Kereskedelmi jog, 1930 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 3. szám - Kereskedelmi joggyakorlatunk az 1929. évben

58 KERESKEDELMI JOG 3. sz. például bűnügyi eljárás megindításának ki­látásba helyezése nem képez jogellenes kény­szert. (P. II. 62/1928. — K. J. 6.) Általános jogszabályok kiterjesztő értel­mezésével mondta ki a Kúria (P. IV. 1667/ 1928- — K. J. 4.), hogy aki szerződéses nyi­latkozatának megtételénél tévedésben volt, nyilatkozatát abban az esetben is megtámad­hatja, ha a tévedést nem a másik fél okozta, amennyiben a másik félre aránytalan nyere­ség háromolnék. A megtévesztésnek magával az ügylet lé­tesítésével kell kapcsolatosnak lenni, hogy ez alapon az ügyletek érvényessége megtámad­ható legyen; ellenben ha a megtévesztés csak az ügylet lebonyolításában jelentkezik, ez csak az ügylet nem kellő teljesítéséből szár­mazó jogok érvényesítésére nyújthat alapot, mely jogok közé azonban az ügylet érvény­telenítése és az in integrum restitució nem tartozik. (P. IV. 5297/1928. — K. J. 6.) Turpis causa esetén, tehát az üzleti tisz­tességbe és a jó erkölcsökbe ütköző szerző­dés semmis, s annak joghatása nincs; (P. IV. 1879/1929. — K. J. 8—9.) és turpis causa bilaterális esetén a teljesített szolgáltatás csak jogtalan gazdagodás esetén térítendő vissza. (P. IV. 7858/1928. — K. J. 11.) A K. T. 24. §. értelmében, aki valamely cég bitorlása által jogaiban sérelmet szenved, követelheti, hogy a bitorló a cég további hasz­nálatától eltiltassék. — A Kúria e §. értelme­zésében mind liberálisabb álláspontot foglal el; és míg korábban csak a bejegyzett cégek­nek, később a be nem jegyzett cégeknek, a legújabb esetben már a nem kereskedőnek is megadja a cég jogosulatlan használója elleni oltalmat, amennyiben a jogosulatlan cég hasz­nálata által jogaiban sérelmet szenved. (P. IV. 7421/1928. — K. J. 7.) Ez mindenesetre az 1923. V. t.-c. 7. §-ának a cégoltalmat a helyi és alaki korlátozásoktól ment szabályozásában leli magyarázatát; mert a versenytörvény az elismert cégnek oltalmat ad oly céghaszná­lattal szemben is, melyet valaki nem ugyan­azon helyen folytat, amennyiben az újabbi cége a versenytárséval összetéveszthető. — Jelen döntés azért is érdekes, mert az adott esetekben felperes versenytársi minőségét nem tudta igazolni, úgy hogy a bíróság nem a Tvt., hanem a K. T. alapján döntötte el a vitát. Az üzletátruházás körében figyelmet érde­mel az a döntés, hogy nem minden, a kény­szeregyességi eljárás folyama alatt történt üzletátruházás zárja ki az átvevő felelősségét; hanem csupán a Cs. k. k. e.-ről szóló rendelet 31. §. 2. bekezdése alapján, vagvis az egyes­ség értelmében létrejött üzletátruházás esetén, míg egyébként az üzletátruházás szabályain semmi változás nem történik. (P. VII. 6111/ 1928..— K. J. 9—9.) A főnök és alkalmazott jogviszonyában sok vitás kérdést eldöntött a Kúria jogegy­ségi tanácsának most hozott 40., 41. és 42. sz. polgári döntvénye. — (Lásd Hazai joggyakor­lat részben mai számunkat). — Vitára adott alkalmat az a kérdés, hogy ha az alkalmazott a törvényes felmondási időre járó fizetésén felül a szolgálati szerződésben kikötött és még le nem járt egész szolgálati időre kívánja igényét érvényesíteni, vájjon ez esetben is érvényben van-e az Ipartörvény 97. §. alap­ján kialakult gyakorlat, mely szerint az alkal­mazottnak az illetményhez joga van tekintet nélkül arra, hogy kár érte-e vagy nem? A Kúria (P. II. 5332/1928. — K J. 1.) kimondta, hogy ez esetben az alkalmazott követelése mint kizárólagos kártérítési követelés jelent­kezik. — Ebből pedig következik, hogy az alkalmazottnak kell igazolni a kárt; valamint az is, hogy az alkalmazott is tartozik kárának minél kisebb terjedelemre való szorítására nézve közrehatni, és máshol hivatásának meg­felelő munkát vállalni. — A munkakörhöz való igény tekintetében a Kúria kimondta (úgy mint régebben), hogy az üzletmenet oly ked­vezőtlen alakulása, mely létszámcsökkentést tesz szükségessé, kellően indokolja az alkal­mazottnak más működési körbe való beosz­tását. (P. II. 1184/1928. — K. J. 6.) — A remuneráció kérdésében kimondta a Kúria (P. II. 3445/1928. — K. J. 7.), hogy a kifeje­zett kikötés nélkül bár, de rendszeresen jut­tatott remuneráció a fizetés kiegészítő részévé válik; annál inkább, amennyiben a munkaadó akár a szolgálati szerződés megkötésekor, akár utóbb magát a remuneráció fizetésére kötelezi; még az esetben is, ha ennek összege vagy mértéke előre meghatározva nincs; mert ily esetben a remuneráció elveszti ajándék jellegét és kötelezettséggé válik. (P. II. 701/ 1928. — K. J. 6.) — A felmondási idő tekin­tetében kimondta a Kúria, hogy az ügyvédi irodavezetőt legfeljebb 6 havi felmondás illeti meg (P. II. 2607/1929. — K. J. 10.), mely ha­tározat mindenesetre összehasonlítandó a Kú­riának 42. számú polgári döntvényével, mert az adott esetben is nagy irodának ügyvédi irodavezetőjéről volt szó. — Gőzmalmi fő­molnárra kimondta a Kúria, hogy az nem ke­reskedelmi alkalmazott, hanem fontosabb teendőkkel megbízott iparossegéd, amin nem változtat a fizetés mikéntje, sem pedig az el­nevezés; úgy hogy reá az 1910/1920. M. E. számú rendelet nem alkalmazható. (P. II 409/1928. — K. J. 7.) Az alkalmazottak nyugdíj átértékelése kérdésében a Kúria említésre méltó újabb határozatot nem hozott, amely a régi állás­foglalástól eltért volna, úgy hogy e tekintet­ben hivatkozunk dr. Berezel Aladárnak a K. J. 3. számában ,,A Kúria munkaügyi taná­csának 1928. évi gyakorlata" cím alatt meg­jelent kimerítő és kitűnő ismertetésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom