Kereskedelmi jog, 1930 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 12. szám - Márkacikkek és karteljog

246 12. sz. elvnek merev alkalmazása nehézségeket okoz. Ezért a Kúria 605. sz. elvi határozatát olyannak tekintettem, mely a váltójogi elvek fenntartása mellett, a célszerűség érdekében, hatalmi szóval kíván könnyíteni a váltóbirtokos helyzetén. Kétségtelen ugyanis, hogy a most tárgyalt váltójogi alapelv merev alkalmazása többszörös köztörvényi perlést tesz szükségessé, noha megfelelő módon megoldható a kérdés akként, hogy egyszeri váltóper során a váltóösszeget az összes váltókötelezettektó! behajthassuk. A váltójogi elvek tisztaságának megóvására figyelemmel is megfelelőnek tartanék olyan megoldást, mely szerint „bár váltójogi elv az, hogy az elfogadó egyessége ese tén a többi váltókötelezett csupán az egyességi összeg erejéig felelős a váltóbirtokosnak, mégis célszerűség okából a váltó alapján marasztalandó a többi váltókötelezett is abban az esetben, ha a felperessel szemben az egyességi összeget meghaladóan úgyis felelősséggel tartoznék." Az az érzésem, hogy mikor Bedő Sándor azt a distinkciót tette, hogy a be nem jelentett követelésre nézve a kényszeregyesség elengedő szerződést nem jelenthet, míg a bejelentett követelésre nézve igen, — tehát csak a bejelentett követelésre nézve áll az az elv, hogy az elfogadóval kötött kényszeregyesség a többi váltókötelezettre is kihat; a most említettem korrektura szükségességével is foglalkozott. Ezt a distinkciót nem tartom indokoltnak. A kényszeregyesség minden hitelezőt kötelez, tekintet nélkül arra, hogy követelését bejelentette-e, vagy nem. így a hitelező nem is ,,a jelentkezés tényével vetette magát alá a kényszeregyesség szabályainak, melyek ismeretében tudnia kellett, hogy a megkötendő egyesség nélkülözni fogja az ügyleti szabadságot", hanem a törvény rendelkezésénél fogva hitelezőtársaival egy szervezett hitelezőcsoportot kényszerült alkotni, melyben a hitelezők egymáshoz való viszonyát, az egyezkedés ügyének egymásközt való vitelét, különösen az egyességi ajánlat elfogadása vagy el nem fogadása fölött való szavazás rendjét a törvény szabályozza. Ahogyan pl. a társasági szerződéssel kötelezett társasági tagok egyéb megállapodás hijján a tagok száma szerint, •-— úgy a kényszeregyesség! hitelezőcsoport is a törvényes szabályok szerint megállapított többségi határozat alapján kötnek egyességet adósukkal. A hitelező a jelentkezés tényével csak szavazati jogának gyakorlása iránt való igényét jelzi, de nem veti magát alá a kényszeregyesség szabályainak, mert azok az eljárás megindítása folytán reá már kötelezően kiterjesztettek. A törvény sem a társaságot, sem a hitelezőcsoportot nem kényszeríti egyesség kötésére, csak arra kényszeríti őket, hogy egymás akaratát mennyiben respektálják. Viszont szubjektív szempontból tekintve a dolgot, két magánfél között létrejött elengedő szerződés esetén a hitelező általában véve éppen olyan indító okok folytán tesz elengedő nyilatkozatot, mint a kényszeregyességí hitelezők csoportja. Gazdasági szempontból nézve mindkét fajta elengedés azonos kényszerítő körülmények hatása alatt keletkezik. Egyelőre csak ennyit tartottam szükségesnek elmondani. És csak azt még, hogy hisszük, hogy Káinoki Bedő Sándor még több ilyen értékkel ajándékozza meg a magyar jogtudományt. Márkacikkek és karteljog. Irta: Szenté Andor. Lapunk olvasói előtt ismeretes a kamarai választott bíróságok gyakorlata, mely a márkacikkeknek a gyáros által előírt áron alul való eladását tisztességtelen versenynek minősíti. (Lásd Kereskedelmi Jog 1929. évi decemberi szám.) A piaci áron alul való eladás (Preísunterbieten) az üzleti versenynek megengedett és nélkülözhetetlen eszköze. Tisztességtelenné ez eljárás csak akkor válik, ha erkölcstelen momentumok járulnak hozzá. Ilyen erkölcstelen momentumok: a saját szerződésszegés, más szerződésszegésének kihasználása, a szerződésszegésre rábírás és árúnak kerülőúton való beszerzése.1 Mindez azonban nem vonatkozik minden árúra, hanem csakis az u. n. márkacikkekre, melyek rendszerint ugyanolyan módon, ugyanabban a minőségben és kiállításban és ugyanazon áron kerülnek forgalomba; vagyis ezen árúk „tragen ihren Preis gewissermassen als Kennzeichen und wesentliche Eigenschaft" (Rosenthal Reichsgesetz gegen den unlauteren Wettbewerb.) Márkacikkeknek az előírt áron alul való eladása megtévesztő hatással van a publikumra, mely azt hiszi, hogy az árrontó kereskedőnél minden más árú is olcsóbb és hogy a többi szerződéshü kereskedőnél minden árú drágább. Vagyis az árrontó kereskedő versenytársainak szerződési hűségét használja ki verseny céljából. De a tisztességtelen verseny megállapításának elengedhetetlen feltétele az, hogy minden kereskedő kötelezve legyen az árbetartásra, mert ha nem volna ily ,,íückenloses Reverssystem", úgy az árbetartásra kötelezett és az árakat be is tartó kereskedő reverzálissal nem kötött konkurrensével szemben versenyképtelen volna. A választott bíróságoknak az árrontás kérdésében követett gyakorlata megfelel a Reichsgericht és a francia bíróságok gyakorlatának és mint láttuk, a kérdést kizárólag versenyjogi szempontból bírálja el. Ezzel szemben bizonyos aggodalmak merültek fel a foCallmann: Der unlautere Wettbewerb, Mannheim,