Kereskedelmi jog, 1932 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1932 / 2. szám - Transfermoratorium és a külföldi magánjogi valutatartozások teljesitése - Uj kamatrendeletek - Választott bíróság és rendes bíróság versenyperekben
KERESKEDELMI JOG 37 0.26315789 gr. finom arany = egy arany pengővel. — Látszólag ez a rendelet ugyanazt mondta ki, mint a 4566/1931. számú rendelet 6. §-a, azonban szerintünk ez sokkal súlyosabb megállapítást tartalmaz. Mert míg az alaprendelet azt látszott kimondani, hogy akinek aranypengő követelése van, annak igénye van 0.26315789 gr. finom aranyra, tehát az még bizhatott abban, hogy az aranypengő tényleg aranypengő; addig az ilyen naiv embernek a bizalmát teljesen lerontotta a most megjelent rendelet 1. §-a, amely azt mondta ki, hogy akinek 0.26315789 gr. finom aranykövetelése van, az is köteles elfogadni ahelyett egy aranypengőt. Hogy aztán akad-e oly naiv lélek, aki el is hiszi, hogy 0.26315789 gr. finom arany egy aranypengővel volna egyenértékű, annak figyelmét a közismert arany árfolyamokra hívjuk fel. Az lehet, hogy ez a rendelet hatással lesz az arany privát árfolyamának alakulására, de hogy ez a szerződésben vetett bizalmat meg fogja rendíteni s a szerződéskötéseket még jobban meg fogja nehezíteni, az bizonyos. A rendelet 3. § szerint a külföldi fizetési eszközökre (tehát aranyfont, aranyfrank, aranydollár stb.) ez a rendelet nem vonatkozik, úgyhogy az ezekre vonatkozólag eddig fennállott rendelkezések és korlátozások továbbra is megmaradnak, sz. I. Transíermoratorium és a külföldi magánjogi valutatartozások teljesítése. E cím alatt Dr. Linksz Jenő, a Jogtudományi Közlöny január 16.-Í számában oda konkludál, hogy a kereskedelmi, üzleti valutatartozások teljesítése tekintetében a transíermoratorium semmiféle változást nem idézett elő, vagyis hogy a külföldi magánjogi, tehát árúüzletből vagy bankári transaktiókból eredő valutatartozások a Kt. 326. § értelmében továbbra is fizetendők és fizethetők és hogy a 6900/1931. M. E. számú rendelet 4. §-a csupán a pénzintézeteknél a hitelező számlájára befizetett összeg feletti szabad rendelkezést korlátozza. — Amily örömmel magamévá teszem dr. Linksz Jenő ezen megállapítását, amelyet gazdasági érdekképviseletek nevében hivatalos helyen magam is nyomatékosan hangoztatok, annyira nem látom közelfekvőnek ezt a hivatalos körök felfogásához. — Az eddig kiadott devizarendeletek még mindig több kérdőjelet, mint felkiáltójelet váltottak ki. A kiadott rendeletek után annyi kétely merült fel, hogy tulajdonképen minden rendelet után egy magyarázó rendeletet kellett volna megjelentetni. Már maga a transíermoratorium rendelet alapjául szolgáló 4500/1931. M. E. számú rendelet 4. §-a is kétségessé tette, hogy a külföldi cégek magyarországi ügynökei, gyári képviselői továbbra is köthetnek-e üzleteket, adhatnak-e hitelbe árút, felvehetnek-e házaik részére pénzeket? stb. stb. Legilletékesebb helyen nyert információ alapján az import kereskedelem a külföldi cégek képviselőivel továbbra lebonyolította üzleteit és fizetéseit, ama magyarázat alapján, hogy a külföldi cégek magyarországi képviselői belföldi cégekkel egy tekintet alá esnek. — A transfermoratórium rendelet 6. §-a kifejezetten kimondja, hogy ez a rendelet, amennyiben eltérő rendelkezést nem tartalmaz, a 4500/1931. M. E. számú rendeletben, valamint a 4550/1931. M. E. számú rendelet 4. §-ában foglalt rendelkezések hatályát nem érinti. Külföldi cégek belföldi képviselői tehát a belföldi cégekkel egy tekintet alá esnek. A belföldi képviselők által hitelezett árútartozások tehát, még ha a transzfermoratórium rendelet 4. § — egyéb kellékeinek meg is felelnének, vagyis ha az árútartozás külföldi valutában volna is meghatározva, tekintettel arra, hogy a külföldi cégek belföldi képviselői nem tekinthetők külföldieknek, ezekre nem vonatkoztatható a transfermoratórium rendelet tilalma, vagyis a külföldi cégek belföldi képviselőivel szemben fennálló tartozások kifizetéséhez a Magyar Nemzeti Bank engedélye nem szükséges. Sem a belföldi bizományosok, sem a belföldi képviselőknél történt fizetések tehát — Dr. Linksz véleménye szerint — nem esnek a transfermoratórium-rendelet tilalma alá. Amily világosan következik azonban ez a rendelet 4. §-ának 6. §-ával való összevetéséből, olyannyira összekeverik a logikus magyarázatokat a különféle — gyakran adós — érdekköröknek illetékes (?) helyen szerzett információi. Ugy, hogy legalább is azt kell várnunk, amit egyébként kilátásba is helyeztek, hogy a rendeletnek hivatalos helyről jövő magyarázata közzé fog tétetni. Ezt várják a hitelezők, adósok, jogiés egyéb képviselők egyaránt. SZ,J[; \^J] kamatrendeletek. A 180/1932. M. E. számú rendelet módosította az 5610/1931. M. E. számú rendelet 7. §-át, amely szerint a bírói úton érvényesíthető kamatnak az Országos Hitelügyi Tanács által megállapított legmagasabb mértéke a Magyar Nemzeti Bank mindenkori váltóleszámítolási kamatlábának másfélszeresét nem haladhatja túl. A 180/1932. számú rendelet szerint ez nem nyer alkalmazást akkor, amikor a Magyar Nemzeti Bank váltóleszámítolási kamatlába 8%nál alacsonyabb. — Vagyis a maximális kamatláb akkor sem kevesebb, ha a Magyar Nemzeti Bank leszállítaná a kamatlábat 8% alá. A 450/1932. M. E. számú rendelet közli az Országos Hitelügyi Tanács 1932. január 21. napján tartott ülésében hozott a kamatláb magasságát megállapító rendelkezéseit. Ez mindjárt aktuálissá teszi a fenti rendelkezést, amennyiben az 5610/1931. számú rendelet 6. §-ának azt a rendelkezését, amely szerint a bírói úton érvényesíthető kamat legmagasabb mértéke 12% volt, általában a tőkének évi 11%-ában állapította meg. Vagyis az a hitelező, aki nem tartozik pénzintézetek körébe, legfeljebb 11% kamatot érvényesíthet. A Pénzintézeti Központ körébe tartozó intézetek kamatlábát ez a rendelet részletesen állaI pítja meg és pedig úgy a tartozások, mint a követelések után szedhető s adható kamatokat. , Választott bíróság és rendes bíróság versenyperekben. A Kereskedelmi Jog mult évfolyamának több számában rámutattunk azokra az anomáliákra, amelyek a kamarai választott bíróság ítélkezéseiben fennforognak és amelyek arra a meggyőződésre indítottak, hogy a kamarai választott bíráskodás mai formájában fenn nem maradhat. Azt is hangoztattuk, hogy feleslegesnek tartjuk a választott bíráskodást, minthogy a rendes bíróságnak ítélkezésében legalább is oly kommerciális szellemet láttunk megnyilvánulni, mint a kamarai ítéletekben; úgy hogy teljesen felesleges, hogy az alpereseket odakényszerítsük egy