Kereskedelmi jog, 1930 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1930 / 12. szám - A perviteli bizomány kérdéséhez

244 KERESKEDELMI JOG 12. sz. 1 ben az adós a követelés teljesítését megtagadja. Ha tehát a 43. számú polgári döntvény a kereshetőségi jogot ahhoz a feltételhez köti, hogy a hitelező a megbízottat kifejezetten „a követelésnek per útján a saját nevében való behajtására" jogosítsa fel: úgy ez a feltétel voltaképen a fentebb idézett általános szabály érvényesülésének megszorítása, ami azonban pertechnikai szempontból és célszerűségi okokból megérthető. Nincs alapja ezzel szemben Dr. Barát Sándor azon észrevételének, hogy a kereshetőségi jogot a követeléshez való anyagi jog nélkül gyakorolni nem lehet. — Ha ez a szabály fennállhatna, akkor nem illethetné meg feltétlen kereshetőségi jog az engedményest vagy a váltóforgatmányost sem, mert hiszen a gyakorlatban eddig is az engedményezés vagy a váltóforgatmány igen sok esetben csupán a kereshetőségi jog megalapozására szolgált, anélkül, hogy az engedményest vagy a váltóforgatmányost a peresített követelésre vonatkozólag bármilyen anyagi jog valóban megilletné. (Fiduciárius engedmény, v. ö. dr. Alföldy Dezsőnek a Magyar Jogi Szemle XI. évf. 7. számában közzétett cikkét, valamint Dr. Gál Andornak a Polgári Jog VI. évf. 5. számában megjelent cikkét.). Megjegyzendő, hogy az engedményezés alaki kifogástalansága esetében annak anyagi valósága az engedményes által az adós ellen indított perben rendszerint vizsgálat tárgyává sem tehető. A kereshetőségi jog szempontjából tehát nyilván elegendő, ha a követelést érvényesítő fél alaki jogilag igazolt hitelezőként jelentkezik, anélkül, hogy egyúttal anyagi jogi tekintetből is hitelező lenne. (Lásd erről részletesebben Dr. Schuster Rudolfnak a Magyar Jogi Szemle XI. évf. 4. számában megjelent cikkét is.). Már pedig alaki jogi szempontból a kereshetőségi jogot érvényesítő felet a 43. számú döntvény szerinti perviteli megbízás is csak úgy legitimálhatja, mint egy esetleg fiktív engedmény. Nem helytálló dr. Barát Sándornak az az érve sem, hogy az adós nem kényszeríthető perjogi viszonyba olyan harmadik személlyel, akinek perbenállása felett a hitelező egyoldalúan rendelkezik. Eltekintve ugyanis attól, hogy ugyanez a helyzet az engedményezés esetében is fennáll: a bírói gyakorlat mindenkor módot fog találni arra, — és ezt egyébként a döntvény indokolása is kötelezően előírja, — hogy a perviteli megbízás érvényesítése esetében az ellenfél sem anyagi jogi, sem alaki szempontból ne kerülhessen hátrányosabb helyzetbe, mint akkor lenne, ha a hitelező a követelést saját személyében érvényesítette volna. Nem komoly érv az sem, hogy az adós a perviteli bizományossal szemben viszontkeresetet nem támaszthat, csupán beszámítási kifogást, — mert ha az adós által érvényesíteni kívánt ellenkövetelés összefügg a peresített követeléssel, akkor az adós beszámítási kifogás útján amúgyis könnyebben érhet célt, ellenkező esetben pedig viszontkeresetének elkülönített tárgyalását a bíróság az eredeti hitelezővel szemben is bármikor elrendelheti. A perviteli bizomány folytán előállható perjogi kérdések casuisticáját Dr. Alföldy Dezső már idézett cikke kimerítően ismerteti. Az általa adott megoldások kérdésével ezúttal helyszűke miatt sem foglalkozhatunk, ezek helytálló voltára a végleges választ különben is a bírói gyakorlat fogja megadni. Egyik kérdésre nézve egyébként a Kúria máris állást foglalt: amennyiben Dr. Alföldy Dezső álláspontjától eltérően kimondotta, hogy a perviteli bizomány alapján fellépő felperes pervesztés esetében a perköltségekben is a saját személyében marasztalandó. (C. V. 3008 1928. — J. H. IV. 698.). Végezetül Dr. Barát Sándornak még egy tévedésére kell rámutatnunk. A 43. számú polgári döntvény indokolása ugyanis ismét kiemelte a Kúria határozataiban már többször hangsúlyozott azt az elvet, hogy ,,a perjogi szabályok a jog érvényesítésének csupán eszközei, de semmi tekintetben sem annak forrásai." Téves tehát az a beállítás, mintha a perviteli bizománynak Dr. Barát Sándor által kifogásolt jogi fogalmát és annak anyagi jogi tartalmát ezúttal a szóbanforgó döntvény teremtette volna meg. Megteremtette azt az élet, a kereskedelmi szokás, a mindennapi üzleti gyakorlat: s a Kúria csupán elismerte az élet által kitermelt ezen új jogi fogalomnak létjogosultságát és azt perjogi rendszerünkbe intézményesen is beillesztette. Amint arra már Dr. Schuster Rudolf, Dr. Alföldy Dezső és Dr. Gál A. Andor fentebb idézett cikkei is rámutattak, a perviteli bizomány jogi fogalma az életben valóban az engedményből, különösen pedig a fiduciárius engedményből fejlődött ki. Ezért tehát a Kúria sem tehetett egyebet, mint hogy a jogfejlődésnek ezt a természetes alakulását a döntvény indokolásában is leszögezze és döntésének kiinduló pontjául ezt válassza. Kétségtelen, hogy a jogfejlődésnek ez a gyakorlati iránya nem egyezik meg a római jog merev formákhoz kötött dogmatikus felfogásával. Dr. Barát Sándor tehát a perviteli bizomány anyagi jogi fogalmának meghatározásához kétségkívül igen értékes adatokat és érveket szolgáltatott. Ezek az érvek azonban sem a perviteli bizomány immár testet öltött jogi fogalmának megdöntésére nem alkalmasak, de még kevésbbé alkalmasak arra, hogy a gyakorlati élet által kitermelt ezen új jogintézménynek perjogi elismerését és érvényesülését megakadályozhassák, mert a jogfejlő-