Kereskedelmi jog, 1931 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 1. szám - A váltó kiállítása és alakja a genfi egységes törvény szerint

6 KERESKEDELMI JOG 1. sz. idegen váltóban foglalt fizetési meghagyás lényegét az ige: fizessen" (payez) alkotja s ehezképest az idegen váltó érvényességéhez az szükséges, hogy annak szövegében a „váltó" és a „fizessen" szavak ugyanazon a nyelven forduljanak elő.7 Ez a megoldás a gyakorlat igényeit mindenesetre kielégíti, mert a többnyelvű váltó rendszerint úgy fog keletkezni, hogy a nyomtatott űrlapot más nyelven fogják kitölteni, mint amilyen nyelvű a nyomtatott szöveg. Kétségtelen azonban, nézetem szerint az is, hogy a konferenciának az egységes törvény szövegében ki nem fejezett álláspontja a nemzeti bíróságokra nem lesz feltétlenül kötelező, így különösen nem tartanám helyesnek, ha az egyébként egy nyelvű váltó érvényességét a bíróság megtagadná pusztán azon az alapon, hogy abban a „fizessen" szó más nyelvű, mint a szöveg többi része. Előfordúlhat nevezetesen, hogy a már kitöltött saját váltót a kibocsátó még a kiadás előtt idegen váltóvá alakítja át és a külföldi intézvényezett nevének leírása után véletlenül az illető nyelvén írja a kihúzott „fizetek én" szavak helyébe a „zahlen Sie'" szavakat. Ebből a váltójogi hatály megtagadása az egységes törvény szövege mellett annál kevésbbé következhetik, mert a két idegen szó közbeiktatásával az eredeti nyelv nyilván nem szűnt meg a váltó szerkesztésében használt nyelv lenni. 2. A 4. cikkben (amelynek más vonatkozású módosításaival még fogok foglalkozni) a genfi egységes törvény a „iieu" (hely) kifejezést a „localité" (helység) kifejezéssel helyettesítette, annak kidomborításául, hogy a cikkben földrajzi helyekről van szó.s Ezzel szemben a váltó fizetési helyének (1. c. 5. p., 2. c. 3. bek.) és a kiállítás helyének (1. c. 7. p., 2. c. 4. bek.) megjelölésére továbbra is a „lieu" kifejezés maradt alkalmazásban. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a fizetés és a kiállítás helyének nem kell szükségképen valamely földrajzi hely pontos megjelölésével feltüntetve lennie. Ennek folytán az egységes törvény sem teszi tárgytalanná a helymegjelölés' körében felmerült értelmezési vitákat." Nézetem szerint azonban nem lehet a szóhasználatból még arra a következtetésre sem jutni, hogy a fizetés és a kelet helyének megjelölését mindenben azonos elvek szerint kell megítélni. Kétségtelennek tartom, hogy a kelet helye tekintetében a helymegjelölés kellékét sokkal enyhébben 7 A konferencia tárgyalásának anyagát Asztalos Jenő min. tanácsos úr őméltósága szívességéből volt alkalmam megismerni. 8 A „commune" kifejezést azért nem fogadták el, mert ez olyan közigazgatási jogi műszó, amely minden államban ismeretes. 9 L. Nagy F.: A magyar váltójog kézikönyve 6. kiad. 27. §. 158. 1., Kuncz Ö.: Ker. és váltójog 2. kiad. II., 342. 1., Bozóky: Magyar váltójog 205. 1. lehet megítélni, mint a fizetési hely kellékét. A fizetés helyének ugyanis úgy kell meghatározva lennie, hogy a meghatározott helyen a váltócselekményeket foganatosítani lehessen. A kiállítás helye tekintetében ily kívánalmat nem lehet felállítani. Érvényes lesz^ tehát az Óceán közepén kiállított, a Brémen fedélzetéről vagy a Zeppelin gondolájából keltezett váltó és a bíróság — a végrendelet tekintetében kialakult gyakorlattal összhangban — bizonyára érvényesnek ismerte volna el a tábori postai számmal keltezett váltót, míg ugyanezek a hely megjelölések, mint fizetési hely megjelölések nem állják meg a helyüket. A most tárgyalt jogszabályértelmezési kérdésben tehát a genfi egységes törvény sem új vitakérdést nem hozott, sem az eddigi értelmezéseké5: tételes erőre nem emelte. 3. Nincs módosítás a kibocsátó aláírására vonatkozó szövegben (1. c. 8. p.) a konferencia azonban a „signaiure" kifejezés értelmezése tekintetében a japán delegátus felszólalása alapján1" azt az álláspontot foglalta el, hogy a kifejezés tág értelemben, minden olyan materiális jelzés összefoglaló meghatáíozására van alkalmazva, amely a kiállítás országában fennálló szokás szerint arra a célra szolgál, hogy a jelzést alkalmazó személyt identifikálni lehessen. Ezzel az értelmezéssel kérdésessé válik az eddigi bírói gyakorlatnak az az álláspontja, hogy az aláírást annak bélyegző útján alkalmazott facsimiléje nem pótolhatja és tárgytalanná válik a 307. sz. E. H. alapjául szolgáló az a grammatikai értelmezés is, amely az aláírás szóból a kibocsátói aláírás mikénti elhelyezésére is kötelező szabályt vezetett be. Nem lehet azonban akadálya annak, hogy a genfi egyezmények alapján készülő magyar törvénybe kifejezett rendelkezés vétessék fel arról, hogy nálunk is alkalmas az identifikálásra. Egy ily irányú kifejezett rendelkezéssel elejét lehetne venni a bírói gyakorlat kezdeti ingadozásának; s amellett egy ilyen becsű jogszabály arra is felhívná a bíró figyelmét, hogy külföldön kiállított váltó tekintetében esetleg más szabályt kell alkalmaznia. 4. Nem egészen következetes a genfi egységes törvény megalkotása a telepített váltó tekintetében. A hágai szabályzat 4. cikke a francia felfogásnak megfelelően a személykülönbségre helyezte a súlyt és a telepített váltó alatt azt az esetet értette, amikor a váltó harmadik személynél fizetendő, akár az intézvényezett lakóhelyével azonos, akár attól különböző helyen. A németek azután rámuíl' Japánban a váltót nem szokás aláírni, hanem a nevet tartalmazó szöveg alá bizonyos olyan bélyegző lenyomatát alkalmazzák, amely a bélyegző (pecsét) alkalmazójának személyazonosságát igazolja. Ennek a szokásnak a honorálása a Japán részéről való pararálásnak egyenesen előfeltétele volt.