Kereskedelmi jog, 1930 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 1. szám - A részvényesek osztalékjoga

1. sz. KERESKEDELMI JOG 17 rációjának különleges nehézsége nyilván onnan ered, hogy a különjog fogalma merőben legális kategória s így a ..tudományos" definíció sem vállalkozhat egyébre, mint arra. hogy a különjognak valamely fennálló jogrendszerben elfogadott körét meghatározza. A különjog a törvényből nyeri létét s ennek megfelelően a különböző jogrendszerek különböző különjogokat statuálhatnak; elképzelhető, hogy egyik jogrendszer különjogként ismer el olyan jogot, amely felett egy másik jogrendszer szerint a közgyűlés többsége szabadon rendelkezik. Miként fentebb már reámutattunk, a K. T. szerint a részvényesnek az osztalékhoz való joga különjognak nem tekinthető: amint, hogy a német HGB. 213. §-a is csupán a K. T. 163. §-ában körülírt jogot biztosítja a részvényes számára. S hogy fenti különjogelméletek mennyire nem kielégítők, arra legjobb példa éppen az osztalékhoz való jog természetének kérdése. Akár a Lehmann vagy Egger elasztikus szubjektív elméletét, akár Staub-Pinner formális definícióját vesszük alapul, az osztalékhoz való jog különjogként jelentkezik. Mert vájjon lehet-e kérdéses, hogy az átlagrészvényest, főleg a részvénytársaság nyereségében való részesedés indítja részvényvásárlásra s hogy a részvényesnek a haszonban való részesedése megfelel a rész vény jog alapelveinek?! És mégis: az osztalékhoz való jog sem a magyar, sem a német törvény szerint nem tartozik a részvényesi különjogok közé. Az Egger-féle definíció megszorításai persze mit sem változtatnak a kérdés lényedén; feltételes különjog nincs, a különjog fogalmával ellenkezik, hogy az csak bizonyos feltételek fennforgása esetén vétessék figvelembe. Ha Egger azt mondja, hogy az osztalékhoz való jog különjog, de csak amennyiben a részvénytársasáé céljainak előmozdítását („Erhaltung des Kapitals und Erzielung eines Ertrages") nem gátolja, ezzel beismeri, hogy az nem igazi különjog. Mert abban aztán — Labandétól eltekintve — fent ismertetett elméletek közt nincs eltérés, hoq'y különjognak az olyan részvényesi jogot tekintik, amelytől a részvényes semmi körülmények közt sem fosztható meg. De lege lata tehát az osztalékhoz való jog nem különjog és nagyon nyomós indokok támasztják alá azt az álláspontot, amely de lege ferenda sem tartja azt kívánatosnak. Kétségtelen azonban, hogv az osztalékhoz való jog a részvényesnek olv eminenter fontos tagsági joga, amely a legmesszebbmenő védelemben részesítendő. A törvény betűje szerint tehát a többségnek módjában állna a részvényeseknek a nyereségben való részesedését teljesen meghiúsítani s ezzel a kisebbséget „kiéheztetve" ezt esetleg arra kényszeríteni, hogy részvényein aránytalanul olcsó áron legyen kénytelen túladni. „A többség azonban — mondja Kuncz Ödön' — az osztalékjog tekintetében önkényesen nem járhat el. Minden egyes részvényes a bíróság előtt keresettel megtámadhatja azt a közgyüléshatározatot, amelyük az osztalékról a társasági céllal ellentétbe jőve rendelkezik (pl. nyereségre alakult részvénytársaságnál kizárja a részvényeseket a nyereségrészesedésből), b) ok nélkül módosítja az alapszabálynak az osztalékjogot megállapító rendelkezéseit vagy c) általában sikanőz és erkölcstelen alapon áll (pl- a többség tisztán azért korlátozza az osztalékjogot, hogy a kisebbséget a társaságból kitessékelje)." A rémet irodalomban is ez az általánosságban elfogadott álláspont: hogy t. i- az osztalék adása vagv nem-adása felett elvben ugyan az alapszabályok rendelkeznek, ezt a rendelkezési jogot azonban erősen korlátozza a társaság célja és a ió erkölcsökelegendő erészben Lehmann* Horrwitz' és Egger1, állásfoglalására reámutatni; Staub7 A magyar kereskedelmi és váltójog vázlata. IIkiadás, L rész. Bpest: Grill. 1928. 399. L — Lényegben ugyanígy: Osztalékjog és fiktív osztalék c. müvében (Bpest: Politzer. 1913. — 36.-38. 11.) és Törvénytervezetének (Bpest: Glóbus, 1926.) indokolásában (289.—290. 11.). ' .,In Ermangelung fester Anhaltspunkte ist... anzunehmen, dass das Dividendenrecht nicht schlechthin zu den unabáaderlichen Einzelheiten gehöre. Eine derartige Annahme würde mit einen geregelten Gescháftsbetrieb unvereinbar sein . . . Auf der anderen Seite ist aber nicht anzunehmen, dass das Dividendenrecht schlechthin der Willkür einer Mehrhe't überlassen Weiben solle ... Wo die Grenze zu ziehen ist, hat das Ernessen des Richters im Einzelfalle zu befinden." [L m. 421-422. 11.) • „Ebenso ist im Zweifel das Dividendenrecht bei Erwerbsakriengesel'schaften wenigstens ein teilweises statutarisches Sonderrecht. insofern als es im Zweifel wohl beschránkt. aber nichtivoll entzogen werden kann." íDos Recht der Generalversommlurgen der Aktiengesellschaften und Kommcnditgesellschaften auf Aktién. Berlin: Vahlen, 1913.-41. 1.). „Durch Erfüllung der Aufgabe der Aktiengesellscbaft wird der Beitrittsgrund des Aktionárs verwirklicht. Wenn wir nun nicht die dem Beitrittsgrunde an sich entsprechenden. sondern die den Beitrittsgrund verwirklichenden Rechte zu Sonderrechte erheben, so ergibt sich. dass diesen Rechten alle Beschránkungen auferlegt werden dürfen, die die Erfüllung der Aufgabe verlangen kann. Soweit es bei der Fundierung der Gesellschaft, den erzieHen Ertrag zur Sicherung des Kapitales und zur Erzielung einer Dividende nötig ist, müssen alle Einschránkungen als zulássig erachtet werden. Uber Einschránkungen hinaus muss sich der Aktionar jede .Modifikation und mhaltliche Gestaltung seiner Rechte. die sich aus der Erfüllung der Aufgabe ergeben, gefallen lassen. Der aus der Erfüllung der Auftfabe fliessende konkrété Inhalt der Rechte ist unentziehbar, womit zugleich gesagt ist. dass an den Rechten alle Einschránkungen und Modifikationen vorgenommen werden können, dio die Erfüllung der Aufgabe fordert." (I. m. 51. 1.)