Kereskedelmi jog, 1930 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 1. szám - A részvényesek osztalékjoga

16 KERESKEDELMI JOG 1. sz. ellenkezőleg: e tekintetben az alapszabályokat — legalább betű szerint — korlátlan intézkedési jogkörrel ruházza fel. Vizsgáljuk tehát, vájjon a Kúria határozata a K. T. rendelkezéseivel szemben, vagy mondjuk: a K. T. rendelkezésein túlmenve megfelel-e a részvényjog alapelveinek. Vizsgálat tárgyává teendő elsősorban, vájjon az osztalékhoz való jog az u. n. különjogok közé sorozható-e. A részvényesi különjogok tudvalevően a részvényesnek részvényesi minőségéből folyó azon törvény vagy alapszabály által biztosított jogai, amelyektől a többség semmiféle intézkedése meg nem foszthatja.1 Az e részben irányadó jogszabály ugyanis az, hogy mindazon részvényesi jogok, amelyek ebbe a kategóriába nem tartoznak, az alapszabályok keretein belül és a törvényben előírt feltételek mellett a részvényestöbbség által megszoríthatok. A részvényesi külön jogok fenti körülírása természetesen merőben formális és egyáltalán nem adja meg a feleletet a kérdés lényegére, nevezetesen arra, hogy melyek azok a jogok, amelyektől a többség az egyes részvényest semmi körülmények közt sem foszthatja meg. A jogtudomány erre vonatkozólag mai napig sem jutott megnyugtató megoldásra; az egyes elméletek, amelyeknek egész légióját találjuk,2 vagy beérik többé-kevésbbé formális definícióval, vagy pedig nem tudnak oly általános érvényű meghatározást konstruálni, amely a fogalom kritériumait kimerítően és minden esetre kiterjedően felölelné. E dolgozat kereteit messze túlhaladná a különböző különjog-elméletek ismertetése s így azok közül csupán néhánynak kiemelésére szorítkozunk. Laband' a részvényesi különjogoknak az általunk jelzett értelemben való fennállását tagadja; szerinte a részvényesnek csak azon, egyszersmind részvényesi minőségéből is folyó jogai tekintendők érinthetetlen különjogoknak, amelyek az alapszabályok vagy külön jogügylet alapján nem valamennyi részvényest, hanem egyes privilegizált részvényeseket illetnek meg. Azok a jogok, amelyeket a ma uralkodó általános felfogás megtámadhatatlan különjogoknak tekint s amelyek valamennyi részvényest megilletik, Laband szerint nem tekinthetők különjogok1 A részvényjogi terminológia általában ezeket a jogokat érti ,,különjogok" alatt; nem pedig azokat a külön jogokat, amelyek egyes társasági tagokat a többi tagoktól eltérően a társasággal szemben megilletik. Ez utóbbi értekemben használja a kifejezést a Mtj. 61. §-a és — általános felfogás szerint — így értelemezendő a BGB. 35. §-ának „Sonderrecht" kifejezése is. " Lásd ezek részletes ismertetését: G. Bachmann: Die Sonderrechte des Aktionars. Zürich: Sohultess, 1902.; J ,G. Egger: Das Dividendenbezugsrecht des Aktionars. Zürich, 1924. 3 Der Begriff der Sonderrechte nach deutschem Reichsrecht. Hirtohs Anmalen des deutschen Reidhs 1874, — 1499 s k. U. nak, mivel azok szerinte nem öncélúak, hanem csak a társaság érdekében statuáltattak; ,,síe sind nur — mondja — das notwendíge Resultat, der Reflex der Verfassung der juristischen Person". Ezzel szemben Lehmann4 elismeri a minden egyes részvényest megillető, érinthetetlen különjogok létezését, definiciója azonban már csak túlságos elaszticitása miatt sem nyúií megnyugtató megoldást. Szerinte azok a részvényesi jogok tekintendők különjogoknak, amelyek híjján az átlagrészvényes nem szánná rá magát, hogy a részvénytársaság tagjává legyen; ,,die für den Durchschníttsaktionár von solcher Wichtigkeit sind, dass er ohne sie nícht der Aktiengesellschaft beigetreten wáre". E definició elégtelensége nyilvánvaló, ha meggondoljuk, hogv a fogalom meghatározását egy merőben szubjektív momentumra alapítja. Staub-Pinnerr° a részvényesi különjog kritériumát abban látja, hogy annak megsértése ellenkezik a részvény jog alapelveivel, különösen a részvényesek egymásközti egyenlőségének elvével, továbbá azon jogokkal, amelyek a részvényest a részvénytársaság nyereségében való részesedés és a részvénytársaság vezetése tekintetében megilletik. A Staub-Pinner féle kommentár maga is érzi definíciójának hiányosságát; „auch diese Fassung gibt keine sichere Entscheidung im Einzelfall" — mondja; mégis úgy érzi, hogy sikerült a kérdés megoldásának alapjául egy — a Lehmann szubjektív momentumánál szilárdabb — objektív momentumot találnia. Nem veszi azonban észre, hogy definiciója merőben formális, mert hiszen a fogalom tudományos definíciójának éppen annak megállapítása lenne főfeladata, hogy melyek a részvényjognak ezen alapvető elvei. Lehmann defniciójából indul ki Egger,6 midőn a különjog lényegét a következőképpen írja körül:; „Soweit ein Recht den Beitrittsgrund des Aktionars, Erhaltung des Kanítals und Erzielung eines Ertrages, verwirklicht, ist es Sonderrecht". Ez a meghatározás, miután a Lehmann-féle szubjektív kiindulóponthoz konjunktíve még két momentumot fűz, a szubjektív alaphátrányait, ha nem is küszöböli ki, de valamelyest letompítja, kimerítőnek azonban egyáltalán nem mondható. így pl. általánosan elismert részvényesi különjog az, hogy a részvényes betétének felemelésére nem kényszeríthető; erre azonban az Eggerféle definició nem illik rá. A részvényesi különjog tudományos defi4 Das Recht der Aktiengesellschaften. II. Band. Berlin: Heymann, 1904. _ 205—206. 11. 5 Komentar zum Handelgesetzbuch. I. Band II Háfte.XI. Auflage. Berlin—Leipzig: de Gruyter 1921 — Anim. 9. ad §. 250. 6 I. m. 52. .