Kereskedelmi jog, 1931 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 3. szám - Részvényjogunk reformjáról [1. r.]

46 KERESKEDELMI JOG 3. sz. bírói karban az az önfeláldozó, odaadó, vakítóan tisztaerkölcsű fényben ragyogó szellem uralkodik, amelyet Bubla Ferenc nem szavakkal, nem frázisokkal, hanem komoly alkotó tettekkel juttatott kifejezésre. A Kereskedelmi Jog, amelynek főszerkesztését 1917 szeptember havában vette át, igaz kegyelettel adózik Bubla Ferenc emlékének és állandóan követni fogja az ő nemes példaadását. Részvényjogunk reformjáról. Irta: Dr. Túry Sándor Kornél egyetemi tanár. I. Közkeletű igazság, hogy a részvénytársaság (rtg.) jogviszonyainak a rendezése elsősorban nem jogi, hanem gazdasági probléma, amelynek jó, vagy kevésbbé jó megoldása korántsem jogászi szempontból kifogástalan törvény-szakaszoknak bármily művészi tökéletességgel véghezvitt megkonstruálásától függ, hanem annak az alapvető princípiumnak a felismerésétől, hogy a jog nem öncél, hanem csupán az életnek szolgálója. Ezt az elvet az rtg.-ra alkalmazva, helyesnek kell elfogadnunk azt a megállapítást, amelyet az új német részvényjogi törvénytervezet (Entwurf eines Gesátzes über Aktiengesellschaften und Kommanditgesellschaften auf Aktién; rövidítve a következőkben: E.) nagynevű kodifikátora Schlegelberger oly találóan fejezett ki, mondván, hogy egy rész vény jogi törvény annál jobb, mennél kevesebb alkalmat ad arra, hogy annak egyes rendelkezéseiről disputáljunk. (Jur. Wochenschrift 1930. 34 35. sz. 2617. í.) Ahhoz viszont, hogy a megalkotandó részvényjogi törvény ilyen legyen, arra van szükség, hogy erőinket ne a részletek aprólékos kicsiszolására forgácsoljuk, hanem lássuk meg a nagy elvi problémákat, mert csupán ezeknek a helyes megoldása útján biztosítható, hogy a törvény az érintett kívánalomnak megfelelő lesz. A részvényjogi kódexre ugyanis talán inkább áll, mint bármely más kodifikatorus alkotásra az, hogy alig lehet a részletek tekintetében benne oly rendelkezést megállapítani, amely annyira tökéletes lenne, hogy ellene jó okkal ne lehetne egy vagy más ellenvetést felhozni. Ha pedig ez így van, úgy a reform megvitatásánál vissza kell térnünk a kiinduló pontra, amelyből a részvényjog újjáalkotására irányuló mozgalom a háborút követő években kezdetét vette a külföldön éppen úgy, mint nálunk s meg kell tisztítanunk az így felfedett alapproblémát, vagy problémákat azoktól a többé-kevésbbé lényeges, de a nagy elvi kérdésekhez viszonyítva jelentőségükben mindenesetre eltörpülő kérdésektől, amelyek az egyre nagyobb és nagyobb területre kiszélesedő vita hevében a vázra reárakódtak, s amelyek a tisztánlátást elhomályosítani alkalmasak. A munkát tehát koncentrálnunk kell az igazán lényegesre avégett, hogy az alárendeltebb jelentőségű kérdések feletti amúgy is problematikus értékű vitával ne veszélyeztessük az elfogulatlan megítélés eredményességét. És éppen ez az a vonatkozás, amelyben a reform-kérdéssel kapcsolatban a jogászra is nagy feladat vár. Félreérti ugyanis a jognak a hivatását az, aki a gazdasági életnek és a jognak fentérintett viszonyából azt a következtetést kívánja levonni, hogy a jogász feladata kimerül a technikumban, a gazdasági körök által fixírozott tételeknek szakaszokba foglalásában. A gazdasági körök igenis rá tudnak mutatni arra, hogy melyek azok a kérdések, amelyekben ők a fennálló jog hiányát látják és hogy szükségesnek, lehetségesnek, célszerűnek, vagy éppen keresztülvihetőnek tartják-e s ha igen, mily irányban a fennálló jogállapot megbolygatását. Ámde annak a megítélése, vájjon az általuk számtalan színnel és színárnyalattal kirajzolt vázlatban melyik szín a domináló, vagyis éppen a koncentráció munkája, meggyőződésem szerint mégis csak jogászi feladat. Az E. legnagyobb érdemét és jelentőségét én éppen abban látom, hogy eme koncentrációs munkának helyes ellátásához nagy mértékben járult hozzá. A koncentráció eredményeként ugyanis két nagy kérdéskomplexum az, amelyeknek tárgyi jelentőségüknél fogva a megvitatás homlokterébe kell kerülni: az egyik a rtg. nyilvánosságának a kérdése, a másik a részvényesek viszonya a vállalat vezetőségéhez. S valóban, ha kissé közelebbről szemügyre vesszük azokat a reformjavaslatokat, amelyeket az E. felölel — amelynek általános indokolása jogos büszkeséggel emeli ki, hogy a Tervezet figyelembe vette mindazt a hatalmas szellemi munkát, amelyet eddig a rtg.-al és a részvényjog reformjával kapcsolatban teljesítettek — nyomban szembetűnik, hogy a vállalat finanszírozását szolgáló, a rtg. tőkefelszívó képességének fokozása érdekében megállapított javaslatokat nem tekintve, (v. ö. az Indokolásnak ,,Finanzierungsfragen" címet viselő 7. pontját), a szóbanlevő javaslatok két nagy csoportba oszthatók be. Az egyikbe azok a javaslatok tartoznak, amelyek a vállalatnak és szerveinek a viszonyát a nyilvánossághoz, a másikba pedig azok, amelyek ugyanezt a kérdést a vállalat tagjaihoz tárgyazzák. Az első csoportba tartozó kérdés-komplexum hazai jogunk reformja szempontjából is alapos megvilágításban részesült az E. publikálása óta,1 miért is a következőkben csupán a második csoportba tartozó kérdéskomplexum jelentőségével kívánok foglalkozni részvényjogunk reformja szempontjából. 1 L. különösen Glücksthal: A részvénytársaságok nyilvános számadása „Polgári jog" könyvtára 7. füzet.