, mert azt hiszem, hogy dr. Pethő elveinek egyetlen követője sem lesz. Dr. Besnyő nézetével ellentétben azonban nem tartom kívánatosnak, hogy a bíróság a törvénnyel ellenkező gyakorlatot kezdjen és folytasson. Ez semmiképen sem dicséretes törekvés! A bíró a törvények őre és alkalmazója, a törvényes rendelkezéseken tehát ott, ahol azok világosak, vagy határozottak, a bíró magát túl nem teheti. S ha már éppen akadna valaki, aki magát ezeken mégis túltenni akarná, a törvényrontó gyakorlat meghonosítására törekednék, az akkor sem olyan értelemben volna nézetem szerint kívánatos, hogy a törvényes kése-