Kereskedelmi jog, 1932 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1932 / 2. szám - Az ajándék mint: versenyeszköz
40 KERESKEDELMI JOG 2. sz. terheltnek bűnösségét megállapíthatónak nem találta, lehet hivatva a polgári bíró arra, hogy a vád tárgyává tett cselekmény vagy mulasztás tárgyában a polgári jogi felelősség megállapításának kérdésében a felmentő büntető bírósági határozat tartalmától eltérően is ítélkezhessék." A m. kir. Kúria II. polgári tanácsa pedig a vitás elvi kérdést a következőképen szövegezte meg: „Valamely büntető ügyben hozott és jogerőre emelkedett marasztaló határozatnak (ítéletnek) az a ténymegállapítása, hogy az elítélt terhére rótt bűncselekményt valóban elkövette, irányadó-e az utóbb elbírálásra kerülő polgári per bíróságára nézve akkor is, ha a polgári per a büntető bíróság határozatában (ítéletében) nem marasztalt, esetleg a bűnvádi eljárásban vagy legalább annak az ítélethozatalt közvetlenül megelőző szakában részt nem vett személy ellen folyik, különösen, ha ez a személy a büntető ítélet ténymegállapításának a megdöntése végett a bűnvádi eljárásban nem használt új bizonyítékot érvényesít?" Az ügy előadója a jogegységi tanács ülésében dr. Alföldy Dezső kir. kúriai bíró. Dr. Juhász Andor s. k. a. m. kir. Kúria elnöke. BÍRÓI JOGGYAKORLAT. A m. kir. Kúria jogegységi tanácsának 45,, 46., 47. és 48. számú polgári döntvényei. 45. Ha a csődtömegtámadási pernek, vagy a csődtömeg által, vagy a csődtömeg ellen indított más pernek a költségét a csődtömegnek kell viselnie, az ítélet (végzés) nem szólhat akként, hogy rendelkezése alapján a csődtömeg ellen kielégítési végrehajtásnak legyen helye, hanem annak megállapítására kell szorítkoznia, hogy a költség a csődtömeget terheli és az 1881 : XVII. törvénycikk 50. §-ának korlátai között egyenlítendő ki. (Hitelesíttetett 1931. dec. 18-án.) Az 1881. évi XVII. t.-cikk (Cst.) 48. §-ának 1. pontja értelmében a tömeggondnok érvényes jogcselekményeiből eredő követelések a tömeg tartozásai. A tömeggondnok érvényes jogcselekményei kétségen kívül a csődtömeg nevében, vagy ellene indított perben végzett cselekmények is. Ennél-r fogva a pernyertes ellenfélnek járó költség szintén a Cst. 48. §-ának 1. pontja szerint való tömegtartozás. Nincs ezzel ellentétben az, hogy a Cst. 15. §-a a követelés valódisága iránt megindított perek (külön perek) költségeiről való rendelkezései körében nem tömegtartozásról, hanem költségekről tesz említést, mert ebben a törvényszakaszban a „költség" szó használata nem a Cst. 48. és 49. §-a szerint való megkülönböztetés értelmében, hanem kizárólag a megindított külön perrel való vonatkozásban, az ott felmerült díjaknak s kiadásoknak, vagyis az illető per költségeinek megjelölése gyanánt történik. A Cst. 152, §-a szerint a tömeg hitelezői igényeiket úgy, mind csődön kívül érvényesíthetik, a 170. § első bekezdése pedig azt rendeli, hogy a tömeg hitelezői azonnal kielégítendők, mihelyt igényeik lejárnak, illetőleg megállapíttatnak. E végből a tömeggondnok a szükséges összegeket kellő időben folyóvá tenni tartozik s ha a fizetést nem teljesíti, a hitelezők követeléseiket a csődtömeg ellen a törvénykezési rendtartás szerint keresettel érvényesíthetik, vagy panaszt emelhetnek a csődbíróságnál, mely a szükséges intézkedést megteszi. Abból, hogy a törvény kiemeli, hogy a tömeg hitelezői igényeiket, úgy, mint csődön kívül érvényesíthetik, a 170. §-ban pedig az ezeknek engedett vagylagos jogok között a törvénykezési rendtartás szerint, keresettel való érvényesítés jogát is fentartja, az következnék ugyan, hogy ebben benfoglaltatnak kell tekinteni azt is, hogy a marasztaló ítélethez szükségkép fűződő következmény gyanánt nem teljesítés esetén végrehajtás útján is kikényszeríthessék követelésük kiegyenlítését, mégis a jogegységi tanáos álláspontja az, hogy a 152. és 170. § idézett rendelkezésnek ez az értelem nem tulajdonítható. A Cst. 50. §-a szerint ugyanis, ha a tömeg a tömegtartozások és tömegköltségek kielégítésére nem elegendő, aránylagos kielégítésnek van helye olyképen, hogy a tartozások a költségek előtt, ezek között pedig mindenekelőtt a készpénzkiadások egyenlítettnek ki. E szabály szerint tehát a felhívott 50. § korlátai között a tömegtartozások tekintetében is érvényesül a csődeljárásnak az az elve, hogy a tömeg elégtelensége esetén aránylagos kielégítésnek van helye, ami már magában véve is indokolttá teszi azt az álláspontot, hogy a csődtörvénynek egyfelől 152, és 170., másfelől 50. §-ában mutatkozó ellentét kiegyenlítésére a törvény magyarázatánál abból kell kiindulnia, hogy nem lehet a tömeg hitelezői közül egyesek részére, a törvény által külön megengedett eseteken kívül, a végrehajtás útjának fentartása által oly jogeszközt biztosítani, mellyel a tömeg elégtelensége esetén más hitelezőket a kielégítés jogától megfoszthatnak, hanem jogosulatlan előnyök szerzésének elkerülése céljából a kielégítés kérdését a csődeljárás útjára kell fentartani. Emellett azonban a marasztaló ítéletben meghatározott tömegtartozásnak végrehajtás útján való kielégítését kizárja a törvénynek, a 170. § második bekezdésében megjelölt kettős jog egybevetése útján történő értelmezése is. Ha ugyanis valamelyik tömeghitelező panaszt emel a csődbíróságnál amiatt, hogy a tömeggondnok a szükséges összegeket folyóvá nem tette és a panaszos eljárás keretében a tömeggondnok azt hozza fel, hogy a tömeg a tömegtartozások teljes kielégítésére nem elegendő, a csődbíróság ezt a kérdést szükségkép a döntés körébe vonja s amennyiben a kifogást alaposnak ítéli, határozatát csak azzal a tartalommal hozhatja meg, hogy a tömeggondnokot a Cst. 50. §-a szerint való aránylagos kielégítésre utasítja. Fel kell tenni, hogy a törvény akkor, midőn a hitelező részére ugyanannak a jognak érvényesítésére két jogeszközt vagylagosan engedett, az érvényesítésnek nem kívánta egymástól eltérő eredményét biztosítani, tehát ha a panaszeljárásban a tömeghitelező joga más, ugyanily jogú hitelező joga által korlátozást szenved, nem lehet