Kereskedelmi jog, 1930 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 3. szám - Kereskedelmi joggyakorlatunk az 1929. évben

3. sz. KERESKEDELMI JOG 59 A társasági jog körében mindig a részvény- ; társaságok joggyakorlata bír a legnagyobb érdekességgel. Minthogy erről, miként bevezetőben említettük, külön cikkben fogunk foglalkozni, itt ezt elhagyva felhívjuk a figyelmet a P. IV. 7859 1928. számú ítéletre (K. J. 10.), amelyben a Kúria a K. T. 62. §-ával szemben, amely kimondja, hogy az alkalmi egyesülések a kereskedelmi társaságokról szóló határozatok alá nem esnek, s mint ilyenek perképességgel sem bírnak, azt vizsgálja, hogy az ilyen alkalmi egyesülések, különösen kartellek nem minősülnek-e a K. T.-ben szabályozást nem találó be nem jegyzett keres- i kedelmi jellegű társulásnak? — Minthogy pedig azt látta, hogy az alperesi társulás saját cége alatt valósággal kereskedelmi ügyleteket köt és alapszabályszerű megállapodás értelmében működik, irodája fenntartása végett tagjaitól pénzbeli hozzájárulást szed, és a megállapodásellenesen eljáró tagjaitól kötbért és bírságot hajthat be és szabályozza a tagok összességének az egyes tagok irányában való perbeli képviseletét is, a Kúria megállapította, hogy az ily alkalmai egyesülés perképességgel bíró jogi személy. A kamat kérdésében a Kúria 33., 34., 35. számú jogegységi döntvényei megszüntették a nagy bizonytalanságot. Az átértékelés (valorizáció) körében már mult évi összefoglalásunkban rámutattunk arra a tendenciára, mely a Kúria ítélkezésében mutatkozik, hogy t. i. az átértékelési törvény (1928. XII.) szigorú rendelkezésein túltette magát, amidőn kimondta, hogy a Városi vízmű, illetve az ezt kezelő városi világítási vállalat a városnak gazdasági célú vállalata, s tehát erre nem nyer alkalmazást az átértékelést kizáró 6. §. (P. II. 2853/1926. — K. J. 1.); s amely a vasúti raktárépület felépítéséből származó vállalkozói követelést egyenlő jelentőségűnek vette a vételárköveteléssel és ez alapon kimondta a lOCKv -os átértékelést. (P. IV. 2321 1928. — K. J. 2.) — A törvény értelmében a váltón alapuló pénztartozás ki van véve az átértékelésből, ellenben a Kúria kimondta az alapul fekvő jogügyletből eredő pénztartozás átértékelését. (P. VII. 9262;1927. — K. J. 1.; ugyanígy P. VII. 1901/1928. — K. J. 4.). — Általános szabály ugyan, hogy a hitelező részletteljesítést elfogadni nem köteles; azonban az átértékelés körében fejlődött ki a rendkívüli gazdasági viszonyok által indokolt az a szabály, hogy a hitelező a részletteljesítés visszautasításával a pénzromlás veszélyét az adósra nem hánthatja át és a követelésre névértékben felajánlott összeget, ha az mindjárt csak részteljesítésül szolgál is, kellő indok nélkül nem utasíthatja vissza(P. VII. 2196 1928. — K. J. 4.) A megrendelések gyűjtéséről szóló tilalom (1900: XXV. t.-c. 1. §•) csak a megrendelőt köti, vagyis a tilalom ellenére létrejött üzlet hatálytalanságára csak a megrendelő hivatkozhatik, míg ellenben a megrendelést gyűjtő kereskedő a teljesítést ez alapon nem tagadhatja meg. (P. VII. 1607 1928. — K. J. 3.) Sokkal fontosabb ennél a kijelentésnél az ítéletben kimondott az a jogszabály, hogy az eredeti semmiség a megrendelő utólagos elismerése által kireparálható. — A Kúria ugyanis az adott esetben abból a tényből, hogy a megrendelő a leszállított molorekét megfelelő kipróbálás után átvette és azt hónapokon át magánál tartotta, azt a jogi következtetést vonta le, hogy ezen faktum konkludens az eredetileg hatálytalan jogügyletnek utólag érvényes módon joghatályosnak elismerését jelenti. — A Kúria ezen megállapításban nemcsak incidentalis álláspontot foglalt el, hanem határozottan kifejtette, hogy ez az ítélet nem áll ellentétben a Polgári jogi határozatok Tárában 450. szám alatt felvett P. 1455 1914. számú ítéletével, amely kimondta, hogy a bíróság hivatalból észleli a hatálytalanságot akkor is, hogy ha a megrendelő az ügyletet meg nem támadta. A közvetítői díj tekintetében több határozatot találunk, amelyek nem minden tekintetben fedik egymást. Míg a P. VII. 9152/1927. számú ítélet (K. J. 3.) előfeltételül tűzi ki a kölcsönügylet utáni provízió követeléshez, hogy a kölcsönösszeg leszámoltatott és a kölcsönt kérő azt felvette legyen; addig a P. II. 1466/1929. számú ítélet (K. J. 8—9.) kimondja, hogy az utazót vagy ügynököt a jutalék megilleti, ha az általa közvetített ügyletet a megbízó elfogadta s a megkötött ügyletnek az utazó vagy ügynök hibájára vissza nem vezethető esélyei az ő ügynöki jutalékigényét nem befolyásolják. — Az 1922 : XII. t.-c. 34. §. taxatíve felsorolja azokat az iparokat, amelyek megkezdése és gyakorlása engedélyhez van kötve. — Ezek között szerepel (19. pont) a pénzkölcsönt közvetítő ügynökség is. Ez a szabály azonban csak a hivatásszerű közvetítésre áll, míg ellenben nem olyan esetre, ha valaki ellenszolgáltatás kikötése mellett ugyan, de nem hivatásszerűen, hanem alkalomszerűen vállal pénzközvetítést, miért is a jutalékigénye e részben fennáll. (P. VII. 3558/1928. — K. J. 6.) — Követelhet-e az ügynök províziót, ha a meghatározottnál olcsóbb vételár éretett el? A Kúria szerint (P. VII. 7317/1928. K. J. 11.) — nem. (Mai számunkban közlünk az angol bírói joggyakorlatból egy esetet, mely szerint ily esetben is követelhet az alkusz közvetítési díjat.) Váltónak az alapügylettől való függetlenségére vonatkozik a Kúriának P. VII. 4797' 1928. számú ítélete (K. J. 10.), mely szerint valamely váltójogi kötelezettség keletkezésének nem jogi előfeltétele, hogy az valamely érték adásán alapuljon.